A környezetszennyezés és a génmanipuláció ellen emelte fel a szavát Gianfranco Girotti érsek, az Apostoli Penitenciaszék régense a L'Osservatore Romano című hivatalos vatikáni lapnak adott nyilatkozatában.
Úgy tűnik, hogy a Super Aguri nem marad le a rajtrácsról, a japán kiscsapat is elkezdi az idényt Melbourne-ben. Az istálló első embere hétfőn bejelentette, hogy megállapodtak egy angol tanácsadó vállalattal.
Tart a levegőszennyezéstől, ezért nem kíván indulni a pekingi olimpia maratoni számában Haile Gebrselassie, az etiópok világcsúcstartója. Az asztmától szenvedő futó a klasszikus 42,195 km-es táv helyett 10 ezer méteren - mely távon kétszeres olimpiai bajnok - szerepelne inkább.
Ferenczi István (Barnsley) és Gera Zoltán (West Bromwich Albion) csapata is bejutott Európa egyik legpatinásabb kupasorozatának az elődöntőjébe. Dzsudzsákék meccse rendőrsztrájk miatt elmaradt, a német légiósaink pedig jókora verést kaptak.
Kétnapos országos közlekedésbiztonsági ellenőrzési akciót tart a társszervezetek együttműködésével a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden és szerdán.
A múlt heti indiai torna második fordulójában búcsúzó Szávay Ágnes egy helyet javítva ismét a 17. a női teniszezők világranglistáján. A férfiaknál a Dubaiban elődöntős Davigyenko egy helyet lépett előre a múlt héthez képest.
Az érkezése utáni első órákban már jelentős károkat okozott Anglia és Wales délnyugati vidékein az az atlanti eredetű vihar, amelyre napok óta figyelmeztetik a szakértők a lakosságot.
A Juventus könnyedén, két góllal nyert a Genoa otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A torinóiak ezzel a sikerrel megerősítették a tabellán a harmadik helyüket, miután a Fiorentina még korábban vereséget szenvedett Sienában.
A mobil-előfizetések száma 2007 végén meghaladta a 11 milliót, 10,7 százalékkal emelkedett egy év alatt, az internet-előfizetők száma 37,4 százalékkal 1,826 millióra emelkedett tavaly - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Villarreal egy góllal nyert a Barcelona otthonában, és a vendégek a győzelmükkel megerősítettek a harmadik helyüket. A Valencia ikszelt, a Sevilla nyert, a Mallorca pedig átgázolt az újonc Huelván a 27. fordulóban.
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) a tervek szerint 8,3 milliárd forintot fordíthat az autópálya szakaszok fenntartására, fejlesztésére az év során - írja a Napi Gazdaság.
Környezetvédelmi biztosítékadási kötelezettség bevezetését tervezi a zöldtárca: a vállalatok tevékenységük következtében keletkező környezeti károk megtérítésére biztosítanának forrásokat – írja a Világgazdaság.
Jao Ming nélkül is tovább menetel az NBA-ben a Houston Rockets, amely sorozatban 18. győzelmét aratta. Az áldozat szerepe ezúttal a New Orleans Hornets-nek jutott. A Los Angeles-i férfi tenisztorna döntőjébe egyik kiemelt sem jutott be, sőt az egyik finalista egyenesen a selejtezőből érkezett.
A listavezető Arsenal gólnélküli döntetlent játszott idegenben a Wigan Athletic együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A Manchester United egy meccsel kevesebbet játszott, és egy esetleges győzelemmel átveheti a vezetést.
Két góllal kikapott a magyar válogatott középpályás csapata, a Hannover a Bayer Leverkusen otthonában a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A másik vasárnapi meccsen a Hamburg gólnélküli döntetlent játszott Nürnbergben.
A világbajnoki címvédő Talmácsi Gábor 12. helyen végzett a 125 kcm-es géposztályban a gyorsaságimotoros-világbajnokság idénynyitó futamán a Katari Nagydíjon, vasárnap Losailban. A magyar sokig az élbolyban motorozott, de a hajrában műszaki gondjai akadtak, és végül örülhetett, hogy befejezte a versenyt.
A Győr ugyan kikapott a vendég orosz Toljattitól, mégis megnyerte középdöntős csoportját, és a női kézilabda Bajnokok Ligája áprilisi elődöntőjében a szintén orosz Zvenyigorod csapatával találkozik. Az ETO 31 győzelem után először szenvedett vereséget az idényben.
Egy hete a Napoli együttese óriási meglepetésre - elsőként a szezonban - megverte az Internazionalét, így volt már miért aggódnia Francesco Tottiéknak, akik végül simán győztek a kiscsapat otthonában. A Milan is idegenből hozta el a három pontot, a Fiorentina viszont elbukott.
Topfutballistákat szeretne látni a nyári olimpiákon a NOB elnöke. Jelenleg három kivétellel csak 23 év alatti focisták vehetnek részt az ötkarikás játékokon.