Debrecen is jelentkezett a 2010-es ifjúsági olimpia megrendezésére, de a magyar város már az első körben elvérzett. Csütörtökön Lausanne-ban Jacques Rogge, a NOB elnöke bejelentette, hogy Szingapúr a győztes.
Az Arsenal francia trénere ismét kifogott a katalán sztárcsapaton: a londoniak a hírek szerint napokon belül megállapodnak a mindössze 15 éves Ignasi Miquel Ponssal. Néhány éve Fabregast szerezte meg Arsene Wenger a katalánoktól.
Elmarad Nagy Józsefnek az egykori nehézsúlyú világbajnok Herbie Hide elleni cirkálósúlyú interkontinentális címmérkőzése, melyre március 11-én, a hallei profi ökölvívógálán került volna sor.
A négy szerdai BL-nyolcaddöntő egyik párharca sem dőlt még el az odavágókat követően, a Lyon trénere viszont úgy véli, hogy csapatának a hazai döntetlen után már nincsen esélye kiharcolni a nyolc közé jutást Manchesterben. Arsene Wenger a csatárokat hibáztatta a címvédő elleni gól nélküli döntetlent követően, a Celtic mestere pedig sportszerűen elismerte, hogy a Barcelona jobb volt a csapatánál.
Egy budapesti antikváriumban találták meg azokat a csaknem kétmillió forint összértékű könyveket, amelyeket még karácsony előtt loptak el a Túrócszentmárton közelében fekvő Klástor pod Znievom könyvtárából.
Százéves adatok alapján a tavalyi volt a legmelegebb év hazánkban, a 41,9 Celsius-fokos rekordot Kiskunhalason mérték július 20-án, a Balaton vize több napon keresztül 30 fokos volt. A tendencia alapján 2060-ra 49 fokos rekordhőmérséklet várható.
Szinte teljesen eltűnt korábbi élőhelyeiről a menyétféle kisragadozó: az állomány felmérése során egyetlen állatot sem találtak a kutatók a Dél-Alföldön – írja a Népszabadság.
A közelmúltban újjáalakult fiúcsapat, a Take That és az Arctic Monkeys rockegyüttes többet is díjra váltott jelöléseiből a Brit Awards szerda esti londoni díjkiosztóján. Paul McCartney különdíjat vehetett át a zene fejlődése érdekében kifejtett tevékenységéért.
A magyaros UEFA-kupa csapatok közül csak Dzsudzsák Balázs és a PSV Eindhoven érezheti magát biztonságban a 16 közé jutásért zajló párharcok csütörtök esti visszavágója előtt. Juhász Rolandék hazai pályán csak minimális előnyt szereztek, Tőzsér Dániek és az AEK Athen pedig egy döntetlent harcolt ki a Getafe ellen az első meccsen.
A héten kerül a mozikba Alföldi Róbert első filmje (Nyugalom), emellett afgán-amerikai környezetben játszódó drámára (Papírsárkányok), feszült jogi thrillerre (Michael Clayton), vagy egy éneklő sorozatgyilkos tragédiájáról szóló filmre (Sweeney Todd – A Fleet Street démoni borbélya) vehetünk jegyet.
Lékó Péter döntetlent játszott a negyedik fordulóban a 25. linaresi sakk szupertornán a norvég Carlsen ellen. A volt világelső spanyol Carlos Moya már a nyitókörben kiesett a 466 ezer dollár összdíjazású Buenos Aires-i tenisztornán.
Az olasz bajnok trénerét a liverpooli repülőtéren az Inter-szurkolói szidalmazták, és kis híján neki is mentek Roberto Mancininek. Zlatan Ibrahimovic pedig a BL-nyolcaddöntő odavágóján kiállított Marco Materazzit hibáztatta.
Az idén várhatóan befejeződhet az Egert az M3-as autópályával összekötő, M25-ös névre keresztelt, 2x2 sávos gyorsforgalmi út tervezése, jövőre pedig várhatóan megkezdődhet az építése - jelentette be Nagy Imre országgyűlési képviselő.
A Paks Pécsen, a REAC Sopronban, a Tatabánya pedig minden valószínűség szerint a BVSC pályáján játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó Soproni Ligában, a paksiak azonban várhatóan márciusban visszaköltöznek saját stadionjukba.
Szávay Ágnes idei öt versenyéből négyen már az első körben elbúcsúzott. Nehéz nem észre venni, hogy hullámvölgybe került. A tehetséges teniszező elmondta, próbál tanulni a hibákból és szeretne mihamarabb túljutni a kudarcokon.
Márciusban indul a Magyar Író Akadémia új, közéleti beszédíró mesterkurzusa. A katedrán nyelvészek, ismert politikusok beszédírói és szociálpszichológusok váltják egymást. Előadást tart a kormányszóvivő és a korábbi kulturális miniszter is.
Rendben leszállt szerdán közép-európai idő szerint délután a Cape Canaveral-i Kennedy űrközpontban az Atlantis amerikai űrrepülőgép hét űrhajóssal a fedélzetén.
A JATO Dynamics, a világ vezető autóipari piaci adat- és információ szállítója havi jelentése szerint 2008 januárban az európai új autó piac 1,7 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest. Összesen 1,272 millió autó talált gazdára.
Halálosan megfenyegették Avram Grantet, a Chelsea labdarúgócsapatának izraeli vezetőedzőjét, valamint feleségét. A nekik címzett csomagban talált fehér por szerencsére ártalmatlannak bizonyult.