Strandok, napszemüvegek, nyári holmik – ilyen toplisták már szerepeltek idén a Csúcsfogyasztóban. Most azonban a legdivatosabb, legszebb és legszexibb női fürdőruhákból kerestük meg a tíz dobogóst.
A világbajnoki pontversenyben vezető Felipe Massa összetörte a Ferrarit a Brit Nagydíj első szabadedzésének elején, de a legjobb idejét így sem tudták megjavítani a riválisok. A brazilt a két mclarenes, és a címvédő Kimi Räikkönen követte.
A lengyel és ukrán politikusok bizakodóan nyilatkoztak az 2012-es Eb-rendezésről, miután az UEFA-elnöke személyesen vette szemügyre az előkészületeket. Michel Platini ismételten figyelmeztette a két országot. Az ügyben szeptember végén, október elején várható döntés.
Az easyJet nyerte el a Legjobb Diszkont Légitársaság díjat az évente megrendezésre kerülő OAG Airline Industry elnevezésű díjkiosztón. A díjat a világszerte megkérdezett törzsutasok véleménye alapján ítélik oda évente a legnagyobb elismerésnek örvendő és a leginnovatívabb légitársaságoknak és repülőtereknek.
Szombaton rendezik meg Siófokon az első hazai MTV Icon koncertet, amelyen a Neoton Família előtt tiszteleg majd egy tucat hazai zenekar: saját felfogásukban játsszák Csepregi Éváék két-két dalát.
2009-ig biztosan megmarad az Elba-folyóvölgy drezdai szakaszának világörökségi státusa, de továbbra is a végveszélybe került kulturális örökségek listáján szerepel majd egy híd miatt, amely a szászországi főváros központjában épül.
David Coulthard hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi Forma-1-es versenyzői pályafutását. A Red Bull pilótája a jövőben a csapat tanácsadója marad, sőt máshol még versenyezne is.
Öt kajakozó vízbe fulladt, nyolc pedig eltűnt csütörtökön a Száva folyó szlovéniai szakaszán, az áldozatokat beszippantotta a folyón épülő vízi erőmű gátrendszere - jelentette a szlovéniai állami televízió.
Giacomo Puccini Turandotjával pénteken elkezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok 2008-as programja. A Kesselyák Gergely rendezte operabemutatót még kéttucatnyi előadás követi augusztus 21-ig.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága tisztázta a korrupcióval vádolt Steaua Bucurestit, így a csapat indulhat a labdarúgó Bajnokok Ligája 2008/09-es szezonjában is. A klub elnöke, a hírhedt Gigi Becali eltiltását is csökkentették.
A magyar férfi és női válogatott is esélyesként száll vízbe a pénteken kezdődő malagai vízilabda-Európa-bajnokságon. A két csapat számára azonban elsősorban az olimpiai felkészülést szolgálja a torna.
Hús- és tejtermék-korlátozás, komoly közlekedési bírságok, mobiltelefonos interaktív útikönyv, magyar rendőrök és ideiglenes konzuli szolgálat – a FigyelőNet összegyűjtötte a Horvátországba utazókat érintő újdonságokat, előírásokat. Ezek ismeretében már tényleg nekivághatunk az Adriának.
Még nyáron is a gép előtt üljön a gyerek? Sok szülő gondolja, hogy na, ez az, amit igazán kerülni kéne, de többségük azért mégis engedékeny, amikor legalább egy-két perc nyugalomra vágyik. Csakhogy, nem is olyan egyszerű olyan oldalakat találni, amit legalábbis mi felnőttek jó szívvel ajánlunk gyerekeink számára. Némi segítség lehet ez az összeállítás.
Egy hete már hivatalosan is belecsaptunk a nyárba. Nyár pedig nem múlhat el grillparti nélkül. Ehhez azonban nem árt tudni, hogy milyen grillsütőt vegyünk, hogy abban hogyan rakjunk tüzet, és hogy a parazsat hogyan használjuk sütésre.
A címvédő Venus Williams jutott be elsőként a wimbledoni tenisztorna női egyesének döntőjébe. A hetedik helyen kiemelt amerikai egy sima és egy kiegyensúlyozott szettben múlta felül az orosz Jelena Gyementyejevát. A fináléban húga, Serena vár rá.
Közös vállalkozást szeretne létrehozni az American Airlines - a világ vezető légitársasága - valamint az Iberia spanyol és a British Airways brit légitársaság, de mivel hárman együttesen óriási erőt képviselnek a transzatlanti légi közlekedésben, trösztellenes hatósági jóváhagyásért folyamodnak - értesült a brit Financial Times című lap.
A Fővárosi Közgyűlés a napokban jóváhagyta, hogy a Vidám Színpad a következő évadban már Centrál Színház néven nyithassa meg kapuit; a teátrum a megváltozott elnevezés mellett őszre megújult nézőtérrel és számos bemutatóval várja a közönséget - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Puskás Tamás.