Magyar találmány eddig még nem részesült a Tech Awards innovációs világprogram elismerésében. Rátai Dániel 3D-átalakítója, a Leonar3Do az oktatás kategóriában nyerte el a "best of the best" címet.
Jövőre megszűnik a Rába szennyezése, megindul a folyó rehabilitációja, és magas szinten kezdődnek tárgyalások a magyar-osztrák határra tervezett szemétégető áthelyezéséről – nyilatkozta a FigyelőNetnek Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.
A Duna ökológiai állapotának átfogó felmérésére indított második tudományos expedíció végkövetkeztetése szerint a Duna és mellékfolyói folyamatosan tisztulnak, a vízminőség általában javul, de további munkára van szükség.
Több mint 100 országból, köztük Magyarországról mintegy 7000 kiállítót várnak az idei frankfurti nemzetközi könyvvásárra, amely október 15-én nyitja meg kapuit a Majna-parti városban.
Budapesten, az október 9. és 12. között sorra kerülő Legendák csatája elnevezésű szeniortornán búcsúzik a versenyszerű játéktól Björn Borg, a svédek teniszfenoménja.
Nem kétséges, nagy lehetőséget szalasztott el a magyar labdarúgó-válogatott Stockholmban: a mérkőzés nagy részében ugyanis hiába játszott sokkal jobban mezőnyben a svédek nemzeti csapatánál a szerda esti vb-selejtezőn, a vége mégis 2-1-es vereség lett.
Az AiRUnion problémái gondokat okozhatnak a SkyExpress társaságának, az egyetlen orosz fapados légitársaságnak is, amelyben tulajdonrészük van az Abramovics fivéreknek.
A magyarokkal azonos csoportban szereplő dán válogatott fantasztikus hajrával 3-2-re nyert a portugálok otthonában, míg a Walcott vezette angolok Zágrábban gurítottak négyet a horvátoknak.
Csigaházas polipok, páncélos halak és palackorrú delfin mellett pörölycápa és dugong élethű szobra is látható szombattól a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárlatán. Az Őstenger című interaktív kiállításon a tengerek 4600 millió éves történetét ismerhetik meg az érdeklődők.
Már a ház tervezésénél gondoljunk arra, mennyibe kerül majd fenntartani a házat: lehet, hogy ami a tervrajzon jól néz ki, azt a gázszámla sínyli meg. Néhány egyszerű tervezési és szervezési szempont megfontolásával könnyen elkerülhetjük a buktatókat.
Sör, kolbász, hagyma, gesztenye és tök – az őszi hónapok bővelkednek az izgalmas fesztiválokban. Aki lecsúszott a szüreti bálokról, számos evős-ivós rendezvényből válogathat még októberben. Az FN az őszi gasztronómiai rendezvényekből csemegézett.
Szeptember 20-án kezdődik a világhírű müncheni Oktoberfest, amelyre közel 6,5 millió látogatót várnak. Ahogy bármilyen rendezvény, úgy ez az óriási sörös mulatság sem nélkülözheti az ajándéktárgyakat. Bőrnadrág és dirndliruha, no, meg egy korsó sör a kézbe, hogy ne lógjunk ki a bajorok közül.
A 2001. szeptemberi tragédiával Hollywood sem tudott mit kezdeni. Először a már elkészült filmekből kitörölte a WTC-s jeleneteket, majd kijött néhány felejthető és néhány erősebb filmmel. A legjobb feldolgozást egy angol rendező „követte el”.
Nem bírt egymással a két korai alakulat a 2010-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőjében. A házigazda Észak-Korea szerezte meg a vezetést, de a Koreai Köztársaság öt perc elteltével egyenlített, kialakítva ezzel az 1-1-es eredményt.
A magyar labdarúgó-válogatott az első félidőben ugyan jobban játszott a házigazda svédeknél a stockholmi vb-selejtezőn, ám mégis vesztesen hagyta el a pályát. A hazaiak a második játékrészben Henrik Larsson főszereplésével kilenc perc alatt eldöntötték a három pont sorsát, végül 2-1-re nyertek.
Újra élvonalbeli csapat látogat az Üllői útra, a Fradi ugyanis a Haladást kapta ellenfélül a labdarúgó Magyar Kupa negyedik fordulójában. A tét a 16 közé jutás.
Nem csak a tudományos világ várta izgatottan a valaha épült legnagyobb részecskegyorsító beindítását. Többen attól tartanak, ha beindul, eljön a világvége.
Kovács Ervin új egyéni csúccsal a negyedik helyen végzett az 50 méteres pillangóúszás döntőjében, ezzel a nap legjobb magyar eredményét érte el a pekingi paralimpián. Magyarország az éremtáblázaton a 37. pozíciót foglalja el.