Élet-Stílus

Interaktív kiállítás nyílt a tengeri szörnyekről

Csigaházas polipok, páncélos halak és palackorrú delfin mellett pörölycápa és dugong élethű szobra is látható szombattól a Magyar Mezőgazdasági Múzeum tárlatán. Az Őstenger című interaktív kiállításon a tengerek 4600 millió éves történetét ismerhetik meg az érdeklődők.

A földtörténeti korszakokat a szervezők hat termen keresztül óriástablók, képek, szövegek, művészek által festett élethű szobrok által mutatják be. Az ismeretek elsajátításához labirintuson kell átmenniük a látogatóknak, s több állomáson kell válaszolniuk a kérdésekre. A kiállításon a látogató tudomást szerezhet arról is, hogyan néztek ki a félelmetes őshüllők, és hogy melyik négylábú emlősök választották a tengeri életformát.

A kiállításon megtekinthető egyebek mellett az ostoros alga 2500 millió éve kialakult őse, a holdhal 440 millió éves őse és a medúza 600 millió éves őse is, de az érdeklődők megtudhatják, mi a különbség a mai tenger és az őstenger sóösszetétele között, miből van a tengervíz, hogyan alakult ki a kőolaj, és milyen volt a föld állapota 250 millió évvel ezelőtt, amikor még egy kontinens, a Pangea, és egyetlen óceán borította a földet.

(forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum )

Betekinthetünk az őstenger világába (forrás: Magyar Mezőgazdasági Múzeum)

A Rejtélyek terme a Magyar Állami Földtani Intézetből hozott 200 millió éves fosszíliákat is bemutat a közönségnek, de külön foglalkozik a kiállítás azzal a korszakkal, amikor a dinoszauruszok uralták a földet. A kisebbek számára érdekes elfoglaltságot nyújthat a tapogatós játék, amikor egy lyukba belenyúlva, tapintás révén kell kitalálniuk, mi akadt a vállalkozó kedvű látogató kezébe, cápafog, kagyló avagy egyéb őstengeri élőlény.

A november 2-ig látogatható interaktív kiállítás játékkal, tudáspróbával színesíti a képanyagot, a vállalkozó kedvűek 17 állomáson válaszolhatnak a feltett kérdésekre. A játék végén ajándékkal jutalmazzák a résztvevőket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik