Átadták kedden az M6-os autópálya M0-s csomópontját az Érdi-tetővel összekötő 8,3 kilométeres szakaszát. A szakaszt délután kettőtől használhatják az autósok, személygépkocsival díjmentesen.
Az XL, a harmadik legnagyobb utaztató brit cég két héttel ezelőtti csődje óta a londoni fogadóirodák már téteket ajánlanak arra, hogy melyik lesz a következő összeomló légitársaság. A jelöltek között a Malév, a SkyEurope és a Wizz Air is szerepel.
A rock and roll halhatatlanjai közé kerülhet a Metallica, Jeff Beck, Bobby Womack és a Run DMC. Ezeket az előadókat is jelölték első körben a rangot jelentő intézmény tagjai közé.
Hriszto Sztoicskov, az FC Barcelona labdarúgócsapatának volt bolgár sztárja szerint a katalán gárda vezetői jól tették, hogy a nyári átigazolási időszakban elengedték Ronaldinhót (AC Milan) és Decót (Chelsea).
A hétvégi bajnokikon több neves labdarúgó is megsérült: Gianluigi Buffonra és Gutira is kihagyás vár, David Trezeguet pedig akár öt hónapot is kihagyhat.
Már 1981-ben pontosan leírták a Magyar Gárda kialakulásának lépéseit – állítja a Hullám című könyv fordítója. A megtörtént különös pedagógiai kísérletet feldolgozó regényből készült filmet a jövő héten mutatják be a magyar mozik.
A Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetősége pénzbüntetést helyezett kilátásba a vezetőedző, Vágó Attila, valamint a játékosok felé, amennyiben a gárda továbbra is gyengén teljesít.
A Bayern München olasz támadója, Luca Toni a Fiorentina együttesében szeretné befejezni a pályafutását, amely megkoronázásaként olasz bajnokságot nyerne a Violákkal.
Három órán keresztül válaszoltak a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) fellebbviteli bizottságának kérdéseire a McLaren vezetői, és a pontversenyben vezető pilóta. Az érintettek nem nyilatkoztak, kedden derül ki, hogy levonják-e a pontokat Lewis Hamiltontól.
Két bérgyilkossal próbálta meg eltenni láb alól a volt menyasszonya Thiago Da Silvát, a brazil Vasco da Gama korábbi futballistáját, aki jelenleg a másodosztályú, riói Universidad Estacio de Sá játékosa.
A kétszeres spanyol világbajnok lapértesülés szerint a következő idényben is a Renault-nál versenyez, és azzal számol, hogy 2011-ben igazolhat a Ferrarihoz. Fernando Alonso idén Massának drukkol, de a pénzét volt csapattársára, Lewis Hamiltonra tenné.
A család tájékoztatása szerint nem változott az állapota Illovszky Rudolfnak, a Vasas legendás labdarúgójának és edzőjének, akit négy napja tüdőgyulladással a budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztályán kezelnek.
Pofozógépből meglepetéscsapat lett az Alba Volán az osztrák jégkorongligában (EBEL) - írta a vasárnapi 2. fordulót követően az APA osztrák hírügynökség.
Mára eltűnt településeknek állítottak emléket Vas megyében: Himfalva helyén táblát, Dorogfalu emlékére pedig kopjafát avattak – írja a Vas Népe. A millecentenárium évében indult útjára a Vasi Honismereti Egyesület jóvoltából a kezdeményezés, amelynek jegyében eltűnt településeknek állítanak emléket a helytörténészek és a közeli falvak önkormányzatai. A sorban hatodikként szombaton a Felsőmaráchoz tartozó, több száz éves [...]
A héten Pekingben versenyző Szávay Ágnes a 19.-ről a 26. helyre esett vissza a női teniszezők világranglistáján, amelyet továbbra is az amerikai Serena Williams vezet. A férfiaknál nincsen változás az élcsoportban.
Az egyéni időfutam férfi és női címvédője, svájci Fabian Cancellara, illetve német Hanka Kupfernagel nem indul az olaszországi kerékpáros világbajnokságon.