Az élen azonos ponttal zárt három csapat minitornájának harmadik mérkőzésén ugyan 1-0-ra kikapott a Tigrétől, ezzel együtt megszerezte története 23. argentin bajnoki címét a Boca Juniors.
Megszakítás nélkül a tizenkilencedik alkalommal nyert az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a Boston Celtics, ezzel klubcsúcsot állított fel. A korábbi rekord az 1981/1982-es idényben született.
Minden idők legfiatalabb pilótájaként F1-világbajnok lett novemberben Lewis Hamilton. A fiatal brit versenyzőt sokan Michael Schumacherhez hasonlítják, annak ellenére, hogy akárcsak tavaly idén is jó pár buta hibát elkövetett. A szezonzáró futamon óriási mázlija volt, kis híján másodszor bukott el minimális különbséggel.
A petárdadurranások, a tűzijáték robaja pánikot okozhat az állatoknál: ilyenkor tűzön-vízen keresztül menekülnek, kitépik magukat az ember kezéből, áttörik magukat az ajtókon. Szilveszterkor ezért fokozott figyelmet igényelnek!
Elvették a WBF-világbajnoki övét Nagy "Hóhér" Józsefnek, aki szombaton pontozásos vereséget szenvedett az ukrajnai Zaporozsjéban a helyi kedvenc Vitalij Ruszaltól a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) cirkálósúlyú kategóriájának interkontinentális címéért.
Sorozatban negyedik olimpiájára készül Kemény Dénessel a magyar férfi vízilabda-válogatott. A szövetségi kapitány lapunknak elmondta, hogy új csapatot kell építenie, és ezért az első években még az sem kizárt, hogy az érmekért is meg kell küzdenie a sikerekhez szokott legényeknek.
Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke júniusban dönt arról, hogy újra indul-e a szervezet vezetői posztjáért, amelyet 1993 óta tölt be.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök január elsejétől újabb öt évre Pataki Dánielt nevezte ki a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsának elnökévé - közölte az NHH.
A 2008-as esztendő legjobb csapata kerestetik. Öt jelölt, a Kovács-Janics aranypáros, az olimpiai bajnok pólócsapat, a Szapporóban csodát tett jégkorong-válogatott, a Bajnokok Ligája-győztes Manchester United és az Európa-bajnoki címet szerzett spanyol labdarúgócsapat verseng az önök szavazataiért a Bemondóban.
A spanyol bajnoki címvédő labdarúgócsapat holland sztárja a klub elhibázott átigazolási stratégiájával magyarázza az idei gyengébb szereplést. Fabio Cannavarónak az év végén lejár a szerződése a Real Madridnál, az olasz világbajnok egyelőre nem döntött a jövőjéről.
A gazdasági válság ellenére megtelnek a hazai szállodák karácsonykor és szilveszterkor. Az átlagos 60-nál ilyenkor 20-25 százalékkal nagyobb a foglaltság a hotelekben -írja a Világgazdaság.