Élet-Stílus

A BKV-nak még ma is Marx tér a Nyugati

A Kálvin tér mögött áll a budapesti tömegközlekedési vállalat irányítóközpontja. A BKV operatív urai innen vezényelnek. Videóriport.

Az első meglepetés az a kis létszámú csapat, amely az egész felszíni járműparkot irányítja. Alig öt ember. A fődiszpécser a „BKV tábornoka”, hatalma a vezérigazgatóéval vetekszik. Bármilyen, a forgalmat érintő utasítást adhat – mondja Szántó Ferenc a fődiszpécserek csoportvezetője.

A kiemelt járatokat, – a 4-es 6-os, a 7-es busz – innen tartják szemmel. A járművek mozgását színes kis űrhajók szimbolizálják a monitorokon. Korai PC-játékok dizájnja ilyen; néha kergethetnék vagy lőhetnék egymást lézerágyúval a kis űrhajók, mert alapvetően eseménytelen az araszoló téglatestek mozgása. Persze itt ez számít nyerőnek.

A felső szintű irányítók közt dolgozik az utastájékoztató fődiszpécser is, ő kapcsolja be a „hangost”, amely a peronokon várakozók figyelmét próbálja elcsípni, ha esemény van. A feladata, mint mondani szokás „multitasking” jellegű. Amúgy is, az egész csapatra a rutinos a leghasználhatóbb jelző, és ha azt keresnénk, hogyan is működik még egyáltalán a tömegközlekedés Budapesten, valahol itt kellene kezdeni.

Egy emelettel lejjebb a középszintű irányítóközpontban már szinte valamennyi járat helyet kap a kilenc, a fenti monitorokon már látott grafikájú munkaállomásokon. A problémásabbakat az operátorok megosztják egymás között, hogy mindenkinek jusson a sűrűjéből is. Így is 70-80 jármű jut egy emberre – mondja Lasek László, a középszintű irányító csapat főnöke.

A legnagyobb csoda kívülállóknak, egyértelműen a metró irányítószobája. Képzeljünk el egy űrhajót a hetvenes évekből, villogó gombok, relék és vezérlőhíd. A kétfős „személyzet” egy parabola alakú táblát figyel, amelyen a szerelvények útvonalán a szakaszok szabad, illetve zárt vonalai villognak. Annyira retro, hogy még a megállók neveit sem írták át. Átnevezni minek, itt nem a név számít. Marx tér, Élmunkás tér és Felszabadulás tér. (Kr.u. 1990-től Nyugati tér, Lehel tér, Ferenciek tere).

A „Blokkban” dolgozik Prena Ildikó, aki a metróperonok területét figyeli. Itt egyébként nemrég szerelték fel azt a 12 képernyőt, amelyen keresztül a teljes kettes metró állomásait központilag is lehet figyelni. „A mozgólépcsőket állítják le viszonylag gyakran” – mondja, ez a leggyakoribb baleseti forrás. Az öngyilkosjelölteket viszont nehéz kiszúrni, aki tényleg komolyan gondolja, az a peron elejére megy, ott a kamera nem látja, és a szerelvény is ott a leggyorsabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik