Czink Melinda és Szávay Ágnes is javított a női teniszezők világranglistáján, amelyen az orosz Dinara Szafina két hét után visszafoglalta az első helyet.
A dél-afrikai labdarúgó-válogatottnak úgy kell készülnie a jövő évi, hazai rendezésű világbajnokságra, mintha háborúba menne – nyilatkozta a csapat újdonsült brazil kapitánya.
A Barcelona kiütéses győzelemmel feledtette a hétközi botlását: hat gólt rámolt a Camp Nou-ban fellépő újonc Real Zaragozának a Primera División 8. fordulójában.
Szerdán nyit a 121 legszebb festmény című kiállítás a Virág Galériában. A tárlatról, a magyar gyűjtőkről és Tony Curtisről is beszélgettünk a legtöbb aukciós rekordot magáénak tudható galériatulajdonossal, Virág Judittal. (Videó!)
Tíz napra előzetesbe helyezték Romániában csődbűntett gyanújával Overdose tulajdonosát, Mikóczy Zoltánt. Amennyiben beigazolódik a gyanú, a román törvények szerint akár 12 év börtönt is kaphat - írta a Népszabadság.
A hazai rendezésű selejtezőtornán a liechtensteiniek után a letteket is legyőzte a 19 éven aluliakból álló labdarúgó-válogatott, ezzel a szerdai harmadik összecsapásának eredményétől függetlenül bejutott az elitkörbe.
A Hamburg döntetlent játszott a Schalke otthonában, míg a fiataljai által mozgatott Bréma magabiztosan nyert Bochumban a német labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában.
Szent Istvánt ábrázoló, értékes XVIII. századbeli olajfestményt lopott el ismeretlen tettes a dél-szlovákiai Nyitrához közeli Zsitvagyarmat község római katolikus templomából.
A Serie A-ban nagy meglepetésre a sereghajtó Livorno egy góllal nyert a Roma otthonában, míg a Debrecen-rivális Fiorentina szintén otthonában szenvedett 1-0-s vereséget. A Lazio szekere is döcög.
Sébastien Loeb megszakítás nélkül hatodik alkalommal érdemelte ki a rali-világbajnoki címet. A 35 éves francia pilóta vasárnap gazdagodott az újabb titulussal.
Az olajárak emelkedésével párhuzamosan az elmúlt hét során növekedtek az irányadó benzin- és gázolaj jegyzésárak is a nemzetközi piacokon, így a szokásos szerdai árváltoztatás során ismét emelés várható a hazai töltőállomásoknál.
A Görögországban fellépő Domino-Honvéd és a hazai pályán szereplő ZF-Eger is csoportgyőzelemmel jutott a férfi vízilabda Euroliga főtáblájára. A LEN-kupában a Szeged és az FTC is továbblépett.
Az orosz Zvenyigorod elleni vereséggel kezdte szereplését a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában; a vasárnapi mérkőzésen a házigazda 34-29-re diadalmaskodott.
Tíz kolumbiai fiatal férfi holttestére bukkantak Venezuela nyugati részében. Az áldozatok egy kolumbiai futballcsapat tagjai, akik egy hete estek emberrablók áldozatául - jelentették be a venezuelai hatóságok helyi idő szerint szombaton.
Valentino Rossi a MotoGP 2009-es világbajnoka. Az olasz óvatos motorozással a harmadik lett a szepangi esős futamon, eggyel megelőzve fő riválisát, Jorge Lorenzót. Talmácsi Gábor a 14. helyen futott be, míg a negyedliteresek között Németh Balázs a 11. lett.
Verekedett, fosztogatott, nők után futott, erőszakoskodott, a török ellen harcolt – az első magyar nyelven író költő az átlagos főúr életét élte. Térden állva vallott szerelmet, Istenhez könyörgött, nem hagyta szolgáját török fogságban, és meghalt a hazáért – Balassi Bálinttal megszületett a magyar nyelvű költészet. Éppen 455 éve.
A Real Madrid meglepetésre gólnélküli döntetlent játszott a Sporting Gijón otthonában a Primera División 8. fordulójában. A favoritok közül a Sevilla is botlott.