Élet-Stílus

Magyar csoportgyőztesek az Euroligában

A Görögországban fellépő Domino-Honvéd és a hazai pályán szereplő ZF-Eger is csoportgyőzelemmel jutott a férfi vízilabda Euroliga főtáblájára. A LEN-kupában a Szeged és az FTC is továbblépett.

Két győzelem után harmadik fellépésén, vasárnap döntetlent játszott a Honvéd az Euroliga 2. selejtezőkörében, Athénban az orosz Szpartak Volgográddal, így csoportelsőként iratkozott fel a kontinentális élsorozat 16 csapatos főtáblájára.

Novák Ferenc szakosztály-igazgató helyszíni beszámolója szerint nagy küzdelem folyt a vízben, s az első két negyedben az oroszok 3 góllal elhúztak. A fordulást követően viszont az ob I legutóbbi bronzérmese felzárkózott, egyenlített, s megőrizte athéni veretlenségét.

Vad Lajos legénységéből hatan osztoztak a találatokon, az egyetlen duplázó Szivós Márton volt. A Honvéd pénteken 6-5-re verte a vendéglátó görög Vuliagmenit, szomabton pedig 8-6-ra a szerb Vojvodinát.

Hárai (balról) és Binchi csatája az Eger-Brescia találkozón (MTI)

Hárai (balról) és Binchi csatája az Eger-Brescia találkozón (MTI)

Az Euroliga főtáblájának sorsolását – amikor is négy négyes csoportba osztják a csapatokat, köztük a szériába csak ekkor bekapcsolódó, eddig kiemelt Vasast, továbbá az egri EL-csoportselejtező vasárnapi eredményeitől függetlenül a továbbjutást már kiharcolt hevesi együttest is – november végén tartják.

Ha csak egy góllal is, de a görög Panioniosz gárdáját is legyőzte a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata, így százszázalékos teljesítménnyel, csoportelsőként jutott az Euroliga 16 csapatos főtáblájára.

A csoport utolsó mérkőzésén színvonalas, fordulatos találkozón a háromgólos Biros Péter és Varga Zsolt vezényletével diadalmaskodott a magyar együttes azzal az athéni együttessel szemben, amely az egriekhez hasonlatosan a csoportgyőzelemért szállt vízbe a hevesi alakulat otthonában, vasárnap ebédidőben.

A görögök kezdtek jobban, megléptek 3-1-re. A remekül védő Valics Bence két ötméterest is hárított, és a második negyed közepén Biros Péter duplájával sikerült fordítani. Keményen védekeztek a görögök, kiélezett összecsapást láthatott a Bitskey-uszoda közönsége. Fordulás után a Panioniosz szerzett előnyt és 7-6-os vezetéssel zárta a harmadik játékrészt.

Paskvalint Sántavy Máté (jobbról) blokkolja (MTI)

Paskvalint Sántavy Máté (jobbról) blokkolja (MTI)

Az egri edzőpárost sárga, illetve piros lappal “jutalmazták” a játékvezetők, Tóth Kálmánnak – Gerendás György vezetőedző segítőjének – el kellett hagynia a kispadot. Utolsó erőtartalékait mozgósította ekkor a hazai gárda.

Biros ötméteresből egyenlített, majd Varga II. Zsolt hatalmas bombáival visszavette a vezetést a ZF-Eger, s végül 9-8-ra nyert.

LEN-kupa: továbbjutott az FTC és a Szeged

Két győzelem és két vereség után ötödik meccsén, vasárnap diadalmaskodott román riválisa felett, ennek köszönhetően pedig továbbjutott franciaországi selejtezőcsoportjából a Ferencváros férfi vízilabdacsapata.

A magyar csapattól származó információ szerint az FTC ezúttal koncentráltan játszott, már az elején előnyre tett szert, s nem engedte ki kezéből a vezetést.

Győzelmével a zöld-fehér alakulat bebiztosította továbbjutását a hatcsapatos montpellier-i csoportból, ahonnan az első négy folytathatja szereplését a második számú európai pólós sorozatban. Hogy a harmadik, vagy a negyedik pozíció jut-e Godova Gábor legénységének, az a zárónapi további két mérkőzés eredményétől függ.

A három sikeres meccset követően a hazai Jadran Splittől elszenvedett szombat esti vereség után vasárnap a moszkvai Dinamo felett aratott győzelemmel javított mérlegén a Szeged férfi vízilabdacsapata, így a második hely birtokosaként jutott tovább a címvédő magyar alakulat.

A csapattól származó információ szerint a csongrádiak ezúttal is remekül védekeztek, viszont a támadójáték – Juhász György szakosztályvezető minősítése szerint – egyenesen katasztrofális volt. A hét gólon hét szegedi osztozott.

euroliga, 2. selejtezőkör

E csoport (Eger), 3. játéknap:
ZF-Eger – Panioniosz (görög) 9-8
(2-3, 2-1, 2-3, 3-1)
Magyar gólszerzők: Biros, Varga II. Zs. 3-3, Bárány, Feltham, Binder 1-1
Az egri négyes vasárnapi másik találkozóján:
VK Sibenik (horvát)-Brescia (olasz) 12-9
A csoport végeredménye:
1. Eger 9, 2. Panioniosz 4 (28:27), 3. Sibenik 4 (30:34), 4. Brescia 0

H csoport, 3. játéknap:
Domino Honvéd-Szpartak Volgográd (orosz) 7-7
(0-2, 2-3, 3-0, 2-2)
A csoport végeredménye:
1. Domino Honvéd 7 pont, 2. Vojvodina 6, 3. Szpartak Volgograd 2, 4. Vuliagmeni 1
Az első két helyezett feljutott az Euroliga főtáblájára, a 3-4. helyezettek a LEN Kupában folytathatják.

len-kupa, 1. selejtezőkör

A csoport (Montpellier):
FTC-Fischer Klíma – Dinamo Bucuresti (román) 9-7
(3-1, 2-1, 2-3, 2-2)
A csoport végeredménye:
1. Savona (olasz) 15 pont, 2. Cattaro (montenegrói) 12, 3. FTC 9, 4. Montpellier (francia) 6, 5. Dinamo Bucuresti (román) 3, 6. Odense (dán) 0

C csoport (Split):
Szeged-Beton VE – Dinamo Moszkva (orosz) 7-5
(0-1, 2-2, 3-1, 2-1)
A csoport végeredménye :
1. Jadran Split (horvát) 15 pont, 2. Szeged-Beton VE 12, 3. Dinamo Moszkva 9, 4. Prcanj (montenegrói) 6, 5. Manchester (brit) 3, 6. Paredes (portugál) 0
Az FTC és a Szeged is továbbjutott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik