A Népszabadság értesülése szerint a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumban (KHEM) már elkészült a jogszabálytervezet, amely megszüntetné a 2007-ben bevezetett integrált műszaki vizsgát. Vagyis, a jövőben csak az autósok kérésére végeznék el a műszaki vizsga keretében az eredetiségvizsgálatot.
Február első hétvégéjére leginkább a filmszemlét ajánljuk, de jön Henry Rollins, a Dub Pistols és lesz Cinetrip, valamint Mangalica-fesztivál is. A tévéműsorokból szintén magyar filmeket választottunk. Programajánló.
Az első helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Fernando Gonzalez könnyed győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe a 398.250 dollár összdíjazású chilei salakpályás tenisztornán.
Épületének rossz állapota miatt "bármi megtörténhet" a Pécsi Nemzeti Színházban Simon István, a teátrum igazgatási igazgatója szerint; de bíznak benne, hogy az intézmény még azelőtt átesik a szükséges felújításon, hogy állagromlása miatt a közönség vagy az alkalmazottak veszélybe kerülnének.
Láttunk minimum egy kitűnő alkotást a szemlén versengő tévéfilmek között. A filmesek nincsenek ünnepi hangulatban, a dokumentumfilmesek háborognak. Kiderült, nem a sok pénztől lesz jó egy film.
Magas lázzal kórházba szállították csütörtökön Sándor Károlyt, a legendás Csikart. A családtól származó értesülése szerint a 82. évében lévő korábbi jobbszélsőt megfigyelésre néhány napig biztosan bent tartják a Kútvölgyi úti kórházban.
A Suzuki Alto új generációja várhatóan tavasszal jelenik meg hazánkban. A gyár kifejezetten alacsony fogyasztást ígér, a benzines kiskocsi szabvány szerinti átlaga 4,4 liter százon.
A Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke, Jean-Pierre Escalettes cáfolja, hogy a Bordeaux vezetőedzője, Laurent Blanc váltaná Raymond Domenech jelenlegi szövetségi kapitányt a válogatott kispadján.
A lehető legrosszabban alakult az európai kupákban érdekelt magyar férfi vízilabdacsapatok szerdája: mindhárom Euroliga-szereplőnek - a Vasas, a Honvéd és az Eger - alig maradt esélye, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. A Ferencváros LEN Kupában búcsúzott
A fővárosi Dunakorzón már most, áprilistól pedig a belváros új főutcáján, a Kálvin tértől a Szabadság térig tartó 3,3 kilométeres sétálóutcán az átlagos sebesség tízszeresével internetezhetünk.
Szerdán véget ért a Forma-1-es csapatok első 2010-es tesztje Valenciában. A zárónapon a helyi hős, Fernando Alonso újra az élre röpítette a Ferrarit. A Sauber és a Williams ütközött, a Mercedesnél elismerték, hogy egyelőre lassúak.
Amerikai sajtójelentések szerint a Google internetóriás összefogott az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) a kínai hackerek elleni küzdelemben.
Az előző évhez hasonlóan Vajda Annát idén is beszavazták a szurkolók a női kosárlabda Euroliga All Star-gálájára, amelynek Gdynia ad otthont március 9-én.
Az Internazionale az argentin Diego Milito góljával nyert a Fiorentina ellen a labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Spanyolországban a Sevilla hazai pályán verte a Getafét.
Miközben az Avatar a globális jegybevételi rekord után Észak-Amerikában is új csúcsot állított fel, a sci-fi rendezője, James Cameron kijelentette, hogy a körülmények függvényében "hagyná magát rábeszélni" a film folytatására.
A holland listavezető PSV megszenvedett az Utrecht ellen a hétközi bajnoki rangadón, a belga Anderlecht nagy lépést tett a bajnoki cím felé, miután a magyar védő fejesével legyőzte a közvetlen riválisát.