Élet-Stílus

A házigazda Győri ETO 3-1-re nyert a szlovák FC Nitra ellen az Európa Liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, s 5-3-as összesítéssel továbbjutott a második körbe, ahol a kazah Atyrauval találkozik. A ZTE búcsúzott a sorozattól.
2010. 07. 08. 22:02
Usain Bolt, a jamaicaiak olimpiai és világbajnoka 9.82 mp-cel nyerte a 100 m-t csütörtökön Lausanne-ban, az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat hatodik állomásán.
2010. 07. 08. 21:37
Mark Cavendish nyerte a Tour de France ötödik szakaszát. A brit ezúttal jó felvezetést kapott, és nem mélázott el, míg a már kettőnél járó Alessandro Petacchi nem tudott kibújni.
2010. 07. 08. 18:28
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában nyert Yvonne Meusburger ellen a 220 ezer dollár összdíjazású GDF Suez Grand Prix elnevezésű, budapesti salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.
2010. 07. 08. 18:06
A szett négyféle változatban kerül a boltokba, ami azt jelenti, hogy hamarosan négy ismert gonosz kedvenc színeit festhetik magukra az érdeklődők. A MAC munkatársai a 101 kiskutya, a Hófehérke, Csipkerózsika és Borsószem hercegkisasszony gonosz szereplőit gyűjtötték egy csokorba és a “Venomous Villains” névre hallgató kollekcióban az ő színeiket kínálják a vásárlóknak. A cég szóvivője büszkén [...]
2010. 07. 08. 15:57
A vakítóan piros épület a tervező szerint azt a pillanatot ragadja meg, amikor a nap egy pillanatra a szemünkbe süt és egy percre az egész világot piros fényben látjuk. Az élénk szín nemcsak a nap miatt lett a tervező kedvence, – bár saját elmondása szerint főleg ez inspirálta – hanem azért is mert egyben ez [...]
2010. 07. 08. 13:07
A spanyol bajnok pénzügyi helyzete minden csak nem rózsás, a katalánok alighanem elnapolják Cesc Fabregas megszerzését, sőt, a klub a takarékoskodást elősegítő intézkedésekre szorul.
2010. 07. 08. 13:02
Tizenegy klub részesülhet összesen 30 millió forint támogatásban az E.ON Családi Foci Program keretében, amelynek védnöki tisztét Puskás Ferencné vállalta el - jelentette be Konrad Kreuzer, az energiaszolgáltató igazgatósági elnöke a program eredményhirdetéssel egybekötött budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. 07. 08. 12:42
A spanyol lapok is a fennállása első vb-döntőjére készülő válogatott előtt tisztelegnek. A győzelem értékét növeli, hogy a szakértők szerint egy rendkívül erős csapatot múltak felül Puyolék.
2010. 07. 08. 12:19
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Csányi Sándor garanciát jelent arra, hogy a magyar labdarúgás üzleti alapon is meg tud szerveződni - derült ki a kormányfő és a Magyar Labdarúgó Szövetség új elnökének Parlamentben tartott szerda reggeli megbeszélése után.
2010. 07. 08. 12:10
Olvasói sztorik