Élet-Stílus

BL: elvárható a debreceni továbbjutás

A Debrecen kedvező helyzetből várja az észt Levadia Tallinn elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját; a magyar bajnok az első találkozón, idegenben 1-1-es döntetlent ért el.

A két csapat tavaly a sorozat egy körrel későbbi szakaszában, azaz a harmadik fordulóban találkozott egymással, akkor a hajdúsági alakulat mindkét találkozón Adamo Coulibaly találatával 1-0-ra győzött. Az a siker a Debrecennek azt jelentette, hogy mindenképpen kilép az európai porondra.

A szerdai mérkőzés viszont abból a szempontból talán még fontosabb, hogy amennyiben Herczeg András csapata kiesne, akkor befejezi európai kupaszereplését. Az a múlt pénteki sorsoláson eldőlt, hogy a párharc győztesére a svájci bajnok Basel vár a következő fordulóban.

A múlt heti, észtországi összecsapáson hazai együttes az 59. percben szerzett vezetést, míg a Debrecen a 90. percben, Rezes góljával egyenlített.
“A tavalyi hazai meccs után az észt játékosok a B-közepet fényképezték, annyira megragadta őket a hangulat. Nincsenek hozzászokva. Remélem, hasonló élményben lesz részük szerdán is” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapján Dombi Tibor, az együttes legrutinosabb labdarúgója. A találkozót a norvég Tom Harald Hagen vezeti majd, aki karrierje első Bajnokok Ligája-mérkőzésére készül.

Herczeg: nem kedvezett, hogy kevés meccset játszhattunk
Nem kedvezett a csapatnak, hogy a Bajnokok Ligája selejtezője előtt kevés idő állt rendelkezésükre az eligazolt játékosok pótlására, ennek ellenére nem érezzük úgy, hogy a Levadia Tallinn előnyben lenne, mert az észt bajnokság már folyik – mondta Herczeg András, a szerdai mérkőzésre készülő Debrecen klubmenedzsere.

A szakember a keddi sajtótájékoztatón kifejtette: hat futballista igazolt el nyáron, a pótlásukra érkezett próbajátékosokat pedig csak néhány edzőmeccsen és a Szuperkupa-találkozón tesztelhették.
“Kevés idő állt tehát rendelkezésre, hogy megtaláljuk azt a formációt, amellyel sikeresen vehetjük a BL-selejtezőt, de erőnlétileg nem vagyunk hátrányban az észtekkel szemben” – fogalmazott Herczeg.

A klubmenedzser a szerda esti mérkőzésen jobb iramra számít, mint egy hete Észtországban, mivel nem a tűző napon kell játszaniuk. Az összeállításról egyelőre nem beszélt, de az biztos, hogy Laczkó és Simac nem játszhat, míg Bernáth szereplése a kedd esti edzésen dől el.

Mati Tamo, a Levadia Tallinn másodedzője is szólt a rekkenő hőségről, amellyel északi csapatként komolyan meg kell küzdeniük, szerinte emiatt az első meccsen (1-1) sem voltak százszázalékosak. Az esélyekről szólva elmondta: bár erős csapatnak tartják a DVSC-t, lát esélyt a továbbjutásra, a selejtezők előtt is az volt a kitűzött céljuk, hogy minimum a 2. selejtezőkörön továbbjussanak.

BL-selejtező, 2. kör, visszavágó:
DVSC-Levadia (észt)
Debrecen. Vezeti: Tom Harald Hagen (norvég)
Várható kezdőcsapatok
Debrecen: Malinauskas – Fodor, Komlósi, Mijadinoski, Nagy Z. – Yannick, Czvitkovics, Kiss Z., Szakály P. – Coulibaly, Kabát
Levadia: Kaalma – Kalimullin, Morozov, Podholjuzin, Teniste – Nunes, Leitan, Malov, Nahk – Ivanov, Neemelo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik