Élet-Stílus

Aranyérmes a magyar férfi öttusaváltó

Aranyérmet szerzett a Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású csapat a debreceni öttusa Európa-bajnokság férfi váltóversenyében.

A magyarok visszafogott kezdés után jó hajrával megnyerték a vívást, majd másodikak lettek a 3×100 méteres úszásban, ezzel két szám után is az élen álltak.

A lovaglásban ugyan némileg felzárkóztak rájuk a csehek, a litvánok és az ukránok, de még a 3×2000 méteres, lövészetekkel megszakított futást is elsőként kezdhették meg, igaz, korántsem jelentős – nyolc, 14, illetve 20 másodperces – előnyökkel. Végül a hazai csapat nagyszerű teljesítménnyel, magabiztosan nyert.

A trió első tagját, Kaszát megelőzte az egyéniben győztes cseh David Svoboda, de a magyar versenyző jól kapaszkodott, ezzel kedvező helyzetben tartotta csapatát. A másodikként futó, világbajnok Marosi aztán parádézott, 15 másodperces hátrányból csinált 30 mp-es előnyt, második körében már a nézőket ösztökélte nagyobb buzdításra, s a lelátón ülők partnerek voltak ebben.

Németh Róbert, Kasza Róbert és Marosi Ádám (MTI)

Németh Róbert, Kasza Róbert és Marosi Ádám (MTI)

Németh jelentős előnnyel indult, aztán jól is lőtt, így az utolsó száz métert kissé kiengedve, egy magyar zászlóval a hátán tette meg. A magyarok mögött végig nagy csata volt, sokszor változott a helyzet, végül a második helyen az ötödik pozícióból felfutó lengyelek, a harmadikon a litvánok végeztek.

Az eredményhirdetés előtt Marosi Ádám köszönte meg a közönségnek a hatnapos buzdítást, szabadkozott a férfi egyéni versenyben elmaradt eredmények miatt, egyúttal örömét fejezte ki, hogy ezzel a keddi győzelemmel a magyar öttusa múltjához méltó eredményt sikerült elérniük.

“Minden jó, ha a vége jó – tette mindehhez hozzá néhány perccel később az MTI-nek nyilatkozva. – Sokan leírtak minket, de ezzel a győzelemmel jeleztük, hogy lehet ránk számítani, és továbbra is ott vagyunk a világ élvonalában.”

Marosi a dobogóra felhívta negyedik társukat, az ezúttal a csapatból kimaradt Tibolya Pétert, hangsúlyozva, hogy ők így négyen alkotnak egy csapatot.
“Az egyéni versenyben meg voltam győződve a futás előtt, hogy mindhárman az élcsoportban végzünk. Hatalmas arculcsapás volt, hogy nem így történt. A kudarc után sportpszichológussal is beszéltünk, és Miki bá, (Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány) szintén azt mondta, nem lehet mást tenni, kedden egyszerűen meg kell nyerni a váltóversenyt. Mi eleget tettünk a felkérésnek” – összegzett Kasza.

“Nagyon boldog vagyok, jól működtünk csapatként, eredményesen küzdöttünk egymásért, és most a kombinált szám is nagyon jól sikerült” – fogalmazott Németh.

“A nehézségek ellenére sikerült mindenkit legyőzni. Felbosszantott minket, hogy a lovaglásnál utólag húsz pontot levontak tőlünk, de végül jól alakult a verseny. Az eredményes kombinált számra szükség volt, mert a világbajnokágig már nincs másik verseny, így nem lett volna szerencsés rossz élményekkel hazamenni innen” – nyilatkozott Pálvölgyi Miklós.

Öttusa Európa-bajnokság, Debrecen
Férfi váltóverseny, Európa-bajnok:
1. Magyarország (Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert) 6206 pont (vívás: 43 győzelem/29 vereség/902 pont, úszás: 2:49.50 perc/1308 pont, lovaglás: 1100 pont, lövészet-futás: 21:16.29 perc/2896 pont)
2. Lengyelország (Bartosz Majewski, Symon Staskiewicz, Tomas Chmielewski) 6086
3. Litvánia (Edvinas Krungolcas, Justinas Kinderis, Tomas Makarovas) 6062
A férfi váltóversenyben kilenc csapat indult.

az eb éremtáblázata

Németország 2 arany, 2 ezüst, 1 bronz
MAGYARORSZÁG 2 1 –
Csehország 1 1 –
Franciaország 1 – –
Nagy-Britannia – 1 1
Lengyelország – 1 1
Litvánia – – 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik