A jövő szombaton 70. születésnapját ünneplő háromszoros világbajnok brazil futball-legenda, Pelé szerint Diego Maradona nagyszerű játékos volt, de a fiatalok számára soha nem lehet igazi példakép.
Massimo Moratti, az Inter elnöke azt mondta, örömmel leigazolnák Lionel Messit, a Barcelona argentin sztárlabdarúgóját, de nem tudják megfizetni az árát.
A Lepantónál kivívott győzelem után 1571 októberében a keresztény világ fellélegzett: hosszú idő után először sikerült komoly csapást mérni a győzhetetlennek tűnő Oszmán Birodalomra. „Az ottomán dac és kevélység megtört” – írta a csatában részt vevő Cervantes. Ez volt a világ utolsó, evezős hajókkal megvívott ütközete.
A várakozásoknak megfelelően Vitalij Klicsko megszórta a nála egy évvel fiatalabb amerikai riválisát. A mérkőzés képe alapján kisebb csoda, hogy Shannon Briggs a saját lábán hagyta el a hamburgi sportcsarnokot.
Ausztráliában Talmácsi Gábor a 18. helyen végzett a gyorsasági motoros-vb Moto2 géposztályban. A legnagyobbaknál a hazai Casey Stoner (képünk) ünnepelt, míg a legkisebb géposztályban folytatódott a spanyol belháború
A duó által inspirált Real Madrid gálát rendezve 4-1-re nyert a házigazda Málaga ellen a Primera Divisiónban. A mindkét oldalát megmutató Barcelona megállította a listavezetőt, az Atlético megnyerte a madridi „kis derbit”. Videó.
A németek szófogadó és tanulékony emberek, a környezettudatos nevelés errefelé már az óvodában kezdődik. Az öntudatos német nem szemetel, szelektíven gyűjti a háztartási hulladékot; ahova lehet, autó helyett kerékpárral vagy tömegközlekedési eszközzel megy, és takarékosan bánik a vízzel.
Az előrehozott két szombati találkozón a Milan „átszambázott” a Chievón, míg a Roma kemény meccsen verte a Rudolf révén eredményes Genoát. A magyar 45 perc alatt gólja mellett egy sistergő kapufát is lőtt. Videó.
A hétvégére a Figyelő TOP 200 Gála csúcsgasztronómiai fogásaiból ajánlunk menüt a FigyelőNet olvasóinak. Ezúttal a gála sztárséfjei a falatnyi ételek receptjeit azonban egy négyfős ebéddé alakítva adták meg: Céklatartár kecskesajtkrémmel; Tormakéreg alatt sült lazac spanyol édeshagymával és rukkolapürével.
A magyar ételekben a szívvel adott melegséget érzi, míg a japán hagyományos kajszeki fogásokból a hideg profizmus árad – derül ki Nobujuki "Nobu" Matsuhisával készült interjúnkból, aki már 43 éve készít szushit.
A Manchester Unitednek kétgólos előny is kevés volt a West Bromwich Albion ellen, miközben az Arsenal hátrányból felállva győzött a Premier League-ben. A Chelsea ikszelt az Aston Villával.
Továbbra is hibátlan az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a nagyszerű második félidei játékának köszönhetően legyőzte a csoportot eddig vezető dán Koldingot. A Szeged kikapott a spanyol Valladolidtól.
A Hamburg lefékezte a szombati fordulóig hibátlanul listavezető, Szalai Ádámot is soraiban tudó Mainzot, amely hazai vereségével a második helyre esett vissza a Bundesliga tabelláján.
Míg a Magyar Királyság gyakorlatilag magára hagyva vívta élet-halál harcát a törökkel, Velence nemzetközi segítséget kért és kapott az oszmánok ellen. Lepantónál, 1571 októberében az egyesített keresztény hajóhad megsemmisítő vereséget mért a török flottára. „Fiaim, azért vagyunk itt, hogy győzzünk vagy meghaljunk” – kezdte a csatát Don Juan de Austria.