Kikapcs

A 2010-es Tour a Pireneusok előtt tisztelgett, a jövő évi az Alpok előtt fog. Jövő nyáron lesz épp száz éve annak, hogy a Tour karavánja 1911-ben először vágott neki Európa legmagasabb hegységének – így a szervezők alaposan teletűzdelték emelkedőkkel a jövő évi körversenyt.
2010. 10. 19. 15:41
Veszélyes zenész érkezik Magyarországra, akik nem csak átütő előadói kvalitásaival került a figyelem középpontjába, hanem folyamatos, titokzatos botrányaival is. A „Gyilkos” nevet bár eredetileg robbanékony ének- és zongorastílusával érdemelte ki, egyesek szerint a névre, a szó szoros értelmében is rászolgált. Jerry Lee Lewis október 31-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
2010. 10. 19. 15:13
Fizetős lesz a Velencébe való belépés a hajóval és vonattal érkezők számára is: a bevezetés előtt álló díjjal akarják megfékezni a turistaáradatot és finanszírozni a műemlékek helyreállítását.
2010. 10. 19. 13:40
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) által akkreditált munkatársai két napon át vizsgálták a helyszínen a közelmúltban felújított felcsúti műfüves pályát, amelyre a Puskás Akadémia a legmagasabb minősítését kérte.
2010. 10. 19. 13:35
Az idén az első kilenc hónapban 9,8 százalékkal, 2,212 milliárd literre esett vissza az üzemanyag-fogyasztás a tavalyi év hasonló időszakához képest a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint.
2010. 10. 19. 13:11
Az autókereskedők és az alkatrészesek nem úszták meg a válságadót, talán a társaságiadó-csökkentés vigasztalhatja őket, már azokat, akik képesek lesznek nyereséget termelni.
2010. 10. 19. 12:40
Agatha Christie csak azért nem szabadult meg a belga nyomozótól, krimijeinek jellegzetes főhősétől, mert kiadói ragaszkodtak hozzá - árulta el az unokája egy brit magazinnak adott nyilatkoztában. Az írónőnek elege volt Hercule Poirot-ból.
2010. 10. 19. 12:23
A pápai állam hivatalos lapja a hét végén nyilvánította katolikusnak a bizarr televíziós sorozat családjának fejét, Homert és annak fiát, Bartot, miközben a műsor producere egyértelművé tette, hogy a család a springfieldi presbiluteránus egyházközösség tagja.
2010. 10. 19. 11:30
Az Amerika születése című filmmel 1915-ben megszületett a kasszasiker, a sztárkultusz, és elmaradhatatlanná vált a szerelmi szál. Akkor még általános, mai szemmel sajátos faji felfogását Wilson elnök szavai szemléltetik: „A fehér embert az önfenntartás puszta ösztöne hajtotta… mígnem végre létrejött a nagyszerű Ku Klux Klán, a Dél egy valóságos birodalma, hogy megvédje a déli országot”.
2010. 10. 19. 11:29
A Villarreal a második helyre jött fel a Primera División tabelláján, címvédő a Barcelonát és a Valenciát is maga mögé utasította, miután a 7. forduló hétfő esti zárómérkőzésén egy pontot szerzett az újonc Herculés otthonában. Videó.
2010. 10. 19. 09:46
A korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú világbajnokunk november 20-án Atlantic Cityben lép a kötelek közé. Az ellenfele a kenyai Samson Onyang lesz.
2010. 10. 19. 09:07
Olvasói sztorik