Élet-Stílus

Az Inter is figyeli Szalait?

admin
admin

2010. 10. 25. 19:12

Lapértesülések szerint az előző szezonban triplázó Inter is figyeli Szalai Ádámot, a Mainz magyar támadóját.

Mint arról több forrás, többek között – német és olasz sajtóértesülésekre hivatkozva – a sportnapilap internetes kiadása is beszámol, az előző szezonban mindent megnyert olasz Inter is figyeli a 22 éves magyar játékost, akinek a lelépési díja négymillió euró lehet.

A Tuttomercatoweb cikke szerint a milánóiak megfigyelői Mainz bajnokijain is jártak a közelmúltban, hogy szemügyre vegyék Szalait. Állítólag Rafa Benítez vezetőedző már akkor kiszúrta magának a San Marino és Finnország elleni Eb-selejtezőkön összesen négy gólt szerző, a Bundesligában három találatnál járó csatár teljesítményét, amikor még a Liverpool menedzsere volt. A sportnapilap azt írja, Benítez nyári távozása ellenére a Mersey-parti klubnál továbbra is gondolkodnak a magyar játékos megszerzésében.

Az Inter és a Liverpool mellett korábban a Palermo, a Genoa és a Sampdoria érdeklődéséről is lehetett hallani, a játékos ügynöke mégsem hiszi, hogy a közeljövőben klubváltásra kerülne sor. „Ő egy fiatal játékos, még fejlődnie kell. Természetesen értékeljük más klubok érdeklődését, de Ádám boldog a Mainznál, és nem tervezi azt, hogy eligazol” – mondta a futballista ügynöke. Oliver Fischer az Interrel kapcsolatban elmondta, nem hiszi, hogy az olasz sztárcsapat komolyan érdeklődik a védence iránt.

Ehhez annyit: ha Szalai fejlődése töretlen lesz, még ez is megtörténhet…

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.