Tizenhét éve fosztogatják a budapesti Iparművészeti Múzeum gyűjteményét; a kár az eddigi adatok szerint legalább 50 millió forint, a rendőrség már nyomoz az ügyben - írja a Magyar Hírlap.
Az egyetlen magyar Michelin-csillagos éttermet, a Costest és a toplisták elején szereplő Babelt is kizárták idén a Torkos Csütörtök című akcióból, amely során mindenki féláron ehet. Több hazai étterem azonban önként maradt távol, mert szerintük ez az akció a legrosszabb vendéglátós hagyományokra épül.
Tűzijáték és fülsüketítő dobszó közepette, mintegy hetvenezer helyszíni és több millió televíziós néző szeme láttára megkezdődött vasárnap este a riói karnevál csúcspontja, a szambaiskolák felvonulása.
Feltehetően agancsgyűjtők zavarták meg azt a vaddisznókondát – köztük két vemhes kocát – és szarvast, amelyek egy félig befagyott tóba szakadva fulladtak meg Gyarmatpuszta mellett. Ugyancsak hosszú szenvedés után elpusztult rókát és vaddisznót találtak rapsicok hurkaiban.
Az utóbbi két évben jelentősen átalakult a Szilícium-völgy befektetési klímája, olyan új üzleti ökoszisztéma alakult ki, amelyben a gyors tulajdoncsere, az ötlettől több lépésben felfuttatott startup világ az uralkodó, a tőzsdei bevezetés pedig kikerült a legfontosabb célok közül.
A rómaiak könnyedén gyűrték le a kisebb válságban lévő, új edzővel, Serse Cosmival debütáló Palermót, s ezzel visszavették a negyedik helyet az olasz táblázaton. Sculli volt az este hőse.
A Real Madrid Cristiano Ronaldo nélkül is tud futballozni – erről a német és a francia légiós gondoskodott a két kimaradt büntetőt is hozó találkozón. A madridiak hét pontra vannak a címvédő Barcelonától.