Élet-Stílus

Vegyük együtt!

Jókora részvénykibocsátásra készül a közösségi vásárlás piacvezetőjének, a Groupon.com oldalnak a tulajdonosa, a ThePoint Inc. A bevételét havonta 50 százalékkal növelő fiatal cégnek néhány hónap alatt világszerte mintegy 500 klónja bukkant fel, köztük jó néhány Magyarországon.

Kevesebb mint 100 százalék a nyilvános részvénykibocsátás (IPO) valószínűsége – Andrew Mason, a Groupon.com oldalt üzemeltető ThePoint Inc. vezérigazgatója reagált így a cég IPO-járól szóló februári pletykák nyomán feltett újságírói kérdésre. Majd e körmönfont mondatot így árnyalta: „Fontolgatjuk, ám ezen a ponton még többet szeretnénk megtudni a nyilvános részvénykibocsátás előnyeiről és a hátrányairól.”

Amikor pár éve még csak eldugott fórumokon, a Twitteren vagy éppen „élőben”, a chat oldalakon szerveződött egy-egy csoportos vásárlás, valamely jónak tűnő kedvezmény miatt, még aligha gondolhatta bárki is, hogy erre dollármilliárdos üzlet is épülhet. Pedig, mint az internet történetében annyiszor, a nagy sikerhez csak egy meglévő ötlet leporolása és felkarolása kellett. A közösségi vásárlást kiaknázó Groupon.com 2010 utolsó negyedévét mindenesetre már 500 millió dolláros forgalommal zárta, és bár nem nyilvános társaság, így adatai nem hozzáférhetőek, a hírek szerint 2010 végén hónapról hónapra 50 százalékkal nőtt a forgalma.

„Közösségi vásárlás” a 70-es években. Anno így alakultak a vásárlói csoportok.

„Közösségi vásárlás” a 70-es években. Anno így alakultak a vásárlói csoportok.

A New York Times című napilap a céghez közeli forrásokra hivatkozva állítja, akár már idén tavasszal kiléphetnek a tőkepiacra, méghozzá olyan részvényárfolyamon, amely mintegy 15 milliárd dollárra árazza be a weboldal értékét. Ez éppen két és félszerese a Google összesen 6 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatának, amelyet a ThePoint, Inc. tavaly december 3-án utasított vissza. A Google ekkor 5,3 milliárd dollár készpénzt ajánlott, és további 700 milliót úgynevezett earn-out, azaz cég jövőbeni teljesítményéhez kötött vételárprémium formájában kínált fel. (Jellemző, hogy a 2008-ban alapított ThePointért a Yahoo! Inc. tavaly októberben – tehát csupán pár héttel a Google ajánlatát megelőzően – még mindössze 3 milliárd dollárt kínált.)

Jó időzítéssel
Most úgy tűnik, hogy a Groupon.com lesz az az ismertebb új generációs webes cégek közül, amely – felismerve a kedvező tőkepiaci klímát és a területen kialakult hisztériát – elsőként lezavarhatja a részvénykibocsátást. Hiszen a Facebook, valamint a webes közösségi játékokat fejlesztő Zynga egyelőre egyaránt távlati tervként kezeli csak az IPO végrehajtását. Az „elsőség” pedig a Groupon.com részvények iránti érdeklődést még jobban megdobhatja. A hatalmas tőkebevonással pedig akár hosszabb távon is bebetonozhatják piacvezető szerepüket a közösségi vásárlással foglalkozó oldalak között (a nemzetközi konkurensekről lásd a keretes írást).

Mindez jól beleillene abba a képbe, amelyet a Forbes alakított ki a vállalatról, amikor a valaha létezett leggyorsabban növekvő cégnek nevezte. Miközben az alapötlet, a kereskedők és a vásárlók összeboronálása és a kedvezményes ajánlatok hirdetése nem az ő fejükből pattant ki. Korábban például az ár-összehasonlító oldalak is hasonlóval próbálkoztak, ám ezen a terepen a bő két éve Chicagóból indult – kezdetben csak félárú pizzákat kínáló – Groupon.com tudott először számottevő profitot is termelni.

Klónok támadása

Közösségi vásárlással ma már több mint 500 oldal
foglalkozik ugyan világszerte, ám a Groupon.com mellett egyedül a Living
Social tudott komolyabb nemzetközi piacot szerezni. Valószínűleg azért,
mert ebbe az Amazon.com is beszállt 175 millió dollárral. Akad azért
még néhány kisebb vetélytárs, mint a BuyWithMe vagy a Jasmere.com, ám a
Groupon.comnak egyedül a Google-től kell tartania. Az óriáscég ugyanis
feltehetően még az idén saját közösségi vásárlási oldalt indít, a hírek
szerint a cégek megtalálását segítő Google Places (Helyek) szolgáltatás
kiegészítéseként.

A cég honlapjára naponta kerül fel egy-egy kedvezményes termék vagy szolgáltatás. Az akciókat a Groupon.com értékesítői alkudják ki, s a legtöbbször igen komoly, 50 százalék körüli árengedményt érnek el. A rendelések csak akkor érvényesek, ha kellő számú vevő érkezik rájuk, ám nem tömegekről van szó, az esetek többségében elég, ha 10–15 fő összejön egy-egy ajánlatra. A nagyobb városoknak ugyanakkor saját egyedi kínálat jár. A Groupon.com ráadásul nagy hangsúlyt fektet a terjeszkedésre is: igyekszik felvásárolni a kisebb cégeket, és ezzel egyre több országban tudja megvetni a lábát.

Az ügyes koncepció azonban önmagában még kevés lenne. Mindehhez jó időzítés is kellett. „Az online fizetés mára vált teljesen elfogadottá Amerikában és Nyugat-Európában. Ráadásul a kis cégek is felismerték az internet erejét és már hajlandóak együttműködni az ehhez hasonló oldalakkal” – mutat rá Dobó Mátyás közösségi kommunikációs szakértő.

Itthon az elmúlt hónapokban sokasodtak meg a közösségi vásárlással foglalkozó oldalak. A trendet a Bónusz Brigád indította el tavaly szeptember 1-jén. A két alapító – Kaprinay Zoltán és Heller Gábor – 2010 elején személyesen is meglátogatta a Groupon.com New York-i kirendeltségét. Bár felvállaltan az amerikai cég egyik hazai klónját akarták elindítani, igyekeztek az itthoni igényekhez szabni a sikeres modellt. Ekkor dőlt el, hogy az egyes akciók több napig is fent lesznek, mivel a piac kis mérete és az eltérő internetezési szokások miatt Magyarországon egy pörgős közösségi vásárlói oldal nehezebben tudott volna megélni.

„A jelenlegi számításaink szerint mintegy másfél-két év alatt kell megtérülnie a befektetésünknek” – mondja Kaprinay Zoltán. A kilátások mindenesetre jók. Ugyanis a Bónusz Brigád jelenleg az egyik leggyorsabban fejlődő oldal a magyar weben. Míg tavaly ősszel még nehezen jött össze egy-egy kedvezmény, addig az elmúlt időszakban a legsikeresebb tételekre már 2000 körüli látogató tett vételi ajánlatot. Ez év januárjában már 30 millió forintos forgalmat bonyolítottak le – árulta el Kaprinay. Arra a felvetésre, hogy a Groupon.com már megkereste-e őket szűkszavúan csak ennyit mond: „Igen, felvették velünk a kapcsolatot. Tárgyalunk ugyan, de még bármi történhet.”

Egyedi megközelítések
Ám a Bónusz Brigád debütálásával szinte egy időben, számos hasonló oldal bukkant fel idehaza. Ezek közül néhány – így például a NapiTuti vagy a Tsoonami.hu – részben külföldi tulajdonban van. A Kupon Világnak pedig – amely a Rebate Networks GmbH leányvállalatán keresztül jött létre 2 millió eurós befektetéssel – már volt egy egészen kiugró 8985 vásárlót vonzó akciója is.

Teljesen más vonalon indult el viszont a Veddvelem.hu. Ez esetben ugyanis nem egy Groupon-klónról van szó. Itt a vásárlók éppúgy indíthatnak egy-egy toborzást, mint a kereskedők, akik szabadon feltölthetik az ajánlataikat. Jelenleg ezért részesedést sem kell fizetniük. A tulajdonos, Kovács Adrián szerint a vásárlói toborzások mindenképpen ingyenesek maradnak, de áprilistól az árusoknak már valószínűleg fizetniük kell a felületért. Az oldal előnye, hogy míg a többi oldalon túlnyomó többségben vannak a szolgáltatások, így például az éttermi, a masszázs és a wellness kedvezmények, addig ide kézzelfogható termékek (például notebookok, okostelefonok, újság-előfizetések és hasonlók) is felkerülnek. Viszont, mivel az üzemeltetést jószerivel a használók végzik, egyelőre kevésbé pörögnek az akciók.

Annyi biztos, hogy idehaza maximum 1-2 nagyobb cégnek van hely e szegmensben. Az viszont még kérdéses, hogy mely oldalak kerülnek be ebbe a szűk körbe. A hazai piacot még akár egy új szereplő is felkavarhatja, például a Groupon.com, ha egy agilis értékesítő csapattal megjelenik a kelet-európai piacon. Vagy felvásárolja az itt működő cégek valamelyikét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik