Élet-Stílus

Magyar versenyszellem

Ötven-hatvan év lemaradásban van Európa nyugati része is Amerikához, az ottani Szilícium-völgyhöz képest. Legalábbis ezt állapította meg az új modellben dolgozó kockázatitőke-befektető cégek egyikének, a német gyökerű HackFwd GmbH-nak a Budapestre látogató „evangélistája”. A Memphisből származó David Bizer meghívott előadó volt az egyik legismertebb kezdő informatikai és egyéb technológiai cégeket versenyeztető eseményen, a márciusban rendezett a IV. StartUp Underground (SUU) Konferencián. Szerinte az öreg kontinens nyugati felén csak most formálódnak azok a térségek, ahol kellően koncentrált tudás gyűlhet össze ahhoz, hogy az európai szellemi potenciál ne feltétlenül Amerika nyugati partja közelében váljon világhódító sikertörténetté. Ebben egyelőre Németország és Nagy-Britannia – és a kontinens keleti felén Oroszország – próbál hídfőállásokat kiépíteni, akár komoly kormányzati támogatással, a „startup ökoszisztéma” felkarolásával.

Startup témájú, ismertebb magyar weboldalak

■ DotKom Blog – http://dotkom.blog.hu

A nemzetközi webes befektetéseket bemutató startup blog, amely tavasszal
INSIDER néven a hazai startup világról szóló blogot tervez indítani.

■ SmartUP – http://www.smartup.hu

A startup vállalkozásokat célzó első hazai kommunikációs ügynökség.

■ Startup Hungary –
http://www.linkedin.com/groups/StartUP-Hungary-3764339?

A hazai startup cégek, fejlesztők, befektetők, szakértők LinkedIn
közössége.

■ Startup Flyer – http://www.startupflyer.com/terkep

Hungarian Startup Ecosystem, azaz a hazai startup közeli cégekről
készült „térkép”.

■ Startupper.hu – www.startupper.hu

Startup vállalkozások, fejlesztők, befektetők, szakértők közösségi
oldala.

■ Startupok.hu – http://startupok.hu/

A hazai „startup univerzum” legfontosabb arcainak és
Twitter-bejegyzéseinek gyűjtő oldala.

■ Webisztán – http://webisztan.blog.hu/

A hazai IT fejlesztői közösség kedvenc blogja.

Forrás: Figyelő Trend-gyűjtés

„Itthon négy éve indult a startup ökoszisztéma, amikor közösségi jelleggel 4-5-en összeálltunk és létrehoztunk egy konferenciát, amelyre bármely kezdő ötlettel, kis céggel díjmentesen el lehetett jönni és befektetőkkel lehetett találkozni.” Ez volt az első StartUP Underground konferencia, amelynek születéséről Miskolczy Csaba, a közösségi média – és immár hazai startup közösség – egyik meghatározó alakja, a konferencia társalapítója mesél. „Kezdetben még csak pár tucatnyian voltunk, és közösen tanultuk a startup szó jelentését. Maguk a Prezi.com alapítói is nálunk, e közösség berkein belül ismerkedhettek meg először a startuppá válás üzleti lehetőségeivel” – idézi fel Miskolczy.

Ám azóta a Prezi.com sikeres tőkebevonást hajtott végre, tavaly ősszel pedig irodát nyitott a Szilícium-völgyben, és immár globális startuppá vált. A két év alatt 2,8 millió felhasználót elérő hazai fejlesztésű és bázisú startup tehát igazi, hazai sikertörténet. A cég nemzetközi vezetőket is toborzott, akik az idén ellátogattak Budapestre, ahol ők nyitották meg március 8-án az idei SUU-t a Corvin Moziban. Ez évben először nemcsak a magyar közösség, hanem több külföldi előadó is részt vett a rendezvényen, például a már említett HackFwd képviselője.

Új modell
A HackFwd által is képviselt új startup ökoszisztéma víziójához azonban nem csak jó ötletekre, vagy csupán a „nagytőkére” van szükség. Az sem mindegy, hogy hány életképes ötlet jut egyáltalán a megvalósulás útjára. Ehhez újfajta üzleti kapcsolatrendszerre, és tudásátadási helyekre van szükség, amelyek révén kinőhetnek a megfelelő ötletek és üzleti programok. Persze szemléletváltás is kell: ha csupán dollármilliókban gondolkodnak a tőkések, akkor rengeteg innovatív és csupán kezdeti, azaz szaknyelven seed (magvető) fázisban lévő ötlet tűnhet el a süllyesztőben, visszafogva ezzel az EU áhított versenyképesség-javulását is.

A hamburgi HackFwd egy Európában különlegesnek számító, korai fázisú tőkebefektető, csak egyedi informatikai ötletekbe invesztál. A modell pofonegyszerű: a cég az induló vállalkozásból kért 30 százalékos tulajdonrészért cserébe egy évig finanszírozza az arra érdemesnek talált ötlet kifejlesztését. Fejenként pár millió forint erejéig állja a programozók, mérnökök és a cégvezető 12 havi fizetését. (A HackFwd mögött Lars Hinrichs, az „európai üzleti Facebook”, azaz a Xing.com ismert alapítója áll.) Ezt a formulát pre-seed (magvető tőkét megelőző) befektetésnek is nevezik. A modell révén sokkalta több kis garázscég ötlete, fejlesztése juthat olyan érett fázisba, amellyel már nagyobb befektetők figyelme is felkelthető.

Magyar versenyszellem 1

Néhány millió forintos befektetést eddig csak az elhivatott üzleti angyalok nyújtottak, ám az újfajta modellben – amelynek részét képezik startup versenyek is – sokkal több kis ötletnek van esélye megmutatni, megméretni magát a nagyobb kockázatitőke-befektetők előtt. Miskolczy Csaba, aki a Valley Connect nevű, tőkeközvetítő cég egyik ötletadója is, úgy látja: számos hazai cég ért el már sikert a Szilícium-völgyben annak köszönhetően, hogy az üzleti kapcsolatok kialakítása és piacszerzés a globális piacon zajlik. A tudásgyűjtés és a fejlesztés pedig kimondottan az itthoni fejlesztési bázison folyik. Ezek a cégek (például Ustream, Prezi.com, LogMeIn) együttesen több száz hazai fejlesztőt alkalmaznak itthon, egyúttal komoly hazai tudásbázist kiépítve. E kör tagjai mind a globális piacon szolgáltatnak, s a modelljük követésre érdemes. A minta jelenleg nemzetközileg is versenyképes – igaz ehhez itthon szükség lenne megfelelő inkubációs háttérre, több programra, rengeteg startup versenyre, vagy akár a Szilícium-völgy hazai megfelelőjére, persze kisebb méretben.

Magyar versenyszellem 1

Mások is egyetértenek abban, hogy az itthoni rendszer elemei egyelőre fejletlenek, hiszen csak születőben vannak a hazai inkubációs és infrastrukturális hátterek (például a Talentis program), de maga a folyamat már elindult, és komoly fejlődés kezdetén áll a startup ökoszisztéma. Az alulról jövő, de tudásközpontú fejlődés a jövőben az egész gazdaság erősödését segítheti, hiszen az ebben szocializálódó és tanuló kisvállalkozások – mint a fenti példák mutatják – pár év elteltével hazai bázisú, de a helyüket a nemzetközi piacon is megtaláló, sőt, akár globális szereplőkké válhatnak. Fontos azonban, hogy ezeket a perspektivikus folyamatokat itthon is felfedezzük és stimuláljuk.

Gombamód
Tény, hogy a Szilícium-völgyben „feltalált”, pár éve gombamód szaporodó startup versenyek egyre népszerűbbek nálunk is. Az ilyen rendezvényeken felbukkanó ötletek szinte mindegyike technológiai jellegű. Ezek közt is a többség informatikai, elektronikai, esetleg biotechnológiai természetű (az utóbbi idők legismertebb startup cégeiről szóló összefoglalót lásd külön). Az említett 2011-es magyar SUU rendezvény is igen színvonalas volt, harminc kisebb-nagyobb kezdő cég, ötletgazda jelentkezett prezentációra, akik közül 8 jutott előadási lehetőséghez. A Corvin mozi nagytermében nem csak az értékelést is végző, fél tucat kockázatitőke-befektető zsűritag, de több mint 400 meghívott vendég (köztük más IT befektetők, ötletgazdák) is értő fülekkel figyelték az üzleti elképzeléseket. Még akkor is, ha a magyar kezdő vállalkozók prezentációi nem mindig voltak szakmailag jól összerakva, szemben például a szerepléshez jobban értő tengerentúli társakkal.

A SUU Konferenciával be is indult az innovációs szezon, az első tavaszi napsugarakkal egy időben számos verseny és konferencia vonzotta az ötletgazdákat, feltalálókat és kezdő vállalkozókat. A március–áprilisi versenyek jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy a lelkes innovátorok bemutatkozzanak a hazai befektetők és a média nyilvánossága előtt. A benevezettek jó része ugyan kirostálódik az előválogatások és selejtezők folyamán, de a legjobbak esélyt kapnak a nagy premierre: a konferencia nyilvánossága előtti tömör, általában 5–10 percben limitált előadásra.

„A hazai mezőnyben sokan nemzetközi sikerre pályáznak, s láthatóan a szigorú zsűritagok is szívesebben veszik, ha valaki globálisan gondolkodik. A versenyek egy részénél a szervezők szakmai kerekasztalokkal, előadásokkal is igyekeznek színesíteni a programot, de nem ritka manapság az sem, hogy a kapcsolatépítést állítják fókuszba” – mondja Turcsán Tamás. Az egyetlen hazai, kifejezetten a startup cégek kommunikációjával foglakozó ügynökség, a SmartUP Communications Kft. ügyvezetője szerint a hazai rendezvények szervezői általában amerikai modelleket másolnak. Néhányuk igyekszik valamelyik nagy versenysorozathoz kapcsolódni, de akad, aki a rendezvényére egyéni megközelítéssel próbál kezdő cégeket csalogatni.

A magyar innovációs csodáról terjengő illúziókat azonban ideje lenne elfelejteni. Noha néhány magyar találmány, illetve startup vállalkozás nagyszerű nemzetközi sikereket ér el (lásd külön), a tapasztalatok szerint, nálunk 10 cégből 9 egy év után feladja – állítja a SmartUP ügyvezetője.

Ennek okát azonban hiba lenne a nem megfelelően kialakult támogatási rendszerben, a kockázati tőke inaktivitásában, vagy a befektetői kultúra gyengeségeiben keresni. A startupok többsége ugyanis sajnos még nem eléggé felkészült az önálló működésre, s a jelenlegi gazdasági környezet sem ideális egy induló vállalkozás sikeres startjához. Éppen erre adhat lehetőséget az apró befektetésekkel, inkubációval segítő, a felsorolt startup versenyekhez is kapcsolódó több kezdeményezés.

Születtek ugyan sikertörténetek az elmúlt években itthon is, ám ezek jó része a „tengerentúlon” folytatódott. Az innovátorok többsége sajnos – anyagi lehetőségeinek szűkössége miatt – pont az életben maradáshoz, a befektető-kereséshez szükséges versenyeken való megjelenést, médiakommunikációt nem képes hozzáadni saját vállalkozásához. Pedig az ismertség, esetleg a nemzetközi versenyeken szerzett hírnév az, ami igazán sokat segíthet a befektetőkeresés folyamatában is. A legjobb ötlet vagy vállalkozás esetén sem hagyhatók ki a hagyományos és web 2.0-s (közösségi) kommunikáció kínálta lehetőségek, hiszen ezeken a csatornákon keresztül mutatkozhat be egy induló cég a megcélzott piaci szegmensnek, azaz a felhasználóinak és a partnereinek.

Ismertebb hazai startup rendezvények

Budapest New Technology Meetup

http://blog.meetup.hu/

Az amerikai mintára havonta megrendezésre kerülő minikonferenciákon, a
hazai startup fejlesztő közösség cserél eszmét. A havi rendezvényeken
3-4 technológiai tárgyú prezentáció után, kötetlen sörözés zajlik. A
fejlesztői startup közösség számára immár három éve meghatározó esemény.

Elevator Pitch Competition (EPC)

http://epc.colabs.hu/

A tavaly elindított rendezvénysorozat meglepő módon 6 héten keresztül
képes volt teltházas eseményként működni. Az idén a szervezők ismét
kiválasztják a 25 legjobb hazai startupot, akik közül az öt fordulót
követő döntő során kerül ki a győztes. A rendezvény egyedisége, hogy a
mindössze 2 perces bemutatkozó prezentációk komoly kihívás elé állítják
még a gyakorlott versenyzőket is. Az EPC fő vonzereje a látványos
verseny, majd az azt követő kapcsolatépítési lehetőség, a jelen lévő
befektetőkkel is.

Magyar Innovációs TechShow

http://www.mmklaszter.com/

A Magyar Telekomhoz és további 61 informatikai és telekommunikációs
tagvállalathoz köthető Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK) 2011.
május 17–18-án harmadszor rendezi majd meg az eseményt. A Magyar
Innovációs TechShow ezúttal a soros magyar elnökségi program innovációs
kiállítása is lesz egyben, amelyen az uniós érdeklődőknek célzottan
mutatják be a 21 leginnovatívabb XXI. századi magyar high-tech
megoldást.

Mobil Piknik

http://mobilpiknik.hu/

Alulról jövő, és havonta többtucatnyi mobilfejlesztővel megrendezésre
kerülő kezdeményezés, ahol az érdeklődők mobil témában hallgatnak meg
előadásokat, majd kötetlen üzleti ismerkedés és networking zajlik.

Invitel InnoMax Díj

http://innomax.invitel.hu/

Az Invitel Zrt. által létrehozott eseményt az idén második alkalommal
rendezték meg. Ezen főleg kommunikációs megoldásokat és mobil
alkalmazásokat díjaztak, ezúttal az InnoApps pályázattal bővítve már nem
csak startupokat, kkv-kat, hanem a felsőoktatási intézmények hallgatóit
is, akik saját, innovatív fejlesztésükkel mobil alkalmazásaikat
nevezhették be a versenybe.

Startup Flyer Weekend

http://budapest.startupweekend.org/

A Startup Flyer havonta rendezett network rendezvényei mellett a
szervezők tervei szerint az idén először egy háromnapos startup
eseményre is szükség van a hazai kínálatban. A március végére,
lapzártánk utánra tervezett monstre versenyről és konferenciáról majd az
első megrendezése után alkothatunk véleményt.

SUU – StartUp Underground Konferencia

http://suu.hu/

A hazai startup ökoszisztéma úttörő, meghatározó eseménye. Négy éve
rendezték először, s azóta is ez az egyetlen olyan – több száz főt vonzó
– rendezvény, ahová ellátogat a teljes hazai befektetői és startup
közösség. A verseny mellett hasznos kerekasztal-beszélgetések, szakmai
előadások sora, valamint a startupoknak (elő-regisztrációval) ingyenes
belépő is vonzza a látogatókat. A nyertes startupok közül több
befektetőt is talál.

Web 2.0 Symposium-Barcamp Budapest

http://barcamp.ap.hu

Az Agria Produkció által szervezett konferencia már évek óta az egyik
hangsúlyos hazai esemény a tavaszi kínálatból. A Budapest Bank
szponzorálta startup verseny itt is előadásokkal egészül ki, de a
közönség soraiban itt legtöbbször inkább cégvezetők, üzleti döntéshozók
ülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik