Élet-Stílus

Lippi újra edzősködne, de nem Itáliában

admin
admin

2011. 03. 24. 14:30

Az olaszokat 2006-ban világbajnoki győzelemre vezető Marcello Lippi ismét edzői munkát vállalna, de hazájában, Olaszországban nem szeretne dolgozni.

A Juventussal Bajnokok Ligája-győztes szakvezető 2006-ban világbajnoki címig vezette az olaszokat, majd kétéves pihenő után visszatért a kapitányi hídra, de irányításával a címvédő már a csoportkör után búcsút intett a tavalyi nyári dél-afrikai seregszemlének.

Lippi – ahogy azt előre közölte – ezután ismét, immár végleg távozott a válogatottól, szakvezetőként azonban még két vagy három évig dolgozna – de kizárólag külföldön.

„Ha a helyzet úgy hozza, visszatérek: két-három évig edzősködnék, de nem a hazámban, hanem külföldön!” – mondta az ősz mester, aki tavaly tárgyalt az ukrán szövetséggel, az egyezség azonban elmaradt. A neve többször felmerült a Juventusnál, amellyel a BL-siker mellett ötször volt bajnok, de nem ül le újra a torinóiak kispadjára.

„Az elmúlt években sokszor szóba hoztak a sajtóban a Juvéval, amikor a csapatnak nehézségei voltak, de már évek óta nincs kapcsolatom a klubbal. Nem is vágyom vissza, sehol sem vállalok többé munkát Olaszországban!” – jelentette ki a 62 esztendős edző.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.