Kikapcs
8 hónapos kiküldetése idejére, barátja gondjaira bízta szeretett labradorját.
Nem csak Magyarországon létezik Nyulak azigete, hanem Japánban is. Ráadásul itt valóban találunk hosszúfülűeket.
Körülmetélőszettet, sőt unikornishúst is kaphat, ha akar.
Bár ha a hallásra gondolunk, egyből a fülkagyló ugrik be, a lényeg jóval beljebb kezdődik.
A szuperkutya emellett megpakolja a mosógépet, pénzt vesz fel, bevásárol, sőt, a mentőket is hívja.
2013. 07. 27. 15:00
Hétvége, homok, haverok. Chill, vagyis nyugi. Sajátítsa el ezt a tudományt a legszakavatottabbaktól – nomen est omen -, a csinCSILLáktól! A videón az egyhónapos Boba és Tea oktat, a nagytesó Saki közreműködésével.
Azoknak, akik nem szeretnének a konyhában annyit pepecselni.
Nem elég, hogy állandóan az okostelefonjukkal babrálnak, de kevesebbet mozognak és rosszabb az állóképességük is.
Vajon szárba szökkenhetnek azok a szerelmek, ahol csak az egyik fél vonzódik igazán?
A magyar pályaudvar kilenc másik állomással együtt került szégyenpadra.
Kicsit máshogy közelítik meg a dolgot, mint a kutyák.
A Disney cég sárgulhat az irigységtől! Japán egyik állatkertjében, júliusban egyszerre öt kicsi Hófehérke látta meg a napvilágot. A hölgyek valójában mind oroszlánkölykök – és nem mind testvérek, hiszen két anyától származnak. 2, illetve 3 iker felosztásban 4 nap különbséggel születtek.
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma-1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 22:54 Bombagólokkal verte riválisát a Juventus
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 20:34 Hátrányból fordítva, ollózós góllal nyert az Újpest
- 20:17 Ellopták egy magyar nő kerekesszékét a malagai repülőtéren
- 20:11 Korábban képtelenségnek hitték: miniszerveket és tumoravatárokat növeszt a sejtkutatás úttörője
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 19:26 Szoboszlai csereként tért vissza, otthon veszített rangadót a Liverpool
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 18:39 Mbappé gólja indította be a Realt, Mourinho csapata már az első félidőben lerendezte a bajnokiját
- 18:14 Öt tinédzsert késeltek meg egy Halloween-buliban Angliában
- 18:54 Elindult a fényparkok szezonja, mutatjuk, hová érdemes menni
- 18:11 Mi köze egy rózsaszín rajzfilmkutyának Az ördögűzőhöz és miért van ennyi hegymászós film mostanában?
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 20:09 Orbán Anita: Az elmúlt harminc évben nem volt példa olyan találkozókra, amik most történtek
- 16:43 Orbán Viktor: A Felcsúton felhasznált taoforrásokból az egész nemzet gyarapodott
- 21:32 Vitézy Dávid elismerte, túl optimista volt a Budapest-Belgrád vasútvonal októberi indulásával kapcsolatban
- 15:44 Szöget rejtettek a halloweeni édességbe Gyömrőn, feljelentést tettek
- 16:36 Vucic tagadta, hogy Orbán Viktor beszélte le őt az erőszakról a vesztes választás éjszakáján
- 19:12 Elgázolt egy embert a vonat Budaörsnél
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 19:03 Tíz nappal a forgatás előtt egyetlen emaillel állították le Molnár Áronék filmjét, most mégis megcsinálnák
- 14:57 Az oroszok felbukkanása után a németek kifarolhatnak a hokivébé rendezéséből
