Élet-Stílus

Barátja eladta kutyáját, míg Afganisztánban szolgált

8 hónapos kiküldetése idejére, barátja gondjaira bízta szeretett labradorját.

El se tudjuk képzelni, mi mit éreznénk, ha most Brandon Harker helyében lennénk. Haragot valószínűleg, csalódottságot és persze jó nagy adag kétségbeesést is… A fiatal amerikai katonát a napokban ugyanis döbbenetes meglepetés fogadta, miután hazaért nyolc hónapig tartó afganisztáni kiküldetése után: barátja eladta a gondjaira bízott kutyáját.

Brandon az indulás előtt kérte meg – akkor még – legjobb barátját, hogy afganisztáni tartózkodása idején viselje gondját két és fél éves kedvencének, Oakley-nak. A labrador Brandon elmondása szerint imádja az embereket, a kisgyerekeket és remekül kijön más kutyákkal is, ezért is merte rábízni a barátra. “Hiába lett 45 kiló, még most is azt hiszi, hogy ő egy öleb.”


Harker kétségbeesetten próbálja visszakapni a kutyáját, Oakley-t Fotó: Brandon Harker

Csakhogy amikor megérkezett, és keresni kezdte Oakley-t, barátja közölte vele, hogy egy internetes aukciós oldal, a Craigslist segítségével néhány hónapja “megszabadult tőle”. Amikor Brandon megkérdezte, mégis miért, a férfi nem mondott semmit. Ahogy azt sem tudta megmondani, kinek adta el a kutyát, és hogy az illetőnek mi a telefonszáma.

A kétségbeesett katona most az internet és a média segítségével próbál Oakley nyomára akadni, a Craigslisten közzétett posztjában azt kéri, hogy aki bármit tud a kutyáról, keresse meg. “Hihetetlen, hogy ilyesmi megtörténhet” – nyilatkozta megtörten az Examinernek, majd hozzátette, megszakad a szíve, ha arra gondol, hogy többet nem láthatja kedvencét. “Csak 8 hetes volt, amikor hozzánk került, muszáj őt visszakapnom!”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik