Kikapcs
Hála az úszásnak és a felüléseknek, a közel 20 kilós jószág két év alatt, több mint 8 kiló felesleget dobott le.
Szerencsére még azelőtt észrevették, hogy az ünnepeltnek a helyi szokásoknak megfelelően belenyomták volna az arcát.
2015. 07. 30. 18:37
Az imádnivaló jelenetet a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban rögzítették.
Hiába teltek el évek azóta, hogy életet adott legkisebb gyermekének, szülés előtti alakján mégsem nyerte vissza. És nem is fogja.
Két kézzel nevelt rókát kerestek a fővárosi kerületben, az egyiket már sikerült egy élvefogó csapdával elkapni, de a testvérét még mindig keresik.
Csak a szerencsének köszönheti a brit nő, hogy betegségére fény derült és esélyt kapott a gyógyulásra.
A szülők csak a zárás után értek oda gyermekükért, de addigra az épület már üres volt. Mindenki hazament, a 10 hónapos gyermeket pedig bezárták.
Megkezdődött Walter Palmer cinkosainak kihallgatása.
A kínai raktármunkást az éjszaka közepén csípte meg egy szúnyog. Néhány perccel később már a szemét se tudta kinyitni.
A vallásnak állítólag semmi köze hozzá, talán az erkölcsnek.
2015. 07. 29. 16:40
Az arizonai fotós még egy fotót is készített magáról és fiáról, hogy bebizonyítsa, az elhúzódó szoptatásban nincs semmi visszataszító.
A hatéves fiú és négyéves lánytestvére kutyakaján és maradékokon élt és pocsolyákból ittak vizet.
Egy fejlődési rendellenesség miatt azt hitték, sosem áll lábra. A hétéves lány ma már szalad, sportol, és épp olyan mozgékony, mint kortársai. Mindezt, egy kórháznak köszönhetően.
Teljes mértékben megértjük a pár hetes corgi ellenállását. Az a lépcsőfok nagyobb, mint ő!
Az amerikai kisfiú csak szórólapokat szeretett volna, hogy olvashasson, de végül egészen mást kapott.
Az amerikai veterán egy séta közben szenvedett baleset. Egy hétig senki sem vette észre, pedig egy forgalmas út közelében feküdt.
Óriási a felháborodás Cecil, a zimbawei oroszlán levadászása miatt.
2015. 07. 29. 11:44
A család jó ismerőse csak egy közeli képet szeretett volna a babáról. Elfelejtette, hogy a vakut nem kapcsolta ki a telefonján.
Mindenki Bálint gazdája egy, a nyugdíjba vonulása előtt készült képet osztott meg rajongóival.
A sérült állat pontosan tudta, hogy az amerikai nőnek segítségre, de leginkább egy társra van szüksége.
Idáig csak kevés fotósnak adódott lehetősége, hogy lencsevégre kapja ezt a különleges pillanatot.
Jaden édesanyja halála után úgy döntött, világszerte ismert lesz: a mosolyáról és arról, hogy mások arcára is mosolyt csal.
Fekhely és minikönyvtár az aktivisták fegyvere a harcban.
- 06:54 Csak most jelentette be a kormány a norvég pénzeket, ám a civilek már hónapok óta pályázhatnak
- 06:51 Trump komoly gesztust tett Putyinnak: felfüggesztette az Oroszország elleni szankciós csomagot
- 06:23 Időjárás: használjuk ki a kirándulóidőt, sok hasonló hétvége már nem lesz
- 06:20 Jegyet kell venni a ma nyíló DPK-táborba – Orbán Viktor nem szerepel a programban
- 06:00 Felfüggesztették az igazgatónőt, mert saját lánya javára elcsalta a hatodikos diákönkormányzati választást
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 03:36 Nyáron majdnem eladták Willi Orbánt, mostanra már a szerződéshosszabbítása van terítéken
- 22:34 „Buszraszállóval így eltalálni” – az MTK győztes gólszerzője vigyorogva mesélt a mindent eldöntő pillanatról
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 21:20 A nap legfontosabb hírei – 2026. október 16.
- 21:01 A boomerek még a nagyszülőkre bízták a gyerekeiket – ők bezzeg már nem segítenek. Miért?
- 20:53 A külhoni magyarság anyagi támogatásáról beszélt Tarr Zoltán Kolozsváron
- 06:00 Titokzatos erdő, csodás panoráma: ezt a bakonyi kirándulóhelyet kár lenne kihagyni
- 05:00 50 évvel ezelőtti faültetésből lett természetvédelmi probléma a Tápió-vidéken
- 22:00 „Mégis bevágtak ide” – A börtönből üzent Varga-Bajusz Veronika
- 21:47 Elnézést kért az RTL Gryllus Dorka médiahackje miatt
- 19:43 Mától nem Mészáros Lőrinc lánya az MBH Bank vezérigazgató-helyettese
- 17:54 Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért
- 16:28 Ezért nem kedvelik a valódi pszichológusok a Házasság első látásra műsort – szakértőt kérdeztünk
- 16:21 Több mint 1,4 milliárd forintot fizetett a közmédia Fábry és a Bagi–Nacsa-duó műsoraira
- 20:22 Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták
- 15:33 Dúró Dóra listázni kezdte azokat a szereplőket, akik a független médiából mentek át a kormányhoz dolgozni
- 05:53 Feljelentést tett a miniszter Koncz Zsófia választási kampánya miatt
- 19:28 Kerner Zsolt: Brüsszel Orbán Viktor nélkül
