Élet-Stílus

40 év után találták meg a testében meg nem született ikertestvérét

A kétgyermekes édesanya azt mondja, ha az orvosok nem távolítják el, a ciszta könnyen meg is ölhette volna.

„Amikor a műtét után az orvosaim megmutatták, mi volt abban a 10 centiméternél is nagyobb cisztában, ami a petefészkemen nőtt, nos nem tagadom, sokkot kaptam” – kezdte vallomását a Mirror című brit lapnak a kétgyermekes édesanya. Jenny Kavanagh a lapnak hozzátette, ekkor vált egyértelművé számára, hogy a ciszta valójában nem más, mint a vele egyidős ikertestvérének maradványai.

„Csak a véletlennek köszönhetem, hogy az orvosok végül eltávolították a testemből. Több mint 40 évet leéltem orvosok és nőgyógyász nélkül, de idén év elején az egyre erőteljesebb vérzéseim miatt úgy döntöttem, kivizsgáltatom magam” – mondta Jenny, aki elárulta, mikor az orvosok felfedezték a több mint tíz centis masszát a bal petefészkén, a legrosszabbra gondolt.


Kép forrása: mirror.co.uk 

„Az orvosom persze próbált megnyugtatni. Mondta, hogy egy egyszerű dermoid cisztáról van szó, ami az évek során túl nagyra nőtt, de nem bírtam megnyugodni. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy valami komoly bajom van.” Jennyt végül nem sokkal a diagnózist követően megműtötték: az orvosok egy három órás műtét során távolították el a cisztát, amiben hajat, tejfogat és egy szemet találtak.

„Furcsa érzés volt látni a maradványokról készült képeket. Egyrészt megkönnyebbültem, hogy már nem veszélyezteti az életemet, másrészt szomorú voltam, hiszen tudatosult bennem, hogy lehetett volna egy ikertestvérem, akire mindig is vágytam.” Mint kiderült, Jenny nem volt egyedül a felemás érzésekkel. Édesanyja hasonlóképpen nyilatkozott, mikor lánya megmutatta neki a maradványokról készült fotókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik