Élet-Stílus

Megölte fiait, hogy a férje foglalkozzon a lányukkal is

anya(430x286).jpg (Array)
anya(430x286).jpg (Array)

Az anya attól félt, hogy párja jobban szereti három fiukat. Mindhárom gyerkőcöt megfojtotta.

Azután, hogy 2014 őszén végzett legidősebb, majd 2015. áprilisában középső fiával, az ohiói édesanya néhány nappal ezelőtt megölte legfiatalabb kisfiát, Noah-t is. Mint kiderült, a kegyetlen anya egy párnát tartott a gyerek arca elé, míg a néhány hónapos kisfiú meg nem fulladt. Ezt követően kétségbeesést színlelve telefonált a mentőknek, hogy fia légzése leállt.

A helyi rendőrség beszámolójából kiderült, a mentők alig néhány perc múlva a helyszínre értek, de már nem tudták megmenteni a kisfiú életét: Noah-t a kórházba szállítása után nyilvánították halottnak. Az ügyben nyomozás indult, és mivel a boncolás is bizonyította, hogy a kisfiút megölték, a rendőrök őrizetbe vették az anyát, Brittany Pilkingtont.


Kép forrása: The Independent

Az asszony a kihallgatása során megtört és bevallotta, hogy mindhárom gyilkosságot ő követte el. Brittany a nyomozóknak elárulta, azért fojtotta meg három kisfiát, mert rettegett attól, hogy férje jobban szereti a fiúkat, mint a lányukat, a hároméves Haileyt. Úgy gondolta, ha Noah, Gavin és Niall nincs, a férfi több időt tölt majd a kislánnyal.

Miután az anyát őrizetbe vették, a hároméves kislányt nevelőszülőknél helyezték el. Brittanynak a közeljövőben háromrendbeli gyilkosság miatt kell majd a bíróság elé állnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik