Nagy feltűnést keltett az elmúlt hetekben, hogy J. D. Vance amerikai alelnök és – leginkább – Marco Rubio külügyminiszter bár elegáns cipőt hordanak, azok jóval, több számmal nagyobbnak tűnnek, mint amire szükségük lenne. Rubióval kapcsolatban el is indult a mémgyár, hogy „túl nagy rá a cipő”, azaz hogy nem tudja ellátni a feladatait.
Egyértelműen túl nagyok
– nyilatkozta a CNN-nek a férfidivat-szakértő Josh Peskowitz.
A háttérben az lehet, hogy Donald Trump amerikai elnök tavaly decemberben az Ovális Irodában tartott megbeszélésen „pocséknak” nevezte emberei cipőit, ő pedig odavan a Florsheim márka – a szintjükön nem túl drága – 145 dolláros (valamivel kevesebb, mint 50 ezer forintos) oxford típusú modelljéért. A Wall Street Journal beszámolója szerint el is kezdte osztogatni a hozzá közel állóknak, minisztereinek, tanácsadóinak, Trump néha aláírja a dobozt, vagy köszönőlevelet is csatol hozzá, egyfajta rítus lett ebből kormányzati körökben.
Jutott lábbeli Sean Duffy közlekedési-, Pete Hegseth védelmi-, Howard Lutnick kereskedelmi minisztereknek, Steven Cheungnak, Trump kommunikációs igazgatójának, James Blair kabinetfőnök-helyettesnek és Ross Worthington beszédírónak, Sean Hannitynek, a Fox News műsorvezetőjének, valamint Lindsey Graham szenátornak is.
(Téves) összefüggés
Néhányuknak találomra vett a cipőből, Vance, Rubio és egy meg nem nevezett miniszter viszont állítólag elmondhatta az elnöknek a méretét: a 188 centis Vance-é 13-as (európai méretben ez 46-47-es), a 175 centiméter magas Rubio 11,5-ös (45-45,5-ös), harmadikuké 7-es (40-es). Rendelt is nekik gyorsan négy-négy párat az elnök, hiszen
Sok mindent elárul egy férfiról a cipőmérete
– idézte Vance Trumpot. Ha arra utalt, hogy a férfiasság és a cipőméret között összefüggés van – ami nem lenne meglepő, hiszen, míg 2016-ban Rubio elnökjelölti kihívója volt Trumpnak, hasonló megfontolásból egymás kezét gúnyolták –, tévesen tehette, a tudomány arra jutott, nincs ilyen kapcsolat a kettő között.
Felmerül mindenesetre, hogy nagyobb számot mondtak be emiatt, mint a valóság.
Mérethiba
Aztán az is lehet, hogy bár alapvetően a megadott méretet szokták hordani, de különböző gyártóknál eltérések vannak, sőt még egy gyártó különböző modelljei között is előfordul az ilyen. Ilyen például, hogy az Adidas cipőiből nagyobbat érdemes venni, mint a többi sportcipő-márkából, vagy hogy a Converse Chuck Taylor All Starból is érdemesebb kisebbet választani, mint a gyártő más termékeiből – ezt egy beszámolójukban is olvasható, írja a CNN.
A Converse-éhez hasonló példa akkor szokott előfordulni, ha a modellek különböző gyárakban készülnek, vagy különböző stílusúak – mondta a csatornának Elizabeth Semmelhack, a torontói Bata Cipőmúzeum igazgatója és vezető kurátora. Az elegáns bőrcipőkről köztudott, hogy nyúlnak, eleinte kényelmesek, aztán túl lazának érződnek.
A Florsheim a weboldalán figyelmezteti is potenciális vásárlóit, hogy aki egy amerikai méretezéssel 10-es sportcipőt szokott hordani, náluk inkább egy 9,5-t rendeljen. Justin FitzPatrick, a J.FitzPatrick Footwear tulajdonosa és egy férficipőkről szóló blog szerzője azt mondja, a márka ráadásul már nem is a régi, ma már nem az Egyesült Államokban gyárt, áthelyezték a termelést Kambodzsába, Kínába, Indiába, Mexikóba és a Dominikai Köztársaságba.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Lojalitás
Felmerül az a verzió is, hogy bár megadták beosztottjaik a méreteiket, de Trump végül nem figyelt erre, és találomra küldött nekik cipőt. Vance és a két miniszter pedig nem meri nem hordani az elnöki ajándékot, hogy bizonyítsák lojalitásukat.
Mindenki attól tart, mi lenne, ha nem hordanák
– mondta a Fehér Ház egy munkatársnője. A WSJ arról is ír, hogy az egyik megajándékozott morgolódott, hogy kénytelen volt félretenni Louis Vuittonjait.
Rubiónak nem ez az első cipőapokalipszise, az előző a már említett 2016-os kampányban történt vele, akkor is ennek a márkának egy modelljét viselte, csak akkor az egy magassarkú csizma volt, ami miatt szintén viccelődtek rajta.
Az eredetileg családi vállalkozás Florsheimet 1892-ben alapították Chicagóban, a cég mindkét világháborúban ellátta cipőkkel az amerikai katonákat, de a márka lábbelijét viselte Harry Truman elnök, Michael Jackson a híres moonwalkját is ilyenben mutatta be. A Florsheimet jelenleg birtokló Weyco Group egyébként éppen perben áll a kereskedelmi vámok miatt az amerikai kormányzattal.
