Zúg a motor, zörög a villamos, ahogy megyünk be a munkahelyünkre, ahol meg egész nap kávét főznek vagy pittyeg a nyomtató, a boltban folyamatosan kattog a pénztárgép, idegenek meg azzal zavarnak, hogy mennyi az idő. Mindennapjainkat számtalan különféle zaj szennyezi, annyi, hogy lassan meg sem tudjuk különböztetni őket egymástól, miközben a töredékére sincs szükségünk. Felértékelődött a fontossága a mindennapi zajok, ingerek elöli elvonulásnak, így a csendnek is, legalábbis azok számára, akik részesei valamennyire a társadalomnak. Létezhet viszont olyan távolság, ahonnan már nehéz visszafordulni veszteségek nélkül, és előfordulhat, hogy azokról a zajokról is lemondunk, amikre szükségünk van, mert már nem ismerjük fel őket. A túl sok információ már a magyar gyerekekre is veszélyes.
Csend mint társ
A városi környezet átlagos zajszintje az elmúlt három évtizedben évi 0,5-1 decibellel emelkedett a világon. Ez – túl azon, hogy zavaró és károsíthatja a hallást – összefüggésbe hozható több más betegséggel is, például a szív- és érrendszeri betegségekkel, szorongással vagy a depresszióval. Egy 2020-as jelentés szerint Európában minden ötödik ember ki van téve az egészségre ártalmasnak ítélt szintű zajszennyezésnek. Kaptunk némi pihenőt a koronavírus-járvány alatt, de a pandémia után kamatostul jött minden vissza, és már egy sokkal zajosabb világba léphettünk ki, mint amilyenben előtte éltünk. Már azok az apróbb zajocskák, ingerecskék is zavaróvá váltak, amik korábban nem, és terhesebbek a személyes interakciók is.
Érthetően megnőtt az igény, hogy kizárjuk a világ zavaró hatásait. A zajokat el lehet nyomni zenével, podcasttel, de a legtöbb inger elől nem sok lehetőségünk van elugrani, már amennyiben elhagyjuk a lakásunkat. A többség kivonul a természetbe, de egyre többször integrálják a csendet a mindennapokba, legyen szó a néma eseményekről, hallgatag-túrákról, amelyek egyes vélemények szerint a jövőben egyre meghatározóbbak lesznek, vagy akár a TikTokon nagy népszerűségnek örvendő csendes sétás videókról.
A csend azonban nem mindenkinek való. Ahogy arra Sarah Anderson író is rámutatott, a csendet még mindig sokan unalmasnak, kényelmetlennek vagy egyenesen riasztónak találják, amiben nem annyira komfortos egyedül tartózkodni. Richard Cytowic, a George Washington Egyetem neurológus professzora szerint például annyira elszoktunk a csend élményétől, hogy „ha véletlenül rátalálunk, mindent megteszünk, hogy azonnal betöltsük”.
Szeretnénk magunk megválogatni az ingereket
A professzor úgy véli, ez az oka annak, hogy egy-egy háztartásban folyamatosan be van kapcsolva a tévé, hogy legyen „háttérzaj”, ami lehet, hogy még hangosabb, mint a vonalkód-leolvasó pittyegése, mégis a csendet, az elvonulást jelentheti és nyugtatólag is hathat.
