A Kísértés: Cynthia döntött, elhagyja-e a szigetet Gergővel

Miután Linda a hűtlensége miatt szakított Gergővel, kettejük számára véget ért a műsor.

A Kísértés szerda esti adásának végén Linda kidobta Gergőt, így a műsor mindkettőjük számára véget ért. Gergő a forgatások alatt se veled, se nélküled kapcsolatba került Cynthiával, így a csábító a tegnapi epizódban lehetőséget kapott arra, hogy amennyiben ő is szeretne, távozhat a szigetről Gergővel.

Először is szeretném megköszönni azt, amit visszakaptam azzal, hogy téged megláttalak. És ez nekem rengeteget jelentett. Nem az, amit mindig mögé láttam, hanem tudom, hogy voltak pillanatok, amikor veled voltam ott és nem mást akartam látni. Sokszor egymásnak feszültünk ilyen rövid idő alatt, és mindig felégettük az egészet. Én általában ellöktelek ilyenkor. Most sokadjára azt mondom, hogy még mindig hiszek benne, és hogyha te is, akkor szeretném ott folytatni, ahol letettük

tett ajánlatot Gergő a tábortűzhöz érkező Cynthiának.

A csábító az elhangzottak után azt mondta, talán el tudja képzelni, hogy Gergővel komolyabbra forduljon a kapcsolatuk, ám mivel utóbbi igen erős szavakkal illette őt az elmúlt napokban, nagyon megbántva érzi magát. A történtek fényében végül úgy döntött, nemet mond az ajánlatra.

Miután Kasza Tibi megkérte, hogy hagyja el a szigetet, Gergő anélkül köszönt el, hogy a csábítóra nézett volna, később pedig úgy fogalmazott:

Átverve érzem magam Cynthi döntésével kapcsolatban, de ez legalább egy fekete-fehér válasz volt arra, hogy mi volt valódi abból, ami vele volt. Semmi. Talán jobb is, ha egy ilyen nőhöz soha nem lesz közöm.

Miután visszatért a villába, Cynthia kijelentette a többiek előtt, hogy szerinte egyelőre megnyerte a realityt, hiszen kísérteni jött, és egy pár szakított miatta, megkapva a választ arra, mennyit bír el a kapcsolatuk.

Ha a Gergő nem erre a válaszra számított tőlem, akkor szerintem nagyon komoly bajai vannak. Ez egy ilyen toxikus kapcsolat volt itt bent. Tehát én nagyon hálás vagyok, hogy a Geri most elment. Remélem, hogy soha többé nem találkozunk. Úgy gondolom, ha a Linda visszanézi ezt az egészet, szerintem nagyon hálás lesz majd, hogy nem húzták tovább

– mondta később a miniinterjújában.

Kapcsolódó
Címkék: a kísértés