„Több személyi újdonság is lesz” – bővül A Konyhafőnök ítészeinek köre

Kolosi Péter Sárközi Ákos távozásával kapcsolatban úgy fogalmazott: az, hogy a séf a soron következő évadban nem lesz zsűritag, nem jelenti azt, hogy a jövőben ne találkozhatnának még vele a nézők, akár ebben a szerepkörben.

Az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Kolosi Péter az Indexnek adott interjút, melyben több újításról is beszélt a csatorna őszi műsorkínálatát illetően. Elárulta, például, hogy A Konyhafőnök – ami ezúttal Sárközi Ákos nélkül indul majd el – is teljesen megújult.

Sárközi Ákos ebben az évadban valóban nem lesz zsűritag, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne találkozhatnának még vele a nézők akár ebben a szerepkörben, hiszen az ítészek köre bővül. Be fogjuk mutatni az új csapatot – annyit elárulhatok, hogy több személyi újdonság is lesz benne, és a műsor szerkezete is megváltozott. Az RTL-es ritmust tekintve viszonylag régen, utoljára egy éve volt képernyőn a formátum, egyébként még zajlanak a felvételek, és ahogy hallom, az epizódok kifejezetten érdekesek és izgalmasak lesznek

– osztotta meg Kolosi, aki a portál érdeklődésére azt is megerősítette, hogy a csatorna idén valóban két évadot forgatott le Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című, nyomozós realityből.

A celebes lesz ugyanis az első, ami adásba kerül, de emellett elkészült egy másik évad is, amit egy nagyon nagyszabású casting után civilekkel forgattunk le, és szintén leadunk még ősszel. Nagyon érdekes, hogy mennyire más, amikor celebek és amikor civilek szerepelnek a műsorban – még a hangulatuk is különböző. Remélem, sokan lesznek, akik pont emiatt követik majd mindkét változatot. Ha valaki mindkét évadot megnézi, bár ugyanazt a formátumot, két nagyon különböző műsort lát majd

– tette hozzá.

Az RTL egyébként hétfőn jelentette be, mely hírességek fognak majd szerepelni Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szeptember 23-án induló évadában.

Kapcsolódó
Sárközi Ákos A Konyhafőnökből való távozásáról: A hír igaz
A séf azt mondja, abban a helyzetben van, hogy megtalálják az új feladatok.