Élet-Stílus

G.w.M: Babonából még nem igazán vásároltunk semmit a kisfiunknak

TV2
TV2
Kulcsár Edinával közös második gyerekük nyár végén születik.

Kulcsár Edina és G.w.M február végén jelentették be, hogy érkezik második közös gyerekük, egy kisfiú. Kislányuk, Amara tavaly született meg, májusban lesz egyéves.

A rapper a Borsnak mesélt a babavárásról.

Mi babonából még nem igazán vásároltunk semmit a kisfiunknak, és egy darabig ez így is fog maradni. Majd az utolsó előtti pillanatban indítunk egy nagy rohamot, hogy megvegyünk mindent, amire a picinek csak szüksége lehet élete első időszakában

– fogalmazott G.w.M, aki arra is válaszolt, apás szülést terveznek-e feleségével.

Az előző gyermekeim születésekor is bent voltam a szülőszobában, és természetesen ez most sem lesz másképp. Ott leszek, amikor világra jön a kisfiam.

G.w.M a lap érdeklődésére azt is elárulta, ha születendő kisfia pár év múlva azzal állna elő, hogy ő is rapsztár akar lenni, akkor teljes mértékig támogatná – ahogy minden más helyzetben is. „Szerintem fontos, hogy bármit is szeretne elérni az életben, bármibe fog, akkor szülőként maximálisan mellette álljunk, és megadjuk neki azt a biztonságot, ami szükséges” – vélekedik a rapper.

Kapcsolódó
G.w.M: Edinának nem egy évben egyszer van Valentin-napja, neki Valentin-élete van
A rapper elmondta, szerinte mi a hosszú kapcsolat titka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik