Élet-Stílus

Arra ébredt, hogy tolvajok este teljesen szétlopták a háza előtt álló AMG Mercedesét

Gettyimages
Gettyimages
A brit férfi autójáról lelopták a kerekeket, az ajtókat, a motorháztetőt, és még az első üléseket is kiszedték.

Nem akart hinni a szemének egy 56 éves brit férfi, amikor csütörtök reggel szomszédja dörömbölésére ébredve kiment a háza elé West Bromwich városában, és meglátta az autóját. A 2018-as AMG Mercedest ugyanis az este merész tolvajok darabonként szinte teljesen szétlopták – jelentette a helyi sajtó.

A téglákon álló autóról hiányzott az összes kerék, eltűnt mindkét első ülés, a csomagtartó fedél és a motorháztető is. Paul Hampton elmondása szerint az autóját szétszerelő tolvajok profi munkát végeztek: nem hagytak egy ujjlenyomatot sem, és úgy szedték szét az autót, hogy közben nem barmolták szét a járművet, és ami megmaradt, az tökéletes állapotban volt.

A tolvajok feltehetően el akarták lopni a lökhárítót és a lámpákat is, mert az abban lévő érzékelők ezer fontot, azaz majdnem négyszázezer forintot érnek, de valószínűleg valaki megzavarhatta őket, mert végül az autón hagyták. A tolvajok egyébként teljesen észrevétlenül dolgoztak: senki nem látta vagy hallotta őket, és térfigyelő kamerák sem vették fel őket.

Hamptonék a brit sajtónak elmondták, hogy lízingelték az autót, amit a tolvajok pillanatok alatt gyakorlatilag értéktelenné tettek, ugyanis majdnem akkora kárt okoztak, mint amennyit az autó ér.

A helyi rendőrség nyomoz az ügyben, és ezer fontos nyomravezetői díjat is felajánlottak az elkövetők elfogására vezető információkért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik