Élet-Stílus

Ariana Grande amerikai koncertjein a résztvevők regisztrálhatnak szavazni

Ariana Grande-nak a napokban elkezdődött Albany-ban, New York államban az új, Sweetener világturnéja, amivel nem csak szórakoztatni próbál úgy tűnik, de rajongóit politikailag tudatosabbá is próbálja nevelni. Az énekesnő összefogott a HeadCount nevű szervezettel, akik minden amerikai koncertjére felállítanak egy standot, ahol a koncertlátogatók regisztrálhatnak szavazáshoz. Amerikában ugyanis regisztrálni kell mindenkinek a szavazáshoz külön, miután betöltötte a 18-at, anélkül nem szavazhat, ezt viszont sokan nem feltétlenül tudják, ha még nem szavaztak. Ezen próbál segíteni Grande a szervezettel összefogva, akik nem csak regisztrálják szavazáshoz a résztvevőket, de egyben szavazásokról értesítőket is küldenek hozzá, vagy éppen emlékeztetőt a regisztrációhoz azoknak, akik még nem töltötték be a 18-at például – írja a HuffPost.

A szervezet korábban már Jay-Z és a Dixie Chicks countrybanda koncertjein is csinált hasonlót az adott zenészek kérésére. Sőt, koncert közben egy videót is vetítenek, ami a regisztráció, és úgy önmagában a szavazás fontosságára próbálja felhívni a fiatalok figyelmét.


Kiemelt kép:  Kevin Mazur/Getty Images, Ariana Grande

Ajánlott videó

Olvasói sztorik