Vonat érkezett 1943. október 23-án az Auschwitz II-Birkenau haláltáborhoz. Furcsa módon a nagyjából 1700 zsidó utas nem marhavagonokba volt bezsúfolva, hanem személyszállító kocsikban utaztak, és egyikük sem viselt sárga csillagot a ruháján. Amikor leszálltak, egy Franz Hössler nevű férfi üdvözölte őket, aki a Harmadik Birodalom külügyminisztériumának képviselőjeként mutatkozott be. Azt mondta, ez az utolsó állomás, mielőtt az utasok átmehetnének a semleges Svájc területére, ahonnan aztán szabadon emigrálhatnak Dél-Amerikába. Már csak néhány apró formaság van hátra a rég várt szabadság eléréséhez: kis papírmunka, fertőtlenítés, zuhanyzás.
Az utasok Lengyelországból érkeztek. Ők voltak azok a túlnyomó többségükben jó összeköttetésekkel rendelkező, vagyonos, híres zsidó származású emberek, akiknek sikerült elkerülniük az 1943 májusában lerombolt Varsói gettó poklát. Azért bújtak elő addig biztos rejtekhelyeikről, mert híre ment, hogy van egy mód a menekülésre Európából.
Hotel Polski
A híresztelés szerint Svájcban működő zsidó szervezetek próbáltak embereket kimenteni a nácik által megszállt területekről úgy, hogy vízumokat küldtek nekik, amelyekkel először a semleges alpesi országba, majd a világ túlfelére, Paraguayba, Hondurasba, illetve Salvadorba utazhatnak. Sok vízum azonban elkésett, a címzettjeik meghaltak vagy eltűntek, mielőtt kézbesíthették volna őket. Ezekhez a kallódó vízumokhoz juthattak hozzá a bujkálók, természetesen tekintélyes pénzösszegekért cserébe. Azok, akiknek sikerült valahogy összeszedniük elegendő pénzt, a varsói Polski Hotelben gyülekeztek.
Közöttük volt a híresen gyönyörű és tehetséges balett-táncosnő, a 26 éves Franceska Mann is. Manheimer néven született 1917. február 4-én, Varsóban. Gyermekként kezdett el táncolni, s hamar kiderült, hogy generációja egyik legnagyobb tehetsége. Lengyelországban már ünnepelt, körülrajongott sztár volt, amikor 1939-ben, 22 évesen negyedik lett a világ egyik legrangosabb nemzetközi balerinaversenyén, Brüsszelben.
Franceska egy vagyonos zsidó kereskedő fiához, Marek Rosenberghez ment feleségül. Kivételes bánásmódban részesülhetett még az után is, hogy a Varsói gettóba kellett kötöznie. Hordhatta egyik szőrmebundáját, és azon kevesek közé tartozott, akik kiléphettek a város árja zónájába is. Összekötő lett a gettó és a külvilág között. Azt hitte, másokon segít, miközben a Gestapo titokban arra használta őt, hogy eljuthasson a befolyásos és gazdag bujkálókhoz.
A fiatal nő 1943 őszére kockázattá vált a németek számára, ezért felkerült az első vasúti szerelvényre, amelyik Svájcba vitte azokat, akik Dél-Amerikába akartak emigrálni. A méregdrága csodavízumok története azonban csak részben volt igaz. Svájcból valóban küldtek ilyen dokumentumokat Lengyelországba, csakhogy a Gestapo az összeset elfogta, majd arra használta fel, hogy előcsalogassa a bujkáló zsidókat.
A menekülés lehetőségének hírét kollaboráns zsidók kezdték el terjeszteni, így az lassan mindenhová elszivárgott. Néhány embert a nácik német hadifoglyokért cserébe valóban engedtek Dél-Amerikába menekülni. Az ő történeteik a hátramaradt rokonokon, ismerősökön keresztül terjedtek. Mindez elég volt ahhoz, hogy a legtöbben elhiggyék a mesét annak ellenére, hogy több irányból érkezett a figyelmeztetés: csapdába csalják őket.
Nők lázadása
Amikor a vonat megállt az auschwitzi haláltábor mellett, a németek azt mondták az utasoknak, hogy a német-svájci határon vannak. A továbbutazás előtti fertőtlenítéshez csoportonként egy öltözőbe terelték őket, amit egyetlen ajtó választott el a zuhanyzónak álcázott gázkamrától.
Ami ezután történt, az többféle verzióban maradt fenn aszerint, ahogy később a szemtanúk, egy Sonderkommando, azaz a holttestek eltakarításával megbízott fogolykülönítmény tagjai visszaemlékeztek. A személyes beszámolók egyetlen ponton egyeznek:
Egy nagyobb csapat nőt SS-katonák tereltek be az öltözőbe, majd rájuk parancsoltak, hogy vetkőzzenek meztelenre a zuhanyzáshoz. Ekkor már többen sejtették, hogy valami nagyon nem stimmel, ezért nem akartak engedelmeskedni. Sokan sírni, mások visítozni kezdtek. Kitört a pánik, amin az SS-esek puskatussal próbáltak úrrá lenni, és az összes nőt igyekeztek erőszakkal a gázkamrába terelni.
Ekkor egy csodaszép nőnek sikerült kiverekednie magát a pánikban vonagló tömegből. Megállt két katona előtt, majd mintha csak egy éjjeli mulató színpadán állna, erotikus sztriptízben kezdte ledobálni a még rajta lévő ruhadarabokat. A férfiak hipnotizálva nézték, ahogy lassan kibújt az utoljára magán hagyott tűsarkú cipőiből. Quackernak SS-Oberscharführer (őrmester) fel sem fogta, hogy mi történik vele, amikor a meztelen nő a cipője sarkával az arcába vágott.
Quackernak mindkét kezével a vérrel borított arcához kapott, így elejtette a fegyvert, amit addig szorongatott. A fiatal nő villámgyorsan felkapta a pisztolyt, kétszer hasba lőtte Josef Shillinger SS-Oberscharführert, majd Quackernakra tüzelt, de elvétette a célt, Emmerich SS-Hauptscharführer (főtörzsőrmester) lábát találta el. Mintha a lövések lettek volna a jel, a nők puszta kézzel nekiestek a katonáknak.
A spontán felkelés csak néhány percig tartott. Egy különítmény élén becsörtetett Rudolf Höss, a táborparancsnok, parancsot adott a katonáinak, hogy állják el a kijáratokat, és minden nőt lőjenek halomra. Valamennyien ott haltak meg. Shillinger még aznap belehalt a sérüléseibe, Emmerich lába lebénult. Quackernak, Höss és a vonatot fogadó Hössler bár más utakon, de ugyanahhoz végállomáshoz érkeztek meg: a háború után felkötötték őket bűneikért.
A legenda szerint a felkelést kirobbantó, gyönyörű táncosnő Franceska Mann volt. Nehéz azonban megállapítani, hogy a hihetetlen történetből mi igaz, és mi csupán mítosz. A világ egyik legelismertebb Auschwitz-szakértőjét, dr. Robert Jan van Pelt professzort a Vice kérdezte meg erről.
Halandó hóhérok
A történész szerint abban biztosak lehetünk, hogy akkoriban valóban történt egy kisebb felkelés a haláltáborban, mert dokumentum igazolja, hogy két SS-katonát, Rudolf Grimmet és Fritz Lacknert kitüntetésre terjesztettek fel a zendülés megfékezése során mutatott helytállásukért. Az iratban azonban egyetlen további részlet sincs az eseményekről.
Jerzy Tabeau beszámolója viszont említi a nők lázadását. Az 1918-ban született orvostanhallgató Wesołowski álnéven volt tagja a krakkói ellenállásnak. Miután a Gestapo elfogta, 1942 márciusában Auschwitzba deportálták, ahol kórházi ápolóként dolgozott. Tabeau az elsők között volt, akiknek sikerült megszökniük a haláltáborból. Részletes, írásos beszámolója volt az egyik első dokumentum, amiből a világ a náci népirtás borzalmairól értesült.
Tabeau a tábori kórházban dolgozott a gyorsan vérbe fojtott felkelés idején. A beszámolójában ott áll, hogy nők lázadtak fel SS-katonák ellen, és az is, hogy egy katona, akit meglőttek, belehalt a sérüléseibe. Ő azonban nem a Shillinger, hanem Schiller nevet említi, azt pedig egyáltalán nem, hogy ki adhatta le a halálos lövéseket.
A nők felkelését Rudolf Höss is említette 1946-os vallomásában, a részletekre azonban nem tért ki. Egy évvel korábban Stanislaw Jankowski (másik nevén Alter Fajnzylberg), az egyik Sonderkommando tagja a tanúvallomásában kitért rá, hogy egy nő megkaparintotta a Quackernak nevű őr fegyverét, és lelőtte vele Schillingert. Arról, hogy az a bizonyos nő profi táncosnő lehetett, Eugen Kogon holokauszt-túlélő történész tett először említést 1946-ban, ő viszont nem a saját emlékeire támaszkodott, hiszen nem Auschwitzban, hanem Buchenwaldban raboskodott.
Vagyis ha csak a sziklaszilárd tényeket nézzük, nem biztos, hogy nők felkelése pontosan úgy zajlott le, ahogy a legendájában fennmaradt, ahogy az sem, hogy Franceska Mann-nak köze volt. De Robert Jan van Pelt professzor szerint a történetnek nem is ez a lényege, hanem az, amiről Wieslaw Kielar ír a magyarul A 290. számú auschwitzi fogoly címmel megjelent emlékirataiban.
A lengyel Kielar 19 évesen az elsők között került munkaszolgálatosként Auschwitzba, ahol öt éven sikerült kicseleznie a halált. Azt írta, a nők felkelésének híre szájról szájra terjedt táborban és tartást erőt adott a foglyoknak, mert a lelőtt SS-katona halála bebizonyította, hogy a nácik is halandók.
