Élet-Stílus

Nemi erőszak-e, ha egy tanár lefekszik egy 17 éves diákjával, aki a kapcsolatot kezdeményezte?

Ezt a kérdés kellett megválaszolnia egy amerikai esküdtszéknek, ami végül olyan döntést hozott, ami ledöbbentette az ügyészeket.

Megdöbbentő. Még soha nem találkoztam ilyesmivel.

Így reagált Grant Loebs idahói ügyész egy esküdtszék döntésére, aminek tagjai egyhangú döntéssel felmentettek a nemi erőszak vádja alól egy 40 éves tanárt, aki lefeküdt egyik volt diákjával, aki 17 éves volt. Az esküdtszék 12 tagja szerint nem lehet nemi erőszakról beszélni, mert a lány önként felkínálta magát a férfinak.

Jason Benjamint tavaly decemberben tartóztatták le, miután a Twin Falls városában található középiskolában pletykák kezdtek el terjedni róla, és a 17 éves diáklány kapcsolatáról. A férfi 2009 és 2017 között tanított a gimnáziumban, ahol egy évben a lányt is tanította. Amikor összejöttek, Benjamin már egy másik iskolában tanított.

Enyhítették a diákjaival viszonyt folytató tanár büntetését
A férfinak két 15 éves lánnyal volt kapcsolata. A védelem egyebek mellett azzal érvelt, hogy az ügyben szereplő médiaiskola nem oktatási intézmény, tehát a vádlott lényegében nem volt a tanáruk.

A lány a rendőröknek elmondta: 2017-ben jöttek össze, miután összefutottak az utcán. A diáklány a találkozó után ismerősnek jelölte be a férfit a Facebookon, majd egy héten át beszélgettek a közösségi oldalon keresztül, amikor Benjamin áthívta a lányt a házába.

A lány elmondása szerint októberben többször is járt volt tanára házában, ahol általában csókolóztak, és összebújva filmeket néztek. Majd az egyik alkalommal lefeküdtek egymással. A lány a rendőröknek elmondta azt is, hogy többször is önként küldött magáról fehérneműs fényképeket a férfinak a Facebookon keresztül.

Megúszta a börtönt a 14 éves diákjával szexelő francia tanár
A 31 éves férfi az Instagramon keresztül kezdett el beszélgetni egymással. A több hónapig tartó kapcsolatnak a lány mostohaapja vetett véget.

Benjamin a kihallgatásakor nem tagadta a lány beszámolóját. A férfi elmondta: tudta, hogy helytelen lefeküdnie a 17 éves lánnyal, de attól tartott, ha nemet mond neki, a lány beszélni kezd a kapcsolatukról. A kamaszlány végül a Facebookon keresztül szakított a férfival, nem sokkal azután, hogy lefeküdtek egymással.

A helyi hatóságok végül nemi erőszak vádjával indítottak eljárást a férfi ellen. Egy idahói törvény szerint ugyanis alapból nemi erőszaknak számít bármilyen nemi kapcsolat egy 16-17 éves fiatal, és egy nála három évvel idősebb nagykorú között.

Az esküdteknek azonban ez nagyon nem tetszett. És bár jogi szempontból az ügy teljesen egyértelműnek tűnt –  hiszen Benjamin beismerte, hogy lefeküdt a lánnyal – az esküdtek pár órás tanakodás után egyhangúan kijelentették, hogy a férfi nem bűnös.

Diákjával szexelt a tanárnő, mégis elkerülheti a börtönt
Ő lehet az első, aki így megúszhatja.

Benjamin védőügyvédje a záróbeszédben kiemelte: nem tagadják, hogy védence lefeküdt egy fiatalkorúval, de arra bíztatta az esküdteket, hogy saját élettapasztalatukra támaszkodjanak, valamint „józan paraszti eszükre”, amikor döntést hoznak. Az ügyész viszont arra hívta fel a figyelmüket, hogy egyetlen feladatuk a törvények betartatása, és csak azt kell követniük, „bármit is gondolnak róla”.

A tárgyalás után az esküdtek vezetője a Times-News című lapnak elmondta: mindannyian úgy gondolták, hogy az eset nem illik rá „a nemi erőszak igazi jelentésére”. „Nem akartuk rásütni az erőszakoló bélyegét, hiszen még a lány is elmondta, hogy közös beleegyezéssel történt, és lány nyomult rá” – mondta el a férfi. Szerinte Benjamin „hibázott, de nem gondoljuk, hogy szexuális ragadozó lenne, aki lányokat fog erőszakolni odakint”.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik