Élet-Stílus

„Csúnya vagyok, de ebből merítek inspirációt”

Orosz R. Zoltán
Orosz R. Zoltán

újságíró. 2018. 03. 03. 20:00

Makó Szilveszter sokak álmát éli, de a sajátjaitól még messze jár. Divatfotós Milánóban, rengeteget utazik, többek között Párizsban, Rómában, Nápolyban, és Szardínián dolgozik. Miskolcról indult, de a szerinte túl depressziós városba annyira ritkán jár vissza, amennyire csak lehet. Csalódott Budapestben is, de Berlin felnyitotta a szemét. A világ leghíresebb divatbloggerét fotózza, akiről kiderült: jó barátja is. Interjú.

Mindig a divat érdekelt?

Igen, de ez nem ilyen egyszerű. Nekem van egy szépségideálom, ahogyan látni szeretem a világot és ezt igyekszem minden szituációra ráhúzni. Ezért nem érdekel az, hogy dokumentarista fotókat csináljak. Nekem nem elég az, hogy odamegyek valahová, megkeresem a legjobb szöget, és kivárom megfelelő pillanatot. Persze tisztelem azokat, akik így dolgoznak, nagyon szeretem például a National Geographic természetfotóit, de az nem az én világom. Nekem az kell, hogy mindent én alakíthassak ki, a háttértől, a megvilágításon, a modell haján, sminkjén át a ruháig, a pózig és tökéletes szépséget alkossak. Ez teljesen más kategória.

Szóval előre megvannak a fejedben a képek?

Nagyjából igen, az ízlésviláguk mindenképpen. Az esetek 95 százalékában természetes fényt használok, így számos dolgot befolyásol, hogy hogyan süt a nap. Másrészt ha megrendelőnek dolgozom, mindig vannak keretek. Nagyjából negyven százalékban spontán egy fotózás.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Febr 7., 2018, időpont: 11:57 (PST időzóna szerint)

Hogyan kezdődött a történeted?

Édesanyám fodrász volt, saját üzlettel. Talán tizennégy vagy tizenöt éves lehettem az emó irányzat elterjedésekor. Elkezdtem a stílusra jellemző frizurákat vágni és festeni anyukám szalonjában. Senki más nem csinált őrült hajakat a városban, úgyhogy elég sokan jártak hozzám. A bevételből vettem az első kamerámat. A nagyszüleim neveltek fel, velük éltem, ők támogattak mindenben a legelejétől kezdve. Volt spórolt pénzük, ezért járhattam egyetemre. A lehető legjobb helyen szerettem volna tanulni, és akkor úgy tűnt, hogy ez a MOME, oda jelentkeztem, és elsőre fel is vettek.

Csak úgy tűnt?

Igen, csalódás volt. Az első perctől azzal nyaggattak, hogy a divatfotózásban nincs semmi művészi, kezdjek magammal valami értelmeset. Mondták ezt olyan tanárok, akiknek annyi közük van a divathoz, hogy reggelente felvesznek egy farmert meg egy pólót. Fogalmuk sincs róla, hogy mekkora lángelme volt Alexander McQueen, vagy mekkora zseni Raf Simons, hogy mennyi kreativitást és munkát igényel minden szezonban egy új kollekció.

Másrészt, azért jelentkeztem iparművészeti szakra, hogy profi szintű gyakorlati tudást szerezzek fényelésről, retusálásról, digitális és analóg technológiáról, de ezekből nem sokat kaptam. Úgy voltam vele, mindegy, nem állok le senkivel vitatkozni, csak csendben teszem a dolgom, hogy megkapjam a diplomát, mert az volt az első lépés az egyik álmom megvalósításához, ahhoz, hogy a New York-i Parsonson végezhessem el a mesterképzést.

Hol tart ez a terv?

Az anyagi háttér megteremtésén kell még dolgoznom. A MOME-t végül nem fejeztem be, de Firenzében csináltam egy BA diplomát.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Jan 13., 2018, időpont: 9:11 (PST időzóna szerint)

Ennyire nem bírtad a magyar egyetemet?

Nem erről van szó. Akkor már rengeteget dolgoztam Olaszországban. Döntenem kellett, hogy otthagyom a MOME-t, vagy feladok egy beindulóban lévő karriert. Akkoriban kaptam egy exkluzív megbízást a Pradától bőrkabátokra és bőrtáskákra. Igaz, csak egy editorial volt, de a Prada kért fel. Akkor keresett meg a Jil Sander is, hogy három szezonban fotózzak nekik backstage-t. Annyira nem volt nehéz döntés.

Hogyan kerültél Olaszországba?

Az egyik nyáron elmentem Berlinbe, ahol megismerkedtem egy kaliforniai nővel, akit épp akkor kértek fel egy angol magazin olasz kiadásának vezetésére. Tetszett neki a portfólióm, azt mondta, majd keresni fog. Aztán egy nap ültem otthon, már Budapesten, amikor rám írt, nincs-e kedvem elmenni hozzá Milánóba. Kérdeztem, mennyi időre, azt írta, beláthatatlan. Felhívtam a nagyszüleimet, azt mondták, rám bízzák a döntést, úgyhogy felszálltam az első repülőre.

Mikor érezted azt, hogy elkezd beindulni a karriered?

Nem volt egyszerű. Arról a magazinról hamar kiderült, hogy sokkal inkább szól a hirdetésekről, mint a divatról, úgyhogy négy hónap után otthagytam. Nem fizettek sokat, Budapestről pedig csak nagyon kevés spórolt pénzt vittem magammal, úgyhogy nagyon hamar nehéz helyzetbe kerültem. Viszont semmiképpen nem akartam hazamenni, mert azt óriási kudarcként éltem volna meg. Inkább más fotósoknak asszisztáltam, és a portfóliómmal házaltam. Lassan kezdtek el csordogálni az első fizetős munkák, a divat világában nem könnyű megélni.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Okt 19., 2017, időpont: 7:01 (PDT időzóna szerint)

De hiszen a pénzről, a luxusról szól az egész iparág.

Igen, a nagy márkák vezetőinek, meg a közösségi média sztárjainak talán. De például egy vezető tervező sem keres közel sem annyit, mint ahogy a laikusok gondolják. Egy politikus, vagy egy jó orvos sokkal többet visz haza. Én fotósként nem panaszkodom, de minden azon múlik, hogy mennyi munkát vállalok. Bőségesen van meló, ha nem ragaszkodsz görcsösen a saját fotózási szisztémádhoz. Én is csinálok katalógusokat, meg havonta legalább négy-ötször dolgozom kuvaiti, kínai, vagy amerikai klienseknek olyan márkákkal, amikről még soha senki sem hallott, de tízszer annyit fizetnek, mint egy olasz csúcsmárka.

Bryanboy (@bryanboycom) által megosztott bejegyzés, Jan 16., 2018, időpont: 2:04 (PST időzóna szerint)

Mennyit lendíthet a karriereden az, hogy a világ egyik lemenőbb divatbloggere a te fotódat használja profilképnek az Instagramján?

Nem tudom, az biztos, hogy pár százzal megnőtt az Instagram-követőim száma. Bryanboy régóta barátom, néhány éve egy Moschino-bemutatón találkoztunk. Felajánlottam neki, hogy ha egyszer Milánóban jár, és épp ráér, szívesen fotóznám. Neki reklámoznia kell minden ruhadarabot, amit felvesz, úgyhogy azt mondta, persze, a Versacéhoz pont jól jönne neki pár fotó. Igazából ennyi, beugrott a stúdióba, mielőtt elmentünk egy bemutatóra. Nem volt nehéz meló, Bryanboy jól néz ki, és pózolt már annyiszor, hogy teljesen profi. Neki is tetszett munka, megbeszéltük, hogy többet fogunk majd együtt dolgozni, mert ő akkor költözött Svédországba, így könnyebben repül majd Milánóba. Majd meglátjuk, mi alakul ki ebből.

Mi a legnagyobb erősséged, ami miatt téged kérnek fel egy-egy fotózásra?

Jól tudok alkalmazkodni a folyamatosan változó trendhez, és jól mutatom meg a ruhát. Az én fotóimon mindig jobban mutatnak a ruhák, mint élőben. Ez leginkább a világításon és a színkezelésen múlik. Mindent én állítok be, nálam a modell sem pózol magától, azt is én mondom meg, hogy a kisujját hogyan tartsa, végül addig retusálom a képet, amíg tökéletesen néz ki. Nem mindenkinek jön be ez az esztétika, de ez az én világom.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Dec 12., 2017, időpont: 2:04 (PST időzóna szerint)

Miért vagy ennyire megszállottja a szépségideálodnak?

Biztosan pszichológiai okai vannak, soha nem voltam megelégedve saját magammal. Kövér gyerek voltam, csúnya, és csúnya vagyok most is, de ebből merítek inspirációt, és közben magamat is javítom. Az egész olyan számomra, mint egy felkiáltás.

Szóval a külsődet nem érzed szépnek, a belsődet viszont igen, és ezt próbálod a képeiden keresztül megmutatni a világnak.

Van ebben valami. Ezt mindig Frankensteinre szoktam visszavezetni, imádom azt a könyvet. Ő megalkotott egy szörnyet, amiről tudta, hogy soha nem lesz a barátja, sőt, lehet, hogy tönkre fogja tenni az életét, mégis vállalta ezt a kockázatot. Valahogy így vagyok én is ezzel. Tudom, akkor sem leszek annyira szép, mint szeretnék, ha száz plasztikai műtétet csináltatok, mégis állandóan a tökéletes szépséget keresem, és lehet, hogy ennek lesznek majd hátulütői, de vállalom a kockázatot.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Febr 23., 2018, időpont: 3:40 (PST időzóna szerint)

A világ viszont elkezdett távolodni ettől a szépségeszménytől.

Igen, elkezdődött ez a trend Londonban, hogy fotózzunk analóggal, minden legyen természetes, és nem baj, ha látszanak a hibák. Az én víziómba ez nem fér bele. Ne érts félre, semmi bajom a természetességgel, de a dizájnruhákat nem azért csinálják, hogy emberek viseljék őket.

A divatbemutató egy művészeti előadás, ami az inspirációról szól. A kifutón megjelenik hetven viselet, vagyis úgy négyszáz ruhadarab, plusz a kiegészítők. Ezeknek csak harminc százalékát szeretnék tényleg eladni: a kiegészítőket, egy dzsekit, egy cipőt, vagy egy pulcsit, de semmiképpen sem egy teljes viseletet, mert az csak nagyon kevés emberen állna jól.

A kritika általában nem is ennek szól, hanem a sokszor már betegesen sovány lányoknak.

Az evészavaros modellekről szóló történetek, hogy éheztetik magukat, meg vattát esznek, nem többek városi legendánál. A pályám során találkoztam már nyolc-kilencezer modellel, közülük talán ketten voltak, akiknek lehettek problémáik, de ők nem sokáig maradnak a pályán, nem kapnak munkát. A topmodellek genetikailag vékonyak, nem azért, mert nem esznek.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Aug 26., 2017, időpont: 8:41 (PDT időzóna szerint)

Mondhatjuk azt, hogy az álmaidat éled?

Még nem. Igaz, több olyan munkám is volt már, amiről kezdőként csak álmodtam. Készítettem exkluzív baclstage fotókat az Armaninak, és a Versacének, egy Chanelnek készített fotóm volt a L’Officiel címlapján, dolgoztam Sadie Pinnel, a Crim3s énekesnőjével, Ben Hardyval, aki az X-Men: Apokalipszisben játszotta Angelt,  volt exkluzív együttműködésem a Fendivel és a Pradával. Ezek fontos állomások, amik azt jelzik, hogy jó úton járok, de koránt sem azt, hogy célhoz értem.

Mikor éreznéd úgy, hogy odaértél?

Szakmailag akkor, ha az olasz Vogue magazinnál tudnék állandóan fotózni. Vannak márkák, amelyekhez gyermekkorom óta ragaszkodom, például a Valentino, nekik nagyon szeretnék kampányt fotózni. De ez még messze van, a szakma kihalásos alapon működik. Egyébként meg akkor fogom úgy érezni, hogy tartok valahol, ha majd megvettem Párizsban a négyszáz négyzetméteres loftlakásomat. Szeretnék családot, negyven éves koromra a két gyerekemnek már legalább általános iskolába kell járnia. Ehhez azonban sok pénz kell, mert mindenből a lehető legjobbat szeretném megadni nekik.

Nagy szavaknak tűnnek, de nem hoztam magammal a kishitűséget Miskolcról.

Szerintem kilencven százalékban csak a befektetett energián múlik, hogy mit ér el az ember. Kell persze némi tehetség, meg egy kis üzleti adottság, de a szorgalom a legfontosabb. Én például nem voltam szabadságon amióta Olaszországban élek. Egyszer elmentem tíz napra Egyiptomba, de hat napot akkor is fotózással töltöttem. Most megyünk majd a Machu Picchuhoz, azt is hasonlóan tervezem. Egy napig borzasztó nagy élmény csak ülni, nézni ki a fejemből, beszívni a látványt, és az energiákat, de az képtelenség, hogy ha egyszer eljutottam oda, akkor ne tudjam beletenni a portfóliómba. Ha más nem, keresek színesbe öltözött perui asszonyokat, keverek a ruhájukhoz egy kis Pradát, meg Valentinót, amit Milánóból viszek és úgy fotózom őket.

Szilveszter Makó (@szilvesztermako) által megosztott bejegyzés, Okt 24., 2017, időpont: 10:50 (PDT időzóna szerint)

Tervezed, hogy hazatérsz?

Biztos, hogy nem. Otthon az emberek azzal vannak tele, hogy lehetetlen meggazdagodni, vagy sikeressé válni, ez a légkör pedig hosszútávon mérgező. Ez nem csak Miskolcra, hanem egész Magyarországra igaz. Csak akkor jöttem rá, hogy mennyire, amikor kimentem Berlinbe, és láttam, hogy létezik egy egészen másfajta élet.

Kiemelt kép: Instagram/Makó Szilveszter

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.