Itthon akkor leszel komolyan vehető alkoholista, ha már fél lábbal a sírban vagy

Hogyan alakult ki az alkoholfüggőséged?

Ez jó kérdés, de nem igazán tudom a választ. Barátokkal kezdtünk el inni, és az elején tényleg a társaság volt a lényeg, de aztán mindig éreztem, hogy nekem több kell. Én ittam a legtöbbet, a leggyorsabban, és mindig alkoholt akartam – akkor is, amikor a többiek csak kávéztak. Kerestem az alkalmat, és amikor ez már nagyon kellemetlen lett, akkor kezdtem el egyedül inni.

Azért indítottál blogot, hogy segítsen. Van viszont egy posztod a negatív, trágár kommentekről: ezek nem vetnek vissza?

Nem mondom, hogy néha nem esik rosszul egy-két hozzászólás, de szerencsére tudok különbséget tenni kritika, idiotizmus és trollkodás között. Nincs azzal baj egyébként, ha valaki kritizál, amíg az konstruktív, amíg vannak érvek.

Ha elolvasod a blogom, látod, hogy én is keményen fogalmazok bizonyos dolgokról, ez visszafelé sem zavar.

A többit meg kellett tanulnom elengedni.

Milyen arányban érkeznek negatív és pozitív, támogató kommentek?

Szerencsére minden negatív hozzászólásra jön három nagyon normális, támogatásról biztosító is. Rengeteg levelet kapok olyan emberektől, akik sokszor nem is akarnak mást mondani, csak azt, hogy maximálisan támogatnak. Nem is tudom elmondani, ezek mennyire feltöltenek. Ez nagyban hozzátesz ahhoz is, hogy ilyen jól viselem a támadásokat is.

Mi volt a legmegindítóbb vagy legmeghökkentőbb levél, amit kaptál?

A legjobban azoknak a leveleknek örülök, amit olyanok írnak, akik a blogom hatására tudnak lépni valamerre – legyenek érintettek vagy hozzátartozók. Sokan leírják a történetüket, hogy nekem erőt adjanak, mások tanácsot kérnek. Amiket egyébként még úgy is óvatosan osztogatok, hogy

bár nem képzelem magam önjelölt Mekk Eleknek, tudom, hogy az átlagnál nagyobb rálátásom van a problémára.

A legmegindítóbb egy lány volt, akinek az édesapja alkoholista. Gyakorlatilag pokollá tette a lány gyerekkorát, három éve nem beszéltek egymással, noha apuka egyébként próbálkozik felvenni a kapcsolatot, és úrrá lenni a függőségén, a lányban már annyi harag és sértettség volt, hogy nem állt szóba vele. A blogom olvasása után felkereste, mert, „végre megérti egy kicsit az édesapja oldalát is, és jobban átérzi, min megy keresztül”. Most újra beszélnek egymással.

Gondoltál arra, hogy idővel arcot is társítasz a bloghoz?

Sokszor megfordul a fejemben, de mindig lebeszélem róla magam. Sajnos ez nem az az ország, ahol könnyen fel lehet ezt vállalni, de ettől függetlenül néha kacérkodok a gondolattal. Végül azért beszélem le róla magam, mert úgy gondolom, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy évek múlva, ha egy jövendőbeli munkaadóm rákeres a Google-ban a nevemre, ezt találja. De még meglátom.

Vettél igénybe segítséget?

Voltam az anonim alkoholisták gyűlésén és pszichológusnál is. Egyelőre nem tervezek mást.

Láttál a blogodhoz hasonlót akár itthon, akár külföldön?

Itthon volt néhány próbálkozás, de azt hiszem, kimondhatjuk, hogy eléggé úttörő vagyok a témában, senki nem blogolt még ennyit erről Magyarországon. Külföldön sok ilyen van, de azt veszem észre, hogy egy idő után kifulladnak ezek a blogok. Pár hónap blogolás után kezdem egyébként érteni, miért:

velem – főleg így szárazon – nem történik annyi minden, hogy arról rendszeres blog szülessen, témát találni pedig egyre nehezebb.

Ráadásul szerintem sok esetben az is áll a háttérben, hogy a blog írója visszaesik, és ezt nem meri megírni az olvasóinak. Én is botlottam egyszer, de írtam róla és ezután is fogok, ha ez megtörténik.

Mennyiben segít a blogolás? 

Nagyon sokat, és szerencsére nem csak nekem. Nekem abban, hogy tisztán lássam magam, motivációt, vagy célokat szerezzek. A kritikák is segítenek – nagyon fontos, hogy ilyenkor őszintén magunkba nézzünk, és lássuk, ha hülyék voltunk. Egyelőre nem könyvelem el a történetemet sikerként, de azt ki merem jelenteni, hogy a gondolkodásom pozitív irányba változott. Úgy érzem, a blogom is kinőtte magát, és már nem csak rólam szól, hanem afféle önismereti csoporttá alakult, ahol egymásnak segítünk.

A környezeted vagy a családod tudja rólad? Mennyire lehet ezt egyáltalán titokban tartani?

A közvetlen családom és a legjobb barátaim már tudják. Sokan mondják, hogy nem lehet eltitkolni, de szerintem ez hülyeség. Nekem már biztosan nem lenne munkám, és a környezetem se vette észre rajtam, amíg el nem mondtam. Sokan kritizálnak ezért, de én az alkoholizmust egy folyamatnak tartom. A reggel hattól a kocsmában időt múlató férfiak sem úgy kezdték, hogy azonnal leépültek. Szerintem van egy pont, amíg viszonylag jól lehet ezt az egészet kontrollálni, csak sajnos sokan nem ismerik fel, hogy gondjuk van.

Mik azok a legnagyobb tévhitek, amik az alkoholfüggőkhöz kötődnek?

Többek között a Pista bácsi-szindróma: sajnos sokan hiszik azt, hogy fiatalkorban nem eshet ebbe bele az ember. Sokan tévesen kötik össze az alkoholizmust a mennyiséggel is, illetve nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent függőnek lenni valamitől. Inkább az a gond, hogy negatív a dolog megítélése, holott a nekem író alkoholisták nagy része teljesen jól szituált, normális ember. Ahogy én is.

Itthon hatalmas probléma az alkoholizmus, sokan nem is tudják, hogy azok. Szerinted mi lehetne valóban hatékony megoldás?

Nincs nálam a bölcsek köve, de szerintem az nagyon fontos, hogy beszélünk róla és edukáljunk. Sokan valami őrült nagy szenzációnak tartják, hogy huszonévesen alkoholproblémám van, holott egyáltalán nem vagyok ritka eset. Abban igen, hogy ezt ilyen korán felismertem. A legfontosabb szerintem az lenne, hogy segítsünk a probléma korai felismerésében, mert sajnos jelen pillanatban – én is tapasztaltam, illetve a blogom kapcsán nekem írt rengeteg történet is ezt mutatja –

akkor leszel komolyan vehető alkoholista, ha már fél lábbal a sírban vagy, és nem magad mész segítséget kérni, hanem visznek.

Ez nagyon nagy gond.

Számodra mi lenne a legnagyobb segítség?

Nekem most az a legnehezebb, hogy megtaláljam önmagam. Három év ivás után – ami ráadásul egyáltalán nem számít hosszúnak – sok mindent leépítettem magam körül. Amíg az ember iszik, nem gondolkodik ilyesmin. Akinek gondja van az alkohollal, szeret tagadni, halogatni, megmagyarázni magának dolgokat – én is. Amikor abbahagyod az ivást, ott maradsz a csupasz önmagaddal, és mondhatom, hogy nekem marhára nem volt kellemes a látvány. De igyekszem rendbe hozni magam és az életem. A legnagyobb segítség nekem most az, ha valami segít kitölteni ezt az ürességet, például a sport nagyon jót tesz, és az írás is segít.

Van terv, hogy mikor hagyod abba a blogot?

Ezen még nem gondolkodtam. Addig írom, amíg van értelme, amíg segít valakinek, vagy nekem. Csak azért nem fogok blogolni, hogy csináljam a parádét, de egyelőre tényleg azt látom, hogy nem csak nekem nagyon fontos, hogy beszélünk erről, hanem önmagában is nagyon jó irányba mutat ez.