Jávor Pál: a magyar férfiideál

Jermann Pál Magyarországra vándorolt, elszegényedett pomerániai nemesi családból származott, és még nem is vette feleségül a 17 éves Spannenberger Katalint, amikor aradon megszületett kisfiuk. A gyerek a Pál Gusztáv Albert nevet kapta a keresztségben, de mivel “házasságon kívül” született, anyja vezetéknevét viselte. Később, szülei házasságkötése után kaphatta meg a Jermann nevet.

Az édesapa korai halála után három fiúval egyedül maradt édesanya gyümölcsüzletet nyitott, mert mindenképp taníttatni akarta a gyerekeket. Palit vasutasnak szánta,mert az egy szép, “nyugdíjas állás”, de Palinak más tervei voltak. A lázadó ifjú ideje nagy részét mozikban töltötte, a nagy háború alatt meg is szökött otthonról, hogy a fronton harcoló katonáknak hordja ki a postát. Csendőrök vitték haza kilenc hónap után.

Hajléktalanként kezdte

Erdély román megszállása után kiutasíttatta magát Romániából, hogy Dániába utazzon színészetet tanulni – 17 éves volt ekkor. Budapestig jutott, itt érvénytelenítették az útlevelét, ezért először az Országos Színművészeti Akadémián, majd az Országos Színiegyesületnél ismerkedett a szakmával. Oklevelét 1922-ben szerezte meg, addig – repatriált magyarként és művészként – a legnagyobb nélkülözésben, gyakorlatilag hajléktalanként tengődött:

Esténként beosontam a Nemzeti Színházba, és a háziszínpadon a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre

– idézte ő maga a nehéz időket.

Vizsgaelőadása alapján szerződtették a Renaissance Színházhoz (ma: Thália) állandó fizetésért, amiből már egy ágybérletre is futotta egy Krisztina körúti házban. Ekkor változtatta művésznevét a “jobban csengő” Jávor Pálra.

Eljárt a keze…

A színházban mellőzöttnek érezte magát, valóban nem kapott “nagy szerepeket”, és a kritika sem esett hasra a fiatal színésztől, amit nehezen viselt. És őt is a többiek. Az egyébként önzetlen és barátságos Jávort hamar elragadták az indulatai, meggondolatlan cselekedetei később is többször tüntették fel negatív színben.

A Renaissance Színházban az volt az utolsó csepp, amikor összetűzésbe került az intézmény főtitkárával, és egy letépett telefonkagylóval kezdte ütlegelni szerencsétlen ember fejét. Persze, hogy kirúgták.

Székesfehérvárott kapott állást, a pénz ugyan nem vetette fel, de végre “elismerték”, a sajtó is pozitívan nyilatkozott róla. A lelkes fehérvári nézők, Jávor első rajongói szeretetük mellett ajándékokkal halmozták el, néhány ezek közül ma már elég furcsán hat. No, nem a virág, könyv, hölgyektől a harisnyakötő, hanem például a nadrágtartó és a sonka…

Átmulatott éjszakák során a lázadó, önfejű színész hírnevet szerzett magának a színházi életen kívül is, gátlástalan, italozó életmódja 1927-ben bajba sodorta: kizárták az Országos Színészegyesületből. Pályája mélypontjaként zugszínházakban kényszerült játszani, de tehetsége ismét elhozta a mentort, a Szegedi Városi Színház új direktora a napfény városába szerződtette.

Karrierje ismét felfelé ívelt, az akkori Kass kávézóban az akkor 25 éves fiatalember Juhász Gyula asztaltársaságához tartozott.

Első dalát “hangdublőr” énekelte

Újabb fordulat volt életében, amikor 1928-ban ismét Budapestre, a Magyar Színházhoz szerződhetett. De hiába várta mindennél jobban a nagy kiugrást, itt újra kisebb szerepekkel kellett beérnie. Igazán ismert színészként a Vígszínházban vált, ahol 1930-tól játszott és itt vált azzá, akinek a filmvászonról ma is megismerhetjük: “mokány, behízelgően rokonszenves, az asszonyokkal lefegyverzően bánni tudó fiatal hős”.

A film 1929-ben kezdődött számára a “Csak egy kislány van a világon” című némafilmmel. Pontosabban nem is volt az a film annyira néma. Mire elkészült, már elérhető volt a hangosfilm, és a Fox Budapestre látogató képviselőinek, meg persze technikájának hála, utólag három jelenet hangossá varázsolnak: néhány hangos szó a színészektől, és a hódítószerepre szánt Jávor Pál dala.

Csakhogy a felvétel történelmi napjára Jávor berekedt, így egy Fekete Pál nevű énekes kölcsönözte neki hangját, a szívtipró csak tátogott Magyarország utolsó néma és első utólag hangosított filmjén…

A színészt temperamentuma és sajátosan “jávoros” charme-ja egyértelmű sikerre ítélte a vásznon. És egyre nagyobb sikereket könyvelhetett el a színpadon, 1935-ig a Vígszínház, utána a a Nemzeti Színház színpadán. Egy szó, mint száz, Jávor Pál, a tehetséges színész az 1930-as évek férfiideáljává vált mind a filmvásznon, mind színpadon és a magánéletében.

Kórházba küldte Winternitz urat

1934 júliusában vette feleségül a két gyermekét egyedül nevelő Landesmann Olgát, akivel és a huhogók, rosszakarók, szemforgatók jóslatai ellenére boldog kapcsolatban élt. De heves természetét, még a szerető, meghitt otthon sem csillapította túlságosan. Egy cirkuszrevü előadás után szóváltásba került Winternitz Károllyal, darabbeli lova ápolójával és tulajdonosával.

A vita hevében Jávor keze elsült, Winternitz a szemklinikán kötött ki. A bíróság kéthavi fogházra és hatezer pengő fájdalomdíj megfizetésére kötelezte a színészt, de előbbit a sértett lótulajdonosnak köszönhetően elengedték.

A csúcson

A szépfiú skatulyájából Bródy Sándor “A tanítónő” című színdarabjában tört ki:

Az előadás meglepetése Jávor Pál, akiről tudtuk eddig is, hogy jó színész, de most – több volt. Nagy elődei, a Csortosok és Hegedűs Gyulák művészi rangjának örököse … mégis a fiatal színésznemzedék egyik legkitűnőbb, átütő erejű és tehetséges tagja

– harsogta a sajtó.

Az 1930-as évek második felére, az 1940-es évek elejére ért igazán színésszé, sikereinek, külsejének köszönhetően a hazai bálványok egyikévé forrta ki magát.

Én egész színészi pályafutásom alatt utáltam a maszkot. Mindig a szívemen át próbáltam keresztülszűrni a szerepet. Csak akkor tudtam örülni a szereppel, ha magamnak is öröme telt abban, aminek a szerepben örülni kell. … az egyszerű és spontán megnyilatkozásokat szeretem. Akik nem ismertek, sokáig azt hitték, hogy afféle monoklis bonviván vagyok. Nem igaz. Csak azt is eljátszottam, ha kellett. Szerettem élni…

– írta magáról.

Nem bírta a nácikat

Aztán jött a második világháború,ami lelkileg megviselte a színészt. Bátran és nyíltan kiállt származásuk, vallásuk miatt meghurcolt, ellehetetlenített színésztársaiért, barátaiért. Nyílt szókimondása, és a nácik iránt érzett gyűlölete miatt sokáig szerepelt a Gestapo letartóztatandó személyeket tartalmazó listáján is.

Több nyilvános kirohanást intézett pályatársai elhurcolása ellen, az asztalt verte, tört és zúzott a Színészkamarában, míg végül 1944 tavaszán felfüggesztették színészi hivatása gyakorlásából, eltiltották a színpadi fellépéstől, filmjeit betiltották.

A nyilas hatalomátvétel napján letartóztatták, majd lecsapott rá a Gestapo is, végül a sopronkőhidai börtönbe került. A Vörös Hadsereg előrenyomulásával Jávort és rabtársait nyugatra vitték, a koncentrációs táborok poklát is megjárta.

Ahogy lehetett hazatért, “arca kissé megviselt, alakja törődöttebb” lett, de a korábbi lelkesedéssel vetette magát a munkába. Az új viszonyok közt hamar mellőzötté vált, 1946-ban Romániában próbált szerencsét: vendégszereplése hatalmas sikert hozott, Petru Groza miniszterelnök egy autót ajánlott fel neki ajándékba.

De Jávor visszautasította, “inkább egy vagon díszletfát meg egy vagon sót küldjön a magyar színész-szakszervezetnek” – mondta. A küldemény célba is ért.

Gyötrődött Amerikában

Itthon viszont a “Horthy-korszak sztárjának” lehetetlen volt érvényesülni, ezért határozott úgy ’46. októbar 15-én, hogy enged a többszöri felkérésnek, és hathónapos turnéra Amerikába utazik. Hatalmas örömmel fogadták, de a színész csalódott. Játék helyett magyar dalokkal, tánccal kellett szórakoztatnia a mozik közönségét a film megkezdése előtt…

Egy idő után hazajött volna, de már nem lehetett, így 1950-ben Hollywoodban próbált szerencsét. De csak próbált, nyelvi nehézségek miatt itt is csak kudarc és megaláztatás érte. Végül haknikból tartotta fenn magát és családját, felesége Jávor fotóit és lemezeit árulta.

A színészóriás pedig két “turné” között számítógépkezelőként és éjszakai portásként dolgozott…

Utoljára mulatott

Tizenegy évet töltött Amerikában, mire végre hazatérhetett: 1957-ben érkezett Budapestre. Szakított ugyan alkoholfüggőségével, de az idegenben töltött évek megviselték, és sokszor panaszkodott gyomorfájdalmakra. A közönség ugyan visszafogadta, nyitva állt előtte színpad, de ő már nem volt az a régi Jávor Pál.

1958 tavaszán rosszul lett,megoperálták, majd napra pontosan egy év múlva, 1959. május 12-én ismét. Július végén betegszobájában ünnepelték feleségével ezüstlakodalmukat, majd augusztus elején megfogalmazta utolsó kívánságát: hadd mulasson még egyszer, utoljára úgy, ahogy régen.

A János kórház kertjében, egy félreeső asztalnál muzsikus cigányok húzták Jávor Pálnak kedvenc nótáit, majd néhány nap múlva kómába esett. Augusztus 14-én, hajnalban hunyt el.

(Cikkünk forrása Dévényi Ildikó Jávor Pál életrajza a Színészkönyvtár.hu-ról.)