Élet-Stílus

Mentsvár épült a balesetet átélt embereknek

A Lelki Egészség Éjszakáján mutatkozott be a TraumaAmbulancia, az az új kezdeményezés, melynek célja, hogy csoportos foglalkozások segítségével adja meg a lehetőséget a baleset utáni trauma feldolgozására.

Idén szervezték meg először a Lelki Egészség Éjszakája című rendezvényt, amely számtalan programjával a lelki egészség fontosságára igyekezett felhívni a figyelmet. Itt mutatkozott be egy, a PR Heralddal közösen megtartott kerekasztal-beszélgetés során a magyar szempontból formabontónak mondható kezdeményezés, a TraumaAmbulancia.

Mindenki számára elérhető önsegítő csoport

A beszélgetést a kezdeményezés megálmodója, Krausz Csilla vezette, aki saját tapasztalatai miatt érezte úgy, hogy szükség van egy, a TraumaAmbulanciához hasonló projekt elindítására. A bemutatkozáson a két meghívott előadó Dr. Sebestyén Judit, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház plasztikai sebész adjunktusa; valamint Mészáros Edit, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Gerincvelősérültek Rehabilitációs Osztályának gyógytornásza és ergoterapeutája volt.

Fotó: PR Herald˛/Rejtő Dávid
A képen balról jobbra: Krausz Csilla, Dr. Sebestyén Judit és Mészáros Edit Fotó: PR Herald/Rejtő Dávid

A kezdeményezés céljai és eszközei meglehetősen egyediek, legalábbis Magyarországon. Bár hazánkban manapság van módszer a balesetek utáni megrázkódtatás kezelésére, mégsem alakultak ki olyan önsegítő csoportok, melyek kifejezetten a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) feldolgozásán munkálkodnának. A betegek szellemi gyógyulása előtt további gátat jelent a szakemberek, valamint az anyagi források hiánya.

A TraumaAmbulancia célja viszont épp egy olyan fórum megteremtése, amely minden balesetet átélt személy számára elérhető. A kitűzött feladat mellett azonban a módszerek is igen újítónak mondhatóak, hiszen a kezdeményezésben nem csak maguk a baleset áldozatai, hanem a családtagok, a barátok, a vétlen elkövetők, sőt, adott esetben a szemtanúk is részt vehetnének – amennyiben igényük van a közös munkára.

Az elképzelés szerint tehát a szakember által vezetett csoportterápián nem csupán az áldozat, hanem a baleset minden egyes érintettje esélyt kapna a történtek feldolgozásra. A kezelés azonban nem merülne ki a közös beszélgetésekben, hanem egyéb, az érintett igényeinek megfelelő módszereket is bevonnának.

Komoly űrt tölt be az egészségügyben

Hogy szükség van efféle kezdeményezésre, abban mind a két meghívott szakember, Dr. Sebestyén Judit és Mészáros Edit is egyetértett. A TraumaAmbulancia létrehozása komoly űrt tölt be a magyar egészségügyben, és nagy szerepet játszik a gyógyulás elősegítésében.

Éppen ezért, ahogy az a kerekasztal-beszélgetés során is kiderült, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Égés- és Plasztikai Sebészeti Osztálya lehetőséget fog biztosítani arra, hogy a TraumaAmbulancia bevonja a foglalkozásokba az osztályon ápolt, vagy korábban kezelt pácienseket, illetve a balesetben érintetteket.

Kép: PR Herald/Rejtő Dávid
Kép: PR Herald/Rejtő Dávid

A TraumaAmbulanciáról további információkat találhatnak a kezdeményezés Facebook-oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik