A következő négy hétben négy amerikai szervezet női vezetőjét és tevékenységét mutatom be – példájuk, kitartásuk és hitük kontinensektől függetlenül lehet inspiráló mások számára is.
Kezdjük a túrát a keleti parton, irány New York és Nancy Easton iskolai étkeztetést megreformáló birodalma. A háromgyermekes, maratonfutó-triatlonista (az Ironmant is teljesítette) tanárnő a Wellness in the Schools (“Wellness az Iskolákban”) elnevezésű szervezet társalapítója, ügyvezető igazgatója, egyúttal fáradhatatlan elkötelezettje az egészséges életmód, illetve a környezetvédelem promotálásának, és különösen fontosnak tartja a nők szerepének erősítését.
A Wellness in the Schools képzett szakácsokat, gasztronómiai szakértőket küld az iskolai konyhákra, hogy megtanítsák az ott dolgozóknak, miként készíthetnek a rendelkezésre álló alapanyagokból minél táplálóbb ételeket, de
a szervezet munkatársai az osztálytermeket is beveszik: itt a gyerekeknek segítenek az alavető főzési technikák elsajátításában.
Néhány partneriskolájukban “Garden to Café”, azaz “Kertből a kávézóba” program is működik, amelynek keretében közvetlenül az iskolakertből származó szezonális hozzávalókból készült ételeket kínálnak az iskolai büfék. A szervezet munkatársai arról számolnak be, hogy a konyhai sikerélmények nemcsak magabiztosabbá teszik a gyerekeket, de egészségtudatosabb útra is terelik őket.
“Az iskolai vezetőkkel, tanárokkal, szakácsokkal, trénerekkel, szülőkkel és gyerekekkel való jelentőségteljes állami és magán együttműködések révén, a Wellness in the Schools olyan programokat fejleszt ki és hajt végre, amelyek egészséges ételeket és környezetet biztosítanak a gyerekeknek, valamint rendszeres játékos lehetőséget nyújtanak a kicsik tanulásának és fejlődésének elősegítésére.” – olvasható a szervezetről szóló ismertetőben.
Az idén 50 éves Easton mindig is tanár akart lenni, álma eléréséig azonban rögös út vezetett, ő pedig nem adta fel.
Egész életemben aktívan sportoltam és úgy érzem, hogy az edzés és a versenyzés magabiztossá tett abban, hogy tudjam, bátran tűzhetek ki célokat és el is érhetem őket. Azt gondolom, hogy az atlétikai pályán való tündöklésem lehetővé tette hogy más területeken is jeleskedjek – de legalábbis megadja az önbizalmat, hogy megpróbáljam. Tucatnyi maratont és triatlonversenyt csináltam végig.”
Tanított angolt Tokióban, hallgatott művészettörténetet a Princetonon, de közben folyton kereste a lehetőséget, hogy hogyan képezhetné magát tanárrá. Először múzeumi oktatásból diplomázott (vagyis a múzeumok falai között tartott tanórák módszertanát tanulta), ezt követően sikerült bejutnia a Guggenheim Múzeum gyerekek oktatásával foglalkozó programjába.
“Azonban nagyobb változást akartam elérni, és nem igazán éreztem úgy, hogy ezt egy ilyen hatalmas intézet mellékesnek számító részlegén megvalósíthatom.”
Nos, vágyai “meghallgatásra találtak”, ugyanis épp ezidőtájt sodorta az élet az útjába egy korábbi diáktársát, aki a Teach for America program (egy egyedülálló kezdeményezés az Egyesült Államokban, amely az oktatói pálya iránt elhivatott fiatalok tanárrá válását segíti elő) egyik első résztvevője volt, és aki rögtön fel is kérte Nancy-t, hogy ha van kedve, csatlakozzon az újonnan alakuló oktatási projektjéhez.
Nem sokkal később Nancy már angolt és humán tárgyakat tanított kisiskolásoknak New York Lower East Side részében, ami fantasztikus lehetőséget adott számára, hogy tantervet fejleszthessen és azt csinálja, amit valóban szeretne.
A Wellness in the Schools ötlete ekkor fogalmazódott meg benne, ugyanis első kézből tapasztalta meg nap mint nap, hogy az egészségtelen étrend és a mozgáshiány milyen hatással van a gyerekek tanulási képességére, illetve tanulmányi eredményére.
Láttam, ahogy a diákjaim egy palack szénsavas üdítővel és egy zacskó csipsszel a kezükben érkeznek reggelizni – az ujjaik narancsszínűek voltak a Cheetos-tól, rögtön a nap elején -, ezt pedig valamilyen feldolgozott ételből álló ebéd követte.”
Ahogy egy interjúban visszaidézte, az órák közötti szünetekben a gyerekek nem igazán mozogtak, néhányuknak pedig az is nehézséget okozott, hogy úgy menjenek fel a lépcsőn, hogy közben nem állnak meg kifújni magukat. A tanári értekezleteken megvitatták a diákok olvasási, számolási vagy íráskészségének fejlődését, de közben azt is felismerték, hogy ha ezek a gyerekek nem egészségesek, meg sem hallják, amit a tanárok magyaráznak nekik. Vitték volna őket túrázni, kirándulásokra, de hiába, a gyerekek nem tudtak volna velünk tartani.
Nancy az egészséges étkezéssel kapcsolatos programjába – saját bevallása szerint – teljesen naivan kezdett bele. “Úgy tűnt, mintha egy teljesen természetes, egyszerű problémát kellene megoldani”– nyilatkozta. Először egy osztálytt jelöltek ki, és 16 gyerek oktatásával kezdték. Egy organikus alapanyagokkal dolgozó étterem, a Candle Cafe tulajdonosa hetente egyszer ingyen küldött az iskolába minőségi hozzávalókat, míg egy helyi étterem teljes kiőrlésű, minőségi lisztből készített és friss zöldségekkel megpakolt pizzák rendszeres kiszállítását ajánlotta fel. Nem sokkal később pedig egy önkéntes szakács jelentkezett, hogy hetente háromszor segítsen az iskolai konyhán egészséges ételeket készíteni.
Láttam, hogy ez jó a gyerekeknek és ez adott magabiztosságot ahhoz, hogy elhiggyem, képes leszek igazi változást elérni.”
A következő évben már három iskolára is kiterjesztették a programot, ami annyira lendületet vett, hogy négy évvel később Nancy teljes munkaidőben látta el a Wellness in the Schools ügyeinek intézését.
Rengeteg szívességet kérek és az emberek általában igent mondanak.”
Kezdetben csak annyit mondtak: “Pizzát szeretnénk a gyerekeknek!” Mára költségvetésük van és egy non-profit szervezetet igazgatnak, amelyben folyamatosan pénzt kell gyűjteniük. Easton soha nem gondolta volna, hogy valaha hivatásos adománygyűjtő lesz, mostanra viszont munkája nagy részét ez tesz ki. Sok időt fordít kapcsolatépítésre, sőt, arra is ügyel, hogy az adományok felajánlóit elvigye az egyes iskolába, hogy azok a saját szemükkel győződhessenek meg az elért eredményekről.
Hiszek abban, amit csinálok, úgyhogy egyáltalán nem félek megkérni az embereket, hogy segítsenek. Egy vagy két elutasító választ kaptam ugyan, de ez nem túl gyakori.”
Motivál, hogy látom a változást. Ez a munka egyáltalán nem haszontalan vagy rettenetes. Jóllehet, kihívásokkal teli, de nagyon is kifizetődő: a gyerekek hozzáállása a szemünk előtt változik. Látom, ahogy az oktatók másképp kezdenek el gondolkodni arról, hogy az egészséges gyerekek miért hatékonyabbak az iskolában. Az iskolákban nap mint nap látom a változást. Ez ösztökél arra, hogy még többet tegyek.
– nyilatkozta Easton.
Kívánom Nancy-nek, hogy a jövőben még több diákot érjenek el! Példájuk talán más országokban is ragadós lesz. ♥
(Forrás: https://mmlafleur.com/mdash/nancy-easton-wellness-in-the-schools)
