A múlt heti Isten tudja kérdésünkben a házassággal kapcsolatban tettünk fel kérdést a vallások tanítóinak, ezúttal pedig a házasságot mintegy megpecsételő esküvői szertartások sokszínűségére voltunk kíváncsiak.
A konkrét kérdésünk így hangzott:
(Válaszok a válaszadók nevének betűrendje szerint.)
Cser Zoltán
buddhista tanító
A buddhizmus szerzetesi rendszereiben természetesen nem létezik házassági szertartás. Azonban a világiaknak szóló szertartások között az élet legfontosabb sarokköveihez mind tartoztak szertartások, így létezik névadási szertartás, mely a szerzetessé avatás egy világiaknak szóló verziója volt (ugyanis a szerzetes is kapott új nevet), valamint a halál szertartásai és természetesen házassági szertartások is léteztek és léteznek ma is. Léteznek akár olyan országokban is, mint például Thaiföld, ami köztudottan szerzetesi buddhizmust gyakoroló ország, de leginkább az északi buddhizmus mahájána rendszerében fontosak a szertartások, mint például Kína, Vietnam. Tibetben és Mongóliában a házasság leginkább a családok között köttetik, ezért a szertartás leglényegibb része a családok és barátok szövetségének megpecsételése. Kínában a szertartások leginkább Amitábhához, a Végtelen Fény Buddhájához vagy más néven a Végtelen Szeretet Buddhájához köthetők, hiszen a szeretet aspektus az, ami a házasság legfontosabb tényezője, a fény aspektus, ami pedig a halotti szertartásoknál kiemelt fontosságú, nem is beszélve Amitábha égi birodalmáról, paradicsomáról, ahová átszületve nagyon könnyen elérhető a megvilágosodás. Az Amitábha házassági szertartásában a házasulandó felek arra tesznek fogadalmat, hogy segítik egymást a megszabadulás ösvényén életeken át, és ezt megpecsételi a szertartás vezetője a tisztaságot szimbolizáló víz hintésével, az erkölcsösséget, a közös célt képviselő füstölő gyújtásával, virágok egymásnak történő átnyújtásával, egymást a boldogság italával való megkínálásával, majd a legvégén az áldáskérés szimbólumaként rizs és virágszirom szórásával. A szertartás során a felek nem csak erre az életre, de a megvilágosodás eléréséig fogadják meg, hogy bármilyen formában, de segítik egymást.
Köves Slomó
rabbi
A Tóra leírása szerint kezdetben Isten egy emberként „férfinek és nőnek” (1Mózes 5:2.) teremtette Ádámot. Majd a oldalborda kivételének történetével szétválasztotta a férfit és nőt. Innen fogva „elhagyja a férfi az ő atyját és anyját és ragaszkodjék feleségéhez, hogy legyenek egy testté.” (Uo. 2:24.). Ez azt is jelenti, hogy az esküvő nem egyszerűen két ember véletlenszerű egymásra találásának ünnepe, hanem egy lélek két felének újraegyesülése. Mint ilyen – az esküvő frigye – egyben kollektív emlékezetünkben felidézi a Teremtés intim pillanatát. Ennek megfelelően az esküvő szertartása a zsidó életút nem csak egyik legörömtelibb, hanem egyik legkomolyabb pillanata is.
A Talmud szerint az esküvő napján az ember újjászületik és minden vétke eltöröltetik (Jeruzsálemi Talmud, Bikurim 3:3.). Így ezt a napot a vőlegény és a mennyasszony megtéréssel és imával töltik. Szokás ezen a napon böjtölni és az egész zsoltároskönyvet elmondani.
Az esküvő előtti este a mennyasszony megmerítkezik a mikvében (rituális fürdő). Egy olyan gyakorlat ez, amely aztán minden hónapban megismétlődik, a havi ciklust követően.
Az esküvő napján (egyes szokások szerint az esküvő előtti héten), egészen a szertartásig az ifjú pár nem találkozik egymással.
A szertartás központja az úgynevezett esküvői baldachin, a chupá, amit hagyományos szokás szerint a szabad ég alatt állítanak fel. Többek közt hogy emlékeztessen az „ég csillagaira” amelyekhez Isten hasonlíttatta Ábrahám ősatyánk leszármazottait.
A chupához a vőlegényt és mennyasszonyt is a susvinin (kísérők) vezetik oda. Általában a vőlegényt a két apuka a mennyasszonyt a két anyuka. Elsőként odavezetik a vőlegényt a mennyasszonyhoz, akinek eltakarja az arcát, és innentől fogva az arca takarva marad egészen a szertartás végéig. Majd kivezetik a chupához. Rövidesen megérkezik a mennyasszony is kísérői társaságában és hét kört tesz a vőlegény körül. Majd oda áll mellé és elkezdődik a szertartás.
A vőlegény a mennyasszony újára húzza a gyűrűt, aminek jegyében azt mondja „legyél ezzel eljegyezve nekem Mózes és Izrael törvénye szerint”. Ezt követi a pohár borra mondott úgy nevezett hét áldása, amelynek az elmondása általában családtagokat barátokat szoktak megtisztelni.
Megjelent az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv!
A könyvesboltokban és az interneten is megvásárolható az Isten tudja… – emberi kérdések, vallási válaszok című könyv, amelyben a 24.hu Isten tudja rovatának legizgalmasabb írásai kaptak helyett szerkesztett formában, szószedettel, névmutatóval és a válaszadók életrajzaival kiegészítve. Hat tematikus fejezetbe rendezve kerültek megjelenésre a cikksorozat legjobb írásai. A különböző vallások tanítóinak válaszai így bármikor levehetőek a könyvespolcról is. Keresse a könyvesboltokban, vagy a Nők Lapja Könyvklub webáruházában!
Kustárné Almási Zsuzsanna
református lelkész
A református esküvői szertartást külsőségeiben ugyanaz a letisztultság, puritánság jellemzi, mint a református istentiszteleteket. Valójában nincsenek látható szimbólumok, jelek, még a gyűrűhúzás sem tartozik a liturgia elemei közé. Ennek több oka is van. Egyrészt azért van ez így, mert hitünk szerint minden istentisztelet középpontjában Isten Igéje áll, másrészt pedig a református tanítás szerint a házasságkötés nem tartozik az úgy nevezett sákramentumok közé, azaz nem szentség. Ebben az értelemben nem is nevezhetnénk házasság-kötésnek, mivel nem az egyház, a lelkész „köt” össze két embert, hanem a már érvényes házasságot pecsételik meg Isten áldásával.
A református esküvői szertartás tehát lényege szerint áldáskívánás az ifjú pár életútjára. Szimbolikáját tekintve az áldás mindig pozitív megerősítést, és nehézségeken is átsegítő erőt jelent, és az esküvői szertartás legfontosabb üzenetét hordozza magában.
Természetesen ez egy sajátos liturgia keretein belül történik meg, rövid igehirdetéssel és fogadalomtétellel. Ebben a fogadalomtételben a házaspár, Isten és a gyülekezet előtt kinyilvánítja az egymás melletti elköteleződését, szeretetét és ehhez kérik Isten segítségét.
Gandharviká Préma déví dászí (Szilaj Péterné)
vaisnava (Krisna hívő) lelkész
Az esküvői szokások Indiában területenként igen eltérőek lehetnek, noha – mivel mind a Rig Védán alapulnak – a szertartás alapelemeinek zöme valamennyi szokásrendben egységes.
Az esküvő a hétből az egyik olyan úgynevezett szamszkára, azaz tisztító szertartás, mely az életünkre mély, pozitív benyomást gyakorol, ezért legtöbbször ez egy többnapos rendezvény. A szamszkárák során nagy figyelmet fordítanak az isteni szimbólumok megjelenésére, hogy a házasélet középpontjában is Isten álljon majd.
Először is a talpig felékszerezett, hennával díszített menyasszony körbejárja vőlegényét, ami az önátadás és tisztelet jele. A nyakukban lógó virágfüzér kicserélése egymás segítését jelképezi. A lány édesapja ezután kezüket szintén füzérrel köti össze, így ajándékozza el lányát, s ekkor teszi meg a pár a házasság során tartandó fogadalmakat. Ám nemcsak a kezet, hanem a fiú és a lány ruháját is összekötözik – ezt azonban egy életen át ildomos ily módon tárolni. Amint a nyugati kultúrában a jegygyűrűvel, a védikus rendszerben egy tekintélyes nyaklánccal szimbolizálják az összetartozást, ennek átadása az esküvő fénypontja. A homlokra festett piros pötty (bindi), valamint a választékba festett piros csík (szindhúr) egyaránt a hölgy életre szóló házassági szimbólumai. A vőlegény felel a leendő család jólétéért, a bőség és gondoskodás jeleként ezért a szertartás során ajándékot ad menyasszonyának. A szilárdságot, hűséget, eltökéltséget erősítendő, a menyasszony bátyja a lány lábát egy őrlőkőre helyezi, majd szimbolikusan átkíséri húgát a vőlegény házába, ami későbbi lakhelyéül szolgál – innentől kezdve tekinthetők a felek házastársaknak.
A ceremóniát tűzáldozat zárja, mely során a főpap a pár nevében felajánlásokat (gabonát, ghít, fát) dob a tűzbe, az Úr elégedettségére, s közben az esetleges hibák, akadályok vagy balsors semlegesítéséért imádkozik. Mielőtt a pár a gazdagság érdekében megetetné a teheneket és adományokat osztana a szenteknek, minden jelenlévő megáldja őket.
Dr. Tóth Csilla
muszlim hitoktató
A házasság nagyon fontos az iszlámban, szinte vallási kötelezettségnek tekinthető. Ez az emberi természetnek legmegfelelőbb kapcsolat férfi és nő között, hiszen a házastársak békét, szeretetet, megnyugvást lelnek egymás mellett.
„És (Allah) jelei közé tartozik az, hogy magatokból házastársakat teremtett számotokra, hogy megnyugvást találjátok náluk, és szeretetet és könyörületet rendelt el közöttetek. Bizony jelek vannak ebben azok számára, akik elgondolkodnak.” (Korán 30:21)
A házasság megkötése és fenntartása istenszolgálat, amelyben a férj és a feleség egymás segítői a jótettekben és egymás védelmezői a bűnnel szemben. A fentiek miatt az iszlám igyekszik megkönnyíteni a házasságkötést. Nincs bonyolult szertartás, nincsenek nehezen teljesíthető feltételek. A házasságkötéshez mindössze a menyasszony képviselőjére – aki a jogait és érdekeit képviseli a házasságkötés során és a későbbiekben is; ez általában a menyasszony édesapja –, a vőlegényre, illetve két tanúra van szükség, valamint a házassági szerződés megkötésére. Miután mindkét házasulandó fél kinyilvánította a másikkal való házasságkötési szándékát és nem áll fenn kizáró ok (pl. vérségi vagy szoptatási kapcsolatból adódóan), akkor megköthető a házassági szerződés. Még egy kötelező eleme van a házasságkötésnek, ez pedig a jegyajándék. A jegyajándékot a férfi adja a nőnek. Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta: „Aki házasodni akar, adjon valamit, akár egy vasból készült gyűrűt.” A jegyajándék kötelező volta nem nehezíti meg a házasulandók dolgát, hiszen nem kell nagy értékűnek lennie, sőt a Próféta (béke legyen vele) azt is tanította, hogy: „Azok a legáldottabb nők, akiknek a legkevesebb a jegyajándéka.”
Mint láthatjuk az iszlámban nagyon egyszerű a házasságkötés, nincsenek sem bonyolult szertartások, sem különleges szimbólumok.
