Élet-Stílus

Kustárné Almási Zsuzsanna

Református lelkész

1974-ben születtem egy szatmári településen, Csengerben. Ennek a vidéknek a varázsa, az ottani emberek mentalitása, a föld és „ég” szeretete fontos örökség számomra.

Ezt a világot korán ott kellett hagynom – gimnáziumi tanulmányaimat Nyíregyházán a Kossuth Lajos Gimnáziumban végeztem, majd Debrecenbe kerültem a Református Hittudományi Egyetemre. Diplomaszerzés után még messzebbre merészkedtem: ösztöndíjas hallgatóként egy évet töltöttem a németországi Münsterben.

Hazatérve újra a Hittudományi Egyetemen kaptam lehetőséget, ezúttal azonban tanársegédként.

Közben az életem más irányt vett, ami miatt egy időre feladtam a tudományos pályát.

2000-ben ugyanis megszületett első gyermekünk, Lídia, majd 2002-ben érkezett Gábor fiúnk.

Hat gyönyörű évet töltöttem velük otthon, nem gondolva sem tudományra, sem filozófiára.

Ezek után azonban újabb feladat előtt álltam: a Debreceni Református Egyetemi gyülekezet lelkésze lettem. Öt évet dolgoztam fiatal felnőttek között, akik az ország minden pontjáról érkeztek a Debreceni Egyetemre, és itt lelki-szellemi közösséget kerestek, és reménység szerint találtak is.

A teológiai tanulmányok, illetve a lelkészi szolgálat mellett van egy másik szál is, ami meghatározó számomra: a művészet(ek) szeretete. E kettő bennem elválaszthatatlanul van jelen, és mostanra a külső körülmények is úgy alakultak, hogy egyszerre művelhetem mindkettőt. Jelenleg ugyanis a DRHE Doktori Iskolájának hallgatójaként a művészet (képiség) és teológia viszonyát tanulmányozom a bábkészítés, bábjátszás művelésének, tanításának segítségével.

Címkék: életrajz

Ajánlott videó mutasd mind

The highly contaminated Claw, machine part in Chernobyl Exclusion Zone, 2019 closeup

Csernobil karma még ma is halálos

Nem véletlen, hogy csak néhány ember tudja, merre van, a zónán belül. Kérdés, hogy a turistahadak érkezésével, meddig maradhat titokban a helye.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.