A 38 éves Jean Sharon Abbot azt mondja, nem haragszik az orvosaira. Még akkor sem, ha amúgy a rossz diagnózis miatt lenne miért, hiszen csak emiatt töltötte a fél gyerekkorát ágyhoz kötve, vagy épp kórházban – fájdalmas műtétek alanyaként. A most 38 éves minnesotai nő ennek ellenére azt mondja, hálás annak, hogy félrediagnosztizálták, hiszen nem létező bénulása miatt lett belőle az az ember, aki.
Jeant közvetlenül születése után diagnosztizálták spasztikus diplégiával, egy olyan, mindkét lábat érintő bénulással, amit a szülés közben elszenvedett agyi vérzés vált ki. A kislányt akkor az ország egyik vezető neurológusa diagnosztizálta, és bár szülei kértek másodvéleményt, az helyben hagyta a neves doktor véleményét.
Képek forrása: Jean Abbot
A brit Daily Mail szerint az amerikai nő 33 éves volt, amikor évtizedes gyengeség, mozgásképtelenség és rendszeres, fájdalmas sebészeti beavatkozások után, egy véletlennek köszönhetően új neurológusa közölték vele, hogy a születése után hibásan diagnosztizálták: nem spasztikus diplégiában, hanem egy, a dopamin szintézist érintő megbetegedésben, az úgynevezett Dopa-reszponzív disztóniában szenved.
Ez utóbbi, aminek tünetei között a kóros izomösszehúzódásoktól kezdve a helytelen testtartásig sok minden szerepel, és ami okozhat izomgyengeséget is a lábakban, gyógyítható. Méghozzá egyetlen, L-Dopa nevű gyógyszerrel.
Nem akarta bevenni az orvosságot, pedig…
Csakhogy hiába kapta meg élete egyik legnagyobb lehetőségét, Jean sokáig hezitált, hogy éljen-e vele. A Daily Mailnek elmondta, a diagnózist követően azt üvöltötte orvosának, nem hajlandó kiváltani a receptet, és csak a férjének meggyőzőerejének köszönheti, hogy végül mégis megtette.
“Amikor szedni kezdtem a gyógyszert, én voltam a legnagyobb szkeptikus. Azt mondogattam, hogy úgysem fog használni, tök fölösleges az egész.” Csakhogy Jean szavai ellenére az orvosság hatott: alig két nappal az első tabletta beszedése után, életében először segítség nélkül fel tudott állni. Hat hónappal később pedig már magas sarkú cipőben ment táncolni a férjével.
Élete fordulópontjáról Jean azt mondta: nem haragszik az első diagnózist felállító orvosra, majd hozzáteszi, ha nem hitte volna azt, hogy spasztikus diplégiája van, más egyetemre ment volna, és akkor sosem ismeri meg a férfit, akivel összekötötte az életét, és akinek három gyermeket szült. “Tény, hogy az új diagnózis megváltoztatta az életemet, de az is tény, hogy addig is boldog életet éltem. A plusz csak annyi, hogy most új dolgokra is képes vagyok és sokkal önállóbb lehetek, mint korábban.”
