Gyermekként nem értettem, mire fel a pozitív diszkrimináció. Miért van külön nőnap, amikor férfinap nincs? Amikor anyámat kérdeztem azt mondta azért, mert a maradék 364 nap mind férfinap. Kellett néhány év mire megértettem.
Március nyolcadikán a férfiak virággal, édességgel, apró ajándékokkal kedveskednek nőismerőseiknek a kisgyermekektől a nagymamáig. De március kilencedikén megy minden tovább, mintha mi sem történt volna: a nők többsége visszatér a háztartáshoz, meg egy olyan munkahelyre, ahol a hasonló munkát végző férfitársainál kevesebb pénzt kap.
A hivatalos nevén „A dolgozó nők nemzetközi napja” az egyenjogúságukért küzdő nők ünneplésére jött létre, de közel száz év alatt (2017-ben lesz a hivatalos centenárium) kicsit olyanná vált, mint egy bocsánatkérés. Merthogy a nők egyenjogúságát azóta sem sikerült megoldani, még a legfejlettebb, és legdemokratikusabb társadalmakban sem. A legnagyobb, mindenhol létező problémák az alulfizetettség és az alacsony politikai reprezentáció. A teljes emancipáció utópia – mondja Pető Andrea, a Közép-európai Egyetem (CEU) Gender Studies tanszékének egyetemi tanára – ám hozzáteszi: a jövőt tekintve ő mégis optimista. Mert egy utópiához csak így lehet hozzáállni.
„A nőnap egy ünnep, amitől túl sokat nem lehet várni. Amennyit igen, azt nagyjából hozza is: hiszen engem is a nőnap miatt keresett meg a Hír24 újságírója, hogy beszéljek a nők helyzetéről. A nyilvános diskurzusra pedig szükség is van, hiszen messze állunk a nőjogi mozgalmak eredeti célkitűzéseinek teljesülésétől” – mondja.
A második világháborút követő évtizedeknek kulcsfontosságú szerepe volt a magyar nők sorsának alakulásában – magyarázza a professzor:
„Az államszocializmus időszakban a nők körében is szinte száz százalékos volt a foglalkoztatottság, ami lassan megkérdőjelezte a korábbi, nagyon erősen patriarchális hagyományokat. A rendszerben azonban folyamatos ellentmondás feszült az ígéretek és a valóság között, emiatt pedig az emancipációt hirdető szlogenek és az egyenlőség fantáziája egyaránt csalódottsághoz vezettek.
Fotó: Twitter
Aztán a rendszerváltás utáni politikában sajátos módon a női egyenjogúság olyan üggyé vált, amelyik nem a pártok között, hanem a pártokon belül idézett elő törésvonalakat. Ennek köszönhetően olyan fontos szakpolitikai kérdések is előtérbe kerülhettek, mint a híres kvótatörvény javaslata, vagy legutóbb az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának felgyorsítása. Ez hosszú távon el fog vezetni egy lassú értékváltozáshoz” – vázolja optimista jövőképét Pető Andrea.
„Nagy a jelentősége annak, hogy hosszútávon milyen lesz 1989 után született nők viszonya az egyenjogúsághoz. Megjelent az „új konzervativizmus”, mely család véderejét kínálja alternatívaként a munkaerőpiaccal szemben. Miközben a „feminista tavasz” korát is éljük, amit egy fiatal generáció új eszköztárral szervezett mozgalmai jellemeznek. Napjaink fiatal női a munkaerőpiacon, vagy oda be sem kerülve, azt tapasztalják, hogy nap mint nap érik őket a strukturális hátrányok: ebben a tekintetben a nőnap üzenete ma aktuálisabb, mint valaha” – mondja a kutató, aki a női egyenjogúság utópiájának megvalósulásával kapcsolatban óvatosan jósol:
„Volt egy kulcsjelentőségű kutatás, amelyben azt próbálták kideríteni, hogy az eddigi folyamatok alapján mikor szűnhetnek meg a nemi különbségek a bérekben. A nőmozgalmak elindulásakor a 19. században 30-40, de nem ritkán 50 százalékos különbségek voltak, de az olló lassan elkezdett összecsukódni. Magyarországon kilencvenes években is még 25 százalék volt, a jelenlegi EU átlag pedig 16 százalék körül van a különbség. A vizsgálat számai azt mutatták, hogy leghamarabb majd csak 70 év múlva tűnhetnek el végleg a különbségek. Ez sokakat megdöbbentett, ezért fontos kezdeményezések indultak el Európai Unión belül, hogy felgyorsítsák ezt a folyamatot.”
