Élet-Stílus

Meteoritlázban ég Dél-Korea

Egyfajta "aranyláz" kerítette hatalmába Dél-Korea egyik déli régióját egy múlt heti meteoritesőt követően.

Több száz, szerszámokkal, műholdas helyzetmeghatározókkal és fémdetektorral felszerelt meteoritvadász szállta meg a Csindzsu város környéki dombokat és rizsföldeket a március 9-i “égi kőzápor” után – írta a helyi média.

A kondritok (meteoritfajta) körül akkora a médiafelhajtás, hogy egyfajta aranyláz ütött ki, egy hiedelem szerint ugyanis a kozmikus kőzet birtoklása szerencsét hoz” – mondta a Koreai Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság egyik vezetője. Egy kilenc kilogrammos meteorit Csindzsu közelében egy üvegházra zuhant, egy másik, négy kilogrammos darabot pedig egy helyi lakos talált meg. Az aranyláz azután indult, hogy a Koreai Sarkkutató Intézet vasárnap megerősítette a leletek kozmikus eredetét.

Egy amerikai meteoritvadász jó üzletet szimatolva nagylelkűen osztogatta a lakosoknak a névjegyét, arra kérve őket, hogy minden apró törmeléket adjanak el neki – írta a Csungang Ilbo című dél-koreai napilap. Csung Hong Von kormányfő utasította a hatóságokat, hogy minden eszközzel akadályozzák meg a talált meteoritok külföldre kerülését, és vásárolják fel azokat kutatási és örökségvédelmi célokra. A kőzetek kivitelét talán úgy akadályozzák meg, hogy a koreai természeti örökség részévé nyilvánítják őket.

Utoljára 1943-ban találtak meteoritot Dél-Koreában, a japán megszállás idején, de az akkori égi kőzetek Japán birtokában vannak, Dél-Koreának jelenleg nincs saját meteoritja. (A japán tulajdonban lévő meteorit jelenleg éppen koreai múzeumokban látható vándorkiállításon.)

Meteoriteső akkor következik be, amikor a por és kőzetdarabok a légkörbe érve felizzanak, látványos fényjelenségeket idézve elő. A meteoritok olyan kőzetek, amelyek nem hamvadnak el egészen, és elérik a Föld felszínét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik