A napokban eljutottunk a mesék végtelen sorában a Hófehérkéhez, úgyhogy most egy újabb meseértelmező szakasz következik – véletlenül sem túl eredeti, de tanulságos.
A Walt Disney-féle 1937-es Hófehérke úgy klasszikus, ahogy van, jelentőségét nehéz lenne túlbecsülni. Sokaknak ez „az” egész estés rajzfilm, ki lehet mutatni az expresszionista filmművészet hatását (főleg a rémisztő jeleneteknél), a törpék és Hófehérke alakja azonosult a mese figuráival, vagyis lényegében mindenki őket látja lelki szemeivel, ha a nevüket hallja. A film ott van a 100 legjobb amerikai film között (a 49. helyen), és ha mondjuk a törpék „hejhó, hejhó” dalára utalok, kijelenthető, hogy a film hanganyaga is örökzölddé nemesedett.
Ugyanakkor.
A gonosz mostoha elől menekülő Hófehérke a törpék házába érve mihez kezd? Takarítani kezd. A Grimm-mesék rengeteg tudalatti üzenetet hordoznak, a leghíresebbek ezek közül a szexuális és szorongásoldó funkciójúak, ezért is olyan kegyetlenek – céljuk, hogy a gyerek lelkében kialakuló félelmeket a képzelet megjelenítő erejével feloldják. (Ezért is mondják a pszichológusok, hogy a meséket hallgatni, szóban kell befogadni, nem képen, mert úgy a gyerek csak annyit és úgy képzel el, amennyit ő akar, ellenben a horrorisztikus mesék csak még több félelmet vagy traumát alakítanak ki.) A szexuális oldalt most hagyjuk (Bruno Bettelheim pszichoanalitikus alapokon már végigment a Grimm-meséken), bár nyilván érdekes lenne szólni a törpék és a fiatal lány kapcsolatáról. De térjünk vissza a takarításhoz!
Hófehérke elborzadva látja, hogy micsoda mocsokban élnek a törpék, „tán anyukájuk sincsen?”, majd nekiáll sikálni.
(A gyerek elsődlegesen szerintem anyafiguraként tekint Hófehérkére, mivel a törpékkel tud azonosulni – elég sok, pont hét személyiségjegy segíti ezt a folyamatot.)
És így élnek együtt, micsoda idill. A népmesék sokszor közvetítettek társadalmi üzeneteket is. A magyar népmesék és balladák egyik típusalakja a cifra asszony, aki gyakran hozzárontó asszony is: nem törődik a háztartással, csak cicomázza magát, szépítkezik, és mellesleg boszorkánykodik, jóképű férfiakat ront meg, bűbájjal elcsavarja a fejüket.
Azt hiszem, ilyen asszony a gonosz királyné is, akit csak a saját szépsége érdekel, és aki a gyilkosságtól sem riad vissza, csak hogy a riválisát kiiktassa. A mesében a szép Hófehérke dolgos, szorgos, jóravaló lány, akinek a legnagyobb élvezetet az okozza, hogy tisztára sikálhatja a padlót, amihez szoprán hangja és az erdő állatvilága is asszisztenciát biztosít.
Tehát Hófehérke és kolléganői közvetítik a helyes viselkedést: a nő akkor rendes, ha a házimunkával foglalkozik, máson nem jár az esze. Jutalma a délceg herceg fehér lovon, ami a gyakorlatban egy távoli, ezért mindig érvényes ígéret. A gonosz mostoha (avagy a cifra asszony) bűne, hogy nem szereti ronccsá dolgozni magát, ezért a közösség bünteti: a nyilvánvalóan okosabb, esetleg szebb nők megtetszettek a legényeknek, de ezt a nők nyakába kellett varrni, azaz ők bűbájjal elcsábították a férfiakat – a legények tehát fel vannak mentve a félrelépés felelőssége alól. A társadalmi rendet nem elfogadó nők büntetése pedig a megvetés (és a mesében a halál).
Walt Disney egyébként maga is érdekes dolgokat művelt az animációkban, Mickey egér és egyik riválisa, a Warner Boskója nagyon hasonlít egymásra, az utóbbi szinte fülek nélküli Mickey – és amúgy egy néger akcentussal beszélő, fekete arcú, mókás alak (de említhetjük példának a három kismalac történetében a farkas egyik álruháját, amely a zsidó árus kliséire épít), Kuka külseje pedig eléggé értelmi fogyatékos jegyeket mutat – nyilván más kor volt, amikor a politikai korrektség szabályai, az érzékenység vezérelte közbeszéd még nem létezett.
De az biztos, hogy a gyerekekben ezek a mesék, a karakterek és reprezentációjuk, megjelenésük sokszor segítették a negatív sztereotípiák, avagy a társadalmilag kívánatos viselkedési normák beágyazódását.
