Vajon minden kétgyerekes családban ez a helyzet – ezen gondolkodom már egy ideje.
Hogy lehet, hogy a két gyerek ennyire különböző.
A “kétgyerekesség” nem egynemű dolog, nyilván más a kapcsolat egy fiú-lány testvérpárnál, mint két azonos nemű gyerek esetében, és persze számít rengeteg minden más is, a korkülönbség, a környezet.
De nem először hallom és tapasztalom, hogy két egynemű, kis korkülönbségű testvér közül az egyik teljes ellentéte a másiknak. Nálunk is ez a helyzet, és nemcsak arról van szó, amit sokszor mondanak, hogy az első töri az utat, a második ravaszabb, a szülők is nagyon máshogy állnak a két gyerekhez. Nem, ebből nem következik az, hogy az egyik szereti a halat, a másik nem, az egyik szeret videókat nézni, a másik nem, az egyik fél az állatoktól, a másik nem, az egyik szeret logikai játékokkal játszani, a másik nem – a sort lehetne folytatni.
Vagyis ezek nem kifejezetten személyiségbeli, hanem ízlésbeli eltérések, amik elképzelhető, hogy egy idő után kiegyenlítődnek, összehangolódnak, de egyelőre három és másfél éves korban még elképzelni sem lehet nagyobb különbséget. Ilyenkor szokás azt mondani, hogy hát, ebből is látszik, hogy a gének többet nyomnak a latban, mint a környezet, a nevelés – szociológiusok, szevasztok! Ami azért elhamarkodott kijelentésnek tűnik, de tény, lényegében ugyanaz a környezet, nevelés, ugyanazok a hatások érik a kisdedeket, és mégis mások – most még.
Viszont egyforma rosszak.
