Hazánkban komoly anyagi károkat okozhatnak a nyári zivatarok, és könnyen okozhatnak személyi sérülést is. A „mennydörgés” bár borzasztó félelmetes, igazából ártalmatlan, ám a vele együtt jelentkező villámtevékenység már ölhet. Komolyabb sérüléseket okozhat az akár diónyi méretű jégdarabokat szóró jégeső, de a legtöbb kárért és sérülésért mindenképpen a viharos erejű szél a felelős.
El kell bújni
A zivatar alkalmával hulló csapadék hirtelen hűti le az alatta lévő melegebb levegőt, ami lökésszerűen a zivatarfelhő elé siet, „kifut alóla”, ezért találóan a magyar meteorológia ezt a jelenséget kifutószélnek nevezi. Értelemszerűen, minél intenzívebb lehűlést okoz a hirtelen lehulló zápor, annál erősebb széllökések fújhatnak a zivatarfelhők környékén. Veszélyessé 60 kilométer/óra felett kezd válni, ezt már viharos szélnek nevezik, és az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kiadja a sárga, azaz a legenyhébb fokú vészjelzést. De ilyenkor a Balatonnál már a másodfokú viharjelzés érvényes, azaz nemhogy nem ajánlatos fürdeni, hanem tilos is. A széllökések ugyanis nemcsak nagy hullámokat kavarnak, hanem „letépik a hullámok taraját”, és a vízfelület felett fél-egy méter magasságban vízpermet keletkezik, amelyben képtelenség levegőhöz jutni. Ez a jelenség nemcsak a Balatonon, hanem minden nagyobb vízfelületen megfigyelhető. A 60 km/órás szél elsodorhatja a helytelenül felvert sátrakat, a rosszul rögzített, nagyméretű tárgyakat.
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Sokkal komolyabb veszélyforrást jelent a 90 km/órát meghaladó szél, amely a heves zivatar egyik kritériuma – a másik a kettő centiméter vagy annál nagyobb átmérőjű szemekkel járó jégeső. Ez már épületkárokat okozhat, fákat dönthet ki, ágakat törhet le. Az OMSZ ilyenkor narancsriasztást rendel el. A vihar erejét a meteorológia tovább már nem „fokozza”, a vészjelzést azonban igen. Piros jelzést adnak ki akkor, ha a heves zivatar – 90 km/óránál erősebb széllökések és/vagy jégeső 2 centiméter átmérőt meghaladó jégdarabokkal – egy-egy régión belül több helyen is előfordulhat. Piros riasztás általában olyan esetben kerül ki, amikor egy egész zivatarvonal alakul ki, ami gyakorlatilag láncba rendezett heves zivatarokat jelent. Ilyen eset évente csak néhány alkalommal fordul elő.
Mivel az OMSZ előre figyelmeztet, ilyen esetben ajánlatos elhalasztani a tervezett kirándulást – főleg ha erdőbe készültünk -, autóval ne parkoljunk fák alá. Ha a városban ér minket a vihar, húzódjunk védett helyre, akár egy kapualjba, amíg a szél csendesedik. Így nem vagyunk kiszolgáltatva a letört faágaknak, lesodort tető- és virágcserepeknek, betört ablakokból hulló üvegdaraboknak.
Villámlás. Forrás: wikipedia.hu
Fejet behúzni
Viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy embert közvetlenül ér, de akkor halálos lehet a villámcsapás. A villám valójában egy légköri kisülés: a zivatarfelhőben a feláramlás során a vízcseppek és a jégdarabkák súrlódásával töltésszétválasztódás indul be. A pozitív és negatív töltésű részecskék között elektromos kisülések jönnek létre, akár a felhők között, a felhőn belül vagy a felhő és a talaj, főként annak kiemelkedő részei között. A rövid kisülések hatalmas, 30-40 ezer amperes áramerősséget hordoznak. A villámlás felforrósítja a levegőt, amely hirtelen kitágul és „hozzácsapódik” a környező légrétegeknek, ami óriási robajjal jár. Ilyenkor „dörög az ég”.
Az elektromos kisülések potenciális veszélyt jelentenek az elektromos berendezésekre, és komoly károkat okozhatnak a villamoshálózatban. Otthonainkat a jól vezető fémből készült, földelt villámhárító hivatott megvédeni a villámcsapástól, ami „begyűjti”, majd a talajba vezeti a kisülést. Az elektromosság a „legrövidebb utat keresi”, így a villám is a magasabbra helyezett vezetőbe fog belecsapni. Ha a védelemben nem vagyunk biztosak, az elektromos készülékeket, elsősorban a hagyományos, képcsöves televíziókat érdemes a vihar idejére kihúzni a konnektorból.
Villámcsapás okozta kár. Fotó: Földi Imre / MTI
A szabadban életveszélyt jelent a villámlás még akkor is, ha igen csekély az embert közvetlen érő villámcsapás esélye. A legrosszabb hely ilyenkor a sík vidék, a kopár hegytető, vagy a víz, azaz minden olyan hely, ahol a legmagasabbra nyúló tereptárgy maga az ember feje. Nem véletlen, hogy a legtöbb villámcsapás a golfozókat éri. Ha tehát vihar közeleg, ajánlatos kimenni a vízből, ha pedig a pusztán ér utol minket, le kell feküdni a földre. Veszélyes lehet az erdő is, ahol a villámcsapás vagy erős szél miatt fák, faágak dőlhetnek az emberre.
Autóban utazva nincs mitől tartani, de ha villám csapott a járműbe, egy ideig ne próbáljunk meg kiszállni. A gumik ugyanis a föld felé szigetelik az autót, jó időbe telhet, amíg az elektromosság a levegő közvetítésével távozik a vázból. Fenti jelenségre az úgynevezett Faraday-kalitka ad magyarázatot, ahol a fémváz „körbevezeti” a villámból származó egynemű töltéseket, amelyek ezáltal taszítják egymást, az elektromos erőtér nem hatol a kalitka belsejébe. Ugyanezen okból a mai modern technológiai viszonyok között önmagában a villámtevékenység nem okoz repülőgép-katasztrófát.
Jég az égből
A jégeső legtöbbször gazdasági károkat okoz, de még belegondolni is szörnyű mi történik, ha egy kis almányi jégdarab kilométeres magasságból az ember fejére esik. A jégverés nagyon egyszerűen fogalmazva a felhajtóerő és a gravitáció harca. Az erős feláramlás szállította vízgőz a hideg légrétegekben megfagy, jégkristályok keletkeznek, amelyek minél magasabbra sodródnak, annál nagyobbra híznak. Egy bizonyos méret után azonban a felszálló levegő már „nem bírja el” a jégdarabokat, ezért a „gravitációnak engedve” lehullanak. Minél erősebb tehát a feláramlás, annál nagyobb jégtömbök hullhatnak az égből.
A jégdarabok földre vezető útjuk során az egyre melegebb légrétegekbe érve olvadnak, és szerencsés esetben csak apró szemcsék formájában érik el a talajt. El lehet képzelni azonban, mekkora tömbként „indultak” tíz kilométeres magasságból a diónyi, kisebb almányi méretben földre hulló jégdarabok. Ha fél centiméternél kisebb átmérőjű jégszemcsék hullanak, azt jégdarának, az ennél nagyobb méretű darabokat jégesőnek nevezzük. A legerősebb feláramlások, azaz a legnagyobb energiapotenciál általában nyár elején jön létre a légkörben, amikor a magasabb rétegekben még hideg a levegő, a nap azonban már jelentősen felhevítheti a talajt és a felszínközeli légrétegeket. Azaz potenciálisan olyan helyzet alakul ki, ami az erős feláramlásoknak kedvez, tehát általában ilyenkor tapasztalhatjuk a legnagyobb károkat okozó jégveréseket.
