Valaha a munkahét úgy nézett ki, hogy hétfőtől péntekig napi 8–9 óra munkát végeztünk. A határvonal a munka és a magánélet között eléggé világos volt. De a világ változott, és a határok sajnos sok dolgozó számára elhomályosultak. Ennek oka: a verseny a munkaerőpiacon, valamint az, hogy az emberek manapság már bárhol, bárhonnan dolgozhatnak – akár otthonról, az autójukból, akár még a szabadságuk helyszínéről is. Gyakori, hogy a túlóra szinte kötelező. Mind kevesebben tartják be a régi aranyszabályt, hogy a munkát az otthon ajtaján kívül kell hagyni.
Munkamánia
Maga az idő eltöltése, az időhöz fűződő eredeti viszony lett problémás a mai vezetők számára. Ma egy felső vezető megszokott módon 10–12 órát dolgozik, és hétvégén otthon folytatja. „Ebből a mókuskerékből azért nehéz kiszállni, mert a munka egyfajta droggá válik” – véli Sárvári György, a Neosys Szervezetfejlesztő és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Munka közben a vezető kiélezett döntési helyzetekbe kerül, emberekkel találkozik, izgalmas ügyeket old meg, és eredményeket ér el… Ebben a világban a határidők nyomása miatt az idő relatív módon gyorssá és feszessé válik. Ebből az időből átlépni az élet relatíve lassú menetébe nagyon nehéz, és sokszor riasztó.
Sárvári György példát is idéz, egy felső vezető mesélte neki: „Általában reggel fél kilenckor kezdek, és este fél kilencre érek haza. Hétvégére is viszek magammal jócskán munkát. Nehezen tudok átlépni a munka világából a család világába. Most azzal kísérletezem, hogy modelleket építek otthon, ez segít abban, hogy legyen kedvem hazamenni, s otthon is megtaláljam azt az elfoglaltságot, ami leköt.”
A legveszélyeztetettebbek a felsőfokú végzettségűek, a szellemi munkát végzők és a vezető beosztásúak. A válság miatt azonban ma már akár egy adminisztrátorral is előfordulhat, hogy a magánéletét fel kell áldoznia. Persze nem egyformán viszonyulunk az egész konfliktushoz. Készültek felmérések, amelyek jók mutatják a tendenciákat. Tíz magyar dolgozó közül 5 aggódik amiatt, hogy sikerül-e megteremtenie a munka és a magánélet közötti összhangot, és hogyan tud egyszerre megfelelni a családtagok és a munkahely által támasztott elvárásoknak – olvashatjuk a Hewitt által készített Legjobb Munkahely felmérésben.
Atipikus formák
A Hewitt-felmérés szerint a felső vezetők mindössze 3 százaléka dolgozik csak heti 40 órát vagy kevesebbet, 23 százaléka 40–49 órát, 54 százalék legalább 50–59 órát, a maradék 20 százalék még ennél is többet, 60–80 órát tölt munkával egy héten. A magyar munkavállalók saját bevallásuk szerint hetente átlagosan 43 órát dolgoznak. A munkahelyen kívüli munkavégzéssel töltött idő átlagosan közel heti 7 óra. A részmunkaidős (4 vagy 6 órás) foglalkoztatást vizsgálva azt látjuk, hogy a cégek többsége (68 százaléka) él vele elméletileg, de csak a dolgozók egészen szűk, kiváltságos körének (0,05 százalék) elérhető.
Az egyik feloldási lehetőség az atipikus foglalkoztatási formák terjesztése. Az Európai Unió 15 régebbi tagállamában a szolgáltatási szektor bővülése, az infokommunikációs technológiák elterjedése mellett egyes országokban a szabadidő felértékelődése is közrejátszott terjedésükben (ilyen például Hollandia). Magyarországon az 1990-es évek elejétől a korábban munkaviszonyban dolgozók tömegei lettek kényszervállalkozók. Az atipikus módon munkát vállalók arányának növekedése ugyanakkor egy történelmi változás jele: a fizetett alkalmazás visszaszorul, s teret nyer az önfoglalkoztatás.
A nőknek nehezebb
Megoszlanak a vélemények arról, hogy a nők vagy a férfiak, a családosok vagy az egyedülállók hajlamosabbak-e túl sok munkát vállalni. Egy amerikai kutatás, a Career Builder felmérése szerint leginkább a családos férfiak hajlandók a túlórázásra. Juhos Andrea, a DBM Hungary tanácsadó cég ügyvezetője szerint ezt az eredményt nem szabad egy az egyben rávetítenünk a magyar társadalomra, az Egyesült Államokban ugyanis még ma is sok olyan házaspár él, ahol csak a férj dolgozik.
Háromszor nyolc
■ A háromszor 8 óra modellje megváltozott, ahogyan az élet ritmusa is. A
legnagyobb gond ma az, hogy általános lett a növekedési kényszer. A
költségcsökkentés, átszervezés, leépítés szinte mindenütt megjelent,
mert a versenyképesség fenntartása megköveteli. Ebben a helyzetben a
munkaidő csökkentése nem alternatíva, és a megnövekedett terhelés miatt
óriási nyomás nehezedik a vezetőkre – állítja Sárvári György. A
legnagyobb nyomás ennek ellenére sem a túl sok munkában, hanem a
munkatársi kapcsolatok zavarában fedezhető fel. Ahol a munkatársi
kapcsolatok kiegyensúlyozottak, a viszonyok tiszták és kiszámíthatók, a
teljesítményelvárás egyértelmű és átlátható, azoknál a cégeknél a
nagyobb feladatokat is sikeresen oldják meg. Ahol a viszonyok
rendezetlenek, csökken a hatékonyság, csúsznak a határidők, ott nő a
munkaidő hossza és a stressz. A megoldás kulcsa egyrészt a munkaidő
minőségi eltöltése, másrészt a munka egyhangúságának és a rutinoknak a
megtörése (kreatív idő bevezetése, kreatív stábmunka,
team-megbeszélések, problémamegoldó belső meetingek, autonóm
munkacsoportok) és a hétvége, illetve a szabadság kihasználása, a
munkából való teljes kiszakadás. Ez mindenütt lehetséges, de fegyelmet
és következetességet igényel.
Forrás: Hewitt Legjobb Munkahely felmérés
„Ahhoz, hogy a válságban egy dolgozó megtartsa az állását, erőn felül és kiemelkedően kell teljesítenie” – mondja Juhos Andrea. Emiatt sokszor kevesebb idő jut a magánéletre, és aki ilyen körülmények közt dolgozik, sokkal nagyobb stressznek van kitéve. Hiába tölt több időt a munkahelyen, mégsem eléggé hatékony.
A túlmunkát és a munkamániát persze kevés választja el egymástól. Nehéz megállapítani, hogy egy vezető azért van éjszakába nyúlóan az irodában, mert sok a munkája, netán rosszul osztja be az idejét, vagy azért, mert kényszeresen ragaszkodik ahhoz, hogy mindent ő végezzen el. Juhos Andrea szerint a munkamánia inkább a vezető beosztást betöltő nőkre jellemző. Egy hazai kutatásból mégis az derült ki, hogy a magyarországi nők elégedettek a helyzetükkel: 83 százalékuk vallja azt, hogy képes összeegyeztetni a munkát a magánélettel, míg az uniós átlag csak 70 százalék. Egyes kutatók szerint viszont ezek a számok csupán a hazai női öntudat alacsony szintjét jelzik.
„Gadamer szerint két fajta idő létezik: az üres idő, illetve a betöltött idő” – emlékeztet Sárvári György. Az első az a típusú idő, amelyet kényszerűen ki kell tölteni, el kell ütni, míg a második az ünnep ideje, az átélt idő. Ez a művészet ideje, amikor teremteni és alkotni lehet.
Hogyan lehet eljutni a munka világában az „ünnep idejébe”, hogyan lehet átélni a betöltött időt, hogyan lehet kitörni a rutin világából? Valójában az a kérdés, hogyan képes a vezető az „idő nyomása alatt” megőrizni önmagát, megtalálni a saját sebességét, vagyis azt, aki ő maga, és ezt megőrizve hogyan képes ugyanakkor teljesíteni. Összeegyeztethető a teljesítménykényszer a beöltött idő keresésével?
„Szükség van-e egyáltalán ma a betöltött idő átélésére?” – teszi fel a szónoki kérdést Sárvári György. „A válasz egyszerű, mert a betöltött idő egyúttal kreatív idő és terápiás, gyógyító idő is, nélküle az ember kiég, és nem képes minőséget létrehozni. Mégis nehéz megteremteni a lehetőségét, akár a munkában, akár a magánéletben.”
