Az Aranycsapat, az 1982-es 1986-os brazil-, vagy az 1974-es és 1978-as holland generáció alighanem aranyérmes lett volna, ha a futballt érdemre játsszák. 1994-ben Argentína rukkolt elő a legjobb futballal, ám még a nyolc közé sem jutott vezérének mulasztása miatt.
Az 1990-es kín-keservesen kibrusztolt vb-ezüst után az 1991-es és 1993-as Copa Américát is könnyedén besöprő, s emellett a visszatérő Maradonával tovább erősödő Argentína joggal pályázott újabb aranyra. Legnagyobb riválisai közül a németek és a hollandok több klasszisuk visszavonulása miatt meggyengültek, az olaszoknál is generációváltás zajlott, míg Brazília Carlos Alberto Parreira irányítása alatt a déli szomszédja számára jobban fekvő defenzív futball mellett döntött, Anglia ki sem jutott.
Alfio Basile legénysége az elvárásoknak megfelelően nem vacakolt sokat a görögökkel, a remek bolgárokat kioktató nigériaiak ellen viszont sokan féltették. A „zöld sasok” aranygenerációja volt az 1994-es, nem véletlenül tartják minden idők talán legjobb afrikai vb-résztvevőjének. Argentin szemszögből a találkozó eleje nem is alakulhatott volna rosszabbul: Siasia már a 10. percben vezetést szerzett, ám ezt követően beindult az argentinok szekere. Redondo élő falat vont a védők elé, míg Maradona és Balbo jobbnál jobb labdákkal tömte a két támadót, a görögök ellen hármat vállaló Batistutát és a 90-ben a brazilokat és az olaszokat is megtréfáló villámgyors Caniggiát. Utóbbi még a príma atletikus képességekkel rendelkező nigériai védők számára is lenyomozhatatlannak bizonyult – és két pazar találattal alig hét perc alatt fordított. A meccs a hármas sípszóig nyitott maradt, az argentinok mégis megérdemelten könyvelhették el a továbbjutást – két forduló után.
Akit imádott Róma és Firenze: Gabriel Batistuta a 2002-es vb-n (MTI/EPA)
A találkozó másnapján viszont beütött a krach. A régi játékát egyre inkább felidéző, s a görögök elleni gólörömét a kamerákba üvöltő Maradonát doppingoláson érték – az ügyről alant – és azonnali hatállyal eltiltották. A vezér kiesése olyannyira megviselte a dél-amerikaiakat, hogy a bolgárok ellen kikaptak, s mivel Caniggia is megsérült, a tizenhat között egy szebbnél szebb gólokkal spékelt – különösen Batistuta és Hagi tett ki magáért – mérkőzésen a románoktól is vereséget szenvedtek. Kiestek. Argentína óriási lehetőséget szalasztott el, hisz talán csak 1986-ban volt olyan jó csapata, mint nyolc évvel később. Az argentinok hangulatát tovább rontotta, hogy a végén Brazília örülhetett, s mint később kiderült, hosszú évekre kisajátította a legjobb dél-amerikai csapat státuszát.
Összeállításunkban a válogatott tagjainak további sorsát követtük nyomon.
emlékeztető
Világbajnokság, Egyesült Államok
Csoportmérkőzések, D csoport, 2. forduló
Argentína-Nigéria 2-1 (2-1)
Boston, Foxboro stadion, 61 ezer néző. Vezette: Karlsson (svéd)
Gól: Caniggia (22., 29.), illetve Siasia (10.)
Argentína: Islas – Sensini (Diaz, 87.), Caceres, Ruggeri, Chamot – Simeone, Redondo, Maradona, Balbo (Mancuso, 71.) – Caniggia, Batistuta
Nigéria: Rufai (c) – Eguavon, Ochechukwu, Nwanu, Emenalo – Oliseh (Okocha, 86.), Siasia (Adepoju, 57.), Amokachi, Finidi – Yekini, Amunike
A mérkőzés után Maradonát másfél éves eltiltással sújtották efedrin használata miatt.
Abel BALBO
Teljes neve: Abel Eduardo Balbo
Született: 1966. június 1., Villa Constitución (Santa Fe)
Klubjai: Newell’s Old Boys (1987–88), River Plate (1988–89), Udinese (olasz, 1989–93),
Roma (olasz, 1993–98, 2000-2002), Parma (olasz, 1998–99), Fiorentina (olasz, 1999–2000), Boca Juniors (2002)
Válogatott: 37/11
Az Udinese együttesében csatárt játszó Balbo a válogatottban visszavontabb szerepkörben futballozott, s távolról sem volt olyan eredményes, mint klubcsapataival: a friuliakkal 1991-ben, a rómaiakkal két évvel később 22 gólig jutott a bajnokságban – az Albicelestében viszont 37 találkozón csak 11-szer volt eredményes. A római közönség egyik nagy kedvence az 1998-as világbajnokság után Parmában, majd Firenzében szerepelt, aktív pályafutását a Boca Juniors csapatánál fejezte be. Visszavonulása után a zenének szentelte idejét, olasz és spanyol dalokat adott elő, majd a RAI Radio1-en futballkommentátorként dolgozott, miközben elvégezte az UEFA pro licences edzőképzőjét. A kispadon – eddig – elkerülték a sikerek, 2009-ben pár mérkőzés erejéig átvette a Serie B-s Treviso vezetését, ám mindössze egy döntetlent ért el, mielőtt a körülményeket hibáztatva lemondott.
Gabriel BATISTUTA
Teljes neve: Gabriel Omar Batistuta
Beceneve: Batigol
Született: 1969. február 1., Reconquista (Santa Fé)
Klubjai: Newell’s Old Boys (1988-89), River Plate (1989-90), Boca Juniors (1990-91), Fiorentina (olasz, 1991-2000), Roma (olasz, 2000-03), Inter (olasz, 2003), el-Arabi (katari, 2003-05)
Válogatott: 78/56
A hosszú hajára is büszke támadó 1993-ban egyike volt azoknak a játékosoknak, aki megúszták „Coco” Basile azon elvét, hogy elsősorban a hazai játékosokat favorizálja. Az 1991-es Copa America-siker után lett a Fiorentina labdarúgója, s a toszkán lilákat 1993-ban követte a Serie B-be is (pocsék esztendejét a válogatottal kivívott kontinentális siker, no meg a döntőben elért két gól némileg enyhítette – két év múlva pedig ismét az élvonalba juttatta a violákat). Az 1994-es és 1998-as vb-kudarc után 1998 legjobb argentin futballistája 2000-ig maradt Firenzében, majd a Roma hívására csatlakozott az akkor Fabio Capello által dirigált „farkasokhoz”. Egy évvel később első és egyetlen bajnoki címét nyerte a giallorossókkal. 2003-ban kölcsönbe az Internazionale együtteséhez került, ám ő sem tudott segíteni a válságba kerülő fekete-kékeken, így Katarba igazolt, ahol egy idényben szerzett 24 találatával megdöntötte a helyi fenomén, Manszur Mufta rekordját. 2005-ben befejezte pályafutását. Egy ausztrál intermezzo után hazatért Argentínába, s bár kitanulta az edzői szakmát, inkább a golfnak és a Dél-Amerikában népszerű lovaspólónak szentelte idejét. Sikeres befektető, egy építési vállalat tulajdonosa.
Claudio Caniggia: futballista és bohém dobos
Fernando CÁCERES
Teljes neve: Fernando Gabriel Cáceres
Született: 1969. február 7., San Isidoro (Buenos Aires)
Klubjai: Argentinos Juniors (1986-91, 2006-2007), River Plate (1991-93), Zaragoza (spanyol, 1993-96), Boca Juniors (1996), Valencia (spanyol, 1996-98), Celta (spanyol, 1998-2004), Córdoba (spanyol, 2004), Independiente (2004-2006)
Válogatott: 29/1
A karrierjét az Argentinos Juniors együttesénél kezdő Fernando Gabriel Cáceres 2007-ig volt aktív: 2006 őszén egykori klubja alkalmazta a veterán védőt. Előtte azonban jókora „vargabetűt” írt le a fénykorában a világ legjobbjai között emlegetett Cáceres. Az 1993-as Copa América diadal után a River Plate érintésével Spanyolországba költözött – előbb Zaragozában, majd Valenciában szerepelt, de megfordult a Celta Vigo és a Córdoba együttesében is. A válogatottban az 1995-ös Copa Américán is szerepelt. 2009. november 1-én egy rablás áldozataként fejlövés érte. Nyolc hétig mesterséges kómában tartották, majd a ciudadelai kórházban magához tért.
Claudio CANIGGIA
Teljes neve: Claudio Paul Caniggia
Beceneve: Hijo del Viento, El Bebe (a szél gyermeke, a csecsemő)
Született: 1967. január 9., Henderson, Buenos Aires
Klubjai: River Plate (1985–88), Hellas Verona (olasz, 1988–89), Atalanta (olasz, 1989–92, 1999-2000), Roma (olasz, 1992–94), Benfica (portugál, 1994–95), Boca Juniors (1995–98), Dundee (skót, 2000–2001), Rangers (skót, 2001–2003), Qatar SC (katari, 2003–2004)
Válogatott: 50/16
Az öntörvényű klasszis, a nigériaiak elleni találkozót két góljával – ezek között egy mesteri csavarással – eldöntő Caniggia később, több csapattársához hasonlóan, megszenvedte a „nagy fodrász”, Daniel Passarella meglepő válogatási elveit. A hard rock megrögzött híve – egy alkalommal dobosként a Poison együttessel is fellépett – ragaszkodott a fürtjeihez, így lemaradt a franciaországi vb-ről, ott volt viszont 2002-ben, ám abban nem volt sok köszönet: a svédek elleni csoportmeccsen véghezvitte azt a bravúrt, hogy a kispadról állították ki. A szélvészgyors – innen az egyik beceneve – támadó még a harminchoz közelítve is 11.2 másodperc alatt futotta meg a 100 métert (fiatalon atlétaként 10.7-et is tudott), s ezt később is kamatoztatta. Karrierje vége felé Skóciában imádták a szurkolók, 2009-ben a Dundee csapata hírességei közé választotta. Feleségével, a modell Mariana Nannisszal a spanyolországi Marbellában él.
Jose CHAMOT
Teljes neve: José Antonio Chamot
Beceneve: El pepe, El flaco (a szikár)
Született: 1969. május 17., Concepción del Uruguay (Argentína)
Klubjai: Rosario Central (1988–91), Pisa (olasz, 1991–93), Foggia (olasz, 1993–94), Lazio (olasz, 1994–98), Atlético Madrid (spanyol, 1998–2000), Milan (olasz, 2000–2003), CD Leganés (2003–2004), Rosario Central (2004–2006)
Válogatott: 43/2
Chamot az 1994-es kiesés után könnyebben megemésztette a kudarcot. Rómába, a Lazio együtteséhez költözött, s az akkor még anyagi képességük csúcsán lévő fővárosiakkal négy évvel később olasz kupát nyert, és az UEFA-kupában döntőig jutott. 1998 nyarán a balhátvéd madridi lett, majd 2000-től ismét Olaszországban folytatta. Az újabb argentin vb-kudarccal zárult 2002 nyarán a Lazio csapatkapitányának érkezésével újra összeállt a rettegett Chamot-Nesta kettős, ezúttal Milánóban, s Chamot élete egyik legnagyobb sikerét érte el a Juventus elleni győztes BL-döntőben. Még azon frissiben odébbállt, pályafutását 2006-ban a Rosario Central együttesében fejezte be. Az együttesnél maradt, napjainkban pályaedző az egyesületnél.
Luis ISLAS
Teljes neve: Luis Alberto Islas Ranieri
Született: 1965. december 22., Buenos Aires
Klubjai: Chacarita Juniors (1982), Estudiantes (1983–86), Independiente (1986–88, 1990-94, 2003), Atlético Madrid (spanyol, 1988–89), CD Logroñés (spanyol, 1989–90), Newell’s Old Boys (1995), Platense (1996), Club Toluca (1996–97), Huracán (1998–99), Tigre (2000), Club León (mexikói, 2000–2001), Talleres (2002–2003)
Válogatott: 30/0
A pechvogel Luis Islas csak az 1994-es vb-n védett a válogatottban – pedig tehette volna ezt négy évvel korábban is. 1990-ben azonban megunta, hogy „örökös második” Nery Pumpido mögött, lemondta a szereplést – így abból sem profitálhatott, hogy az 1986-os világbajnok az olaszországi torna alatt megsérült. A világ viszont nyert, hisz így ismerhette meg az 1990-es vb-n tizenegyes ölőként elhíresült Sergio Goycocheát. Négy évvel később Goycochea formahanyatlása után ölébe hullott a lehetőség, de a négy meccsen kapott hat gól miatt többé nem jutott szerephez. 2003-ban az Independiente játékosaként vonult vissza, s egy rövid bolíviai kitérő után a Club Almagro edzője lett. 2007-től ismét visszatért Bolíviába, az Aurora kispadját 2007 szeptemberében hagyta ott. 2009 őszétől az Independiente másodedzője.
Fernando Redondo 2000-ben szinte egymaga verte a BL-címvédő Manchester Unitedet
Diego MARADONA
Teljes neve: Diego Armando Maradona
Beceneve: El Diez (a tízes), Pelusa (pihe), El Pibe de Oro (aranyfiú)
Született: 1960. október 30., Lanús, Buenos Aires
Klubjai: Argentinos Juniors (1976–81), Boca Juniors (1981–82, 1995-97), Barcelona (spanyol, 1982–84), Napoli (olasz, 1984–91), Sevilla (spanyol, 1992–93), Newell’s Old Boys (1993–94),
Válogatott: 91/34
A világ valaha volt egyik legjobb játékosa a nigériaiak elleni mérkőzést követő elbukott doppingteszt kapcsán azzal védekezett, hogy a szer a fogyásához szükséges Rip Fuel nevű energiaital miatt került be a szervezetébe – a személyes edzője nem találta az ital argentin variációját, így az amerikait vásárolta meg; utóbbi, ha kis mennyiségben is, tartalmaz efedrint. A jókora eltiltás után Maradonának korábbi klubja, a Boca nyújtott segédkezet, a klasszis végül a Juniors játékosaként vonult vissza. Meghízott, drogfüggősége miatt 2004-ben még életveszélyes állapotba is került – végül kikecmergett a bajokból, és TV-kommentátorként tevékenykedett, majd saját műsort is kapott, a La noche del diézt (A tízes éjszakája). 2001-ben az argentin szövetség szerette volna visszavonultatni a híres tízes mezt – a FIFA nem engedélyezte, 2008-ban viszont már ismét aktív lett, a szövetség felkérésére elvállalta az argentin válogatott irányítását. Ha nehezen is, kivezette Messiéket a dél-afrikai világbajnokságra, s a keret kijelölésénél is jelezte, övé a hatalom: több, elismert klasszist – így a veterán Zanettit, illetve a szintén interes Cambiassót – is kihagyott az utazó garnitúrából.
Fernando REDONDO
Teljes neve: Fernando Carlos Redondo Neri
Beceneve: El principe (a herceg)
Született: 1969. július 6., Adrogué (Buenos Aires)
Klubjai: Argentinos Juniors (1985-90), Tenerife (spanyol, 1990-94), Real Madrid (spanyol, 1994-2000), Milan (olasz, 2000-2004)
Válogatott: 29/1
A nemzetközi labdarúgás egyik legtechnikásabb védekező középpályása – a Bajnokok Ligája 1999-2000-es kiírásában a Manchester United ellen bemutatott sarokpassza mindmáig emlékezetes – 1994-ig a Tenerife játékosaként tört borsot a madridiak orra alá (a Real két alkalommal is a szigetiek miatt bukta el a bajnokságot), így nem csoda, hogy a Bérnabeuban kötött ki. Az 1994-es világbajnokság egyik legjobb argentinja az 1998-as vb-t emlékezetes ok miatt hagyta ki: Passarella kiadta az ukázt, hogy vágassa le a haját – a friss BL-győztes középpályás inkább kihagyta a franciaországi eseményt. Két évvel később újabb BL-címet nyert a madridiakkal, majd a Milan együtteséhez igazolt, s bár nem léphetett pályára a döntőben, 2003-ban a lombardokkal is BL-diadalt ünnepelhetett. Egy esztendővel később akut sérülései miatt visszavonult. Hazatért Argentínába, s különböző öregfiúk rendezvényeken – így a Javier Zanetti által szervezett PUPI karitatív mérkőzéseken – futballozik. Az Argentinos Juniors veterán csapatának játékosa.
Oscar RUGGERI
Teljes neve: Oscar Alfredo Ruggeri
Beceneve: El Cabezon (a nagyfejű)
Született: 1962. január 26., Corral de Bustos (Córdoba)
Klubjai: Boca Juniors (1980-85), River Plate (1985-88), Logrones (spanyol, 1988-89), Real Madrid (spanyol, 1989-90), Vélez Sársfield (1990-92), Ancona (olasz, 1992), América (mexikói, 1992-93), San Lorenzo (1994-1997), Lanús (1997)
Válogatott: 97/7
Az 1986-os aranyérmes gárda egyik alapembere, a 97 válogatottságával Javier Zanetti, Fabián Ayala és Simeone mögött a negyedik legfoglalkoztatottabb argentin. Ruggeri 1990-ben és 1994-ben is szerepelt a világbajnokságon. Mi több, az amerikai seregszemlén végig játszva, ő örökölte az eltiltott Maradona csapatkapitányi szalagját – más kérdés, hogy a Bulgária elleni csoportmérkőzés (0-2), s a Románia elleni nyolcaddöntő (2-3) sem okozott túl sok örömöt. Az 1988-at követően Spanyolországban, Argentínában, majd ismét külföldön, Olaszországban és Mexikóban futballozó hátvéd kétszeres Copa América-győztesként (1991, 1993), spanyol bajnokként (1990) és a CONCACAF térség elsőjeként (1993) tért haza, ahol visszavonulásáig az 1995-ös Clausurát megnyerő San Lorenzo és az 1997-es Conmebol-kupa döntőjéig masírozó Lanús színeiben játszott. 1997. december 7-én búcsút intett a játéknak, s a San Lorenzo, majd a mexikói Chivas és Tecos szakvezetőjeként bizonyított. 2003-ban rövid ideig az Independiente edzője volt, később a spanyol Elche és a mexikói club América következett. 2006 őszén ismét a San Lorenzónál vállalt munkát.
Diego Simeone edzőként is sokra vitte (MTI/EPA)
Nestor SENSINI
Teljes neve: Roberto Néstor Sensini
Beceneve: Boquita
Született: 1966. október 12., Arroyo Seco, Argentína
Klubjai: Newell’s Old Boys (1986–89), Udinese (olasz, 1989–94, 2002-2006), Parma (olasz, 1994–99, 2001-2002), Lazio (olasz, 1999–2001)
Válogatott: 59/0
Az 1989-ben Olaszországba érkező Sensini karrierje végéig Európában maradt – s első klubjában, az Udinesében próbálkozott először az edzői karrierrel is. 2006-ban 39 évesen – a Serie A legidősebb légiósaként – hagyta abba a futballt a friuliak játékosaként, s legott a kispadon találta magát. Pár mérkőzés után lemondott, ennek ellenére az Udinese végül nem esett ki az élvonalból. Az 1998-as világbajnokságon is szerepelt, legnagyobb sikerét viszont a Parmával és a Lazióval érte el, a sárga-kékekkel két UEFA-kupát és két olasz kupát-, a rómaiakkal duplát – bajnoki címet és olasz kupát – nyert. Rómában tagja volt a világoskékek híres – Almeydát, Crespót, Simeonét és Verónt felvonultató – argentin sorának. 2006 után folytatta az edzői pályafutását, 2007 és 2008 között az Estudiantest irányította, tavaly Fernando Gamboát váltotta a Newell’s Old Boys élén.
Diego SIMEONE
Teljes neve: Diego Pablo Simeone
Beceneve: El cholo
Született: 1970. április 28., Buenos Aires
Klubjai: Vélez Sársfield (1987-89), Pisa (olasz, 1989-92), Sevilla (spanyol, 1992-94), Atlético Madrid (spanyol, 1994-97, 2003-05), Internazionale (olasz, 1997-99), Lazio (olasz, 1999-2003), Racing Club (2005-06)
Válogatott: 106/11
Az argentin válogatottat 1988 óta szolgáló Diego Simeone három világbajnokságon szerepelt (1994, 1998 és 2002) és spanyol, illetve olasz bajnoki címet is nyert. Sokáig ő volt a legtöbb válogatottsággal rendelkező argentin (106), a közelmúltban azonban Roberto Ayala, majd a csúcstartó Javier Zanetti (136) megelőzte. Védekező középpályás létére 11 gólt szerzett a válogatottban, legemlékezetesebb momentuma azonban egy „mímelés” volt: az 1998-as világbajnokságon eljátszotta, hogy David Beckham inzultálta – így a magáról tényleg megfeledkező angolt kiállították. Bő egy esztendeje, 2006. február 17-én vonult vissza a Racing Club csapatánál – de nem távozott: a kispadon folytatta. Az avellanedai klubnál történt tulajdonosváltás miatt májusban az Estudiantes la Platához távozott, s új együttesével decemberben megnyerte az Aperturát. Az Ole magazin által 2006 októberében készített felmérés a legjobb argentin edzőnek jelölte. 2008 januárjában a River Plate felelőse lett, s a „milliomosokkal” a Clausurát is megnyerte. 2009 áprilisa már a San Lorenzónál találta, a 94-es vb-csapat edzőként talán legtehetségesebb képviselőjét a boedói klub 2010 április 3-án menesztette a gyengébb eredmények miatt.
